Fürdőzzünk télen is!

A közfürdők mindig fontos részét képezték a civilizációnak. Maga a tisztálkodás számos kultúrában közösségi rituálénak számított, amit nyilvános helyen végeztek, hiszen csupán a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy fürdőszobákat építsenek. A fürdők évezredekig az üzletkötések, politikai események helyszínéül is szolgáltak, az ókori Rómában például fontos politikai kérdések dőlhettek el egy-egy fürdőzés során. Egyik-másik fürdő olyan méretekkel rendelkezett, hogy alkalmas volt előadótermek vagy művészeti galériák befogadására is. 

A legrégibb, ma ismert fürdő az Indus-völgyben épült időszámításunk előtt 2500 körül, Pakisztán területén, az UNESCO Világörökségének részét képező Mohen­dzso­dáróban. Az egykori várost a Ha­rappá-kultúra népe alapította, akik a termékeny folyóvölgyben öntözéses gazdálkodást alakítottak ki. Mo­hendzsodáro romjai, köztük a fürdő megtervezése és a negyvenezer fős lakosságot kiszolgáló közszolgáltatások olyan képességről árulkodnak, amelyek a kétezer évvel későbbi, császári Róma fejlettségével vetekszenek. 

Wellness az ókorban 

A Római Birodalomban nem csak tisztálkodni jártak a fürdőkbe az emberek, ott tudtak társadalmi életet élni, kikapcsolódni, megvitatni a nap eseményeit és kapcsolatokat építeni. Az elegánsabb helyiségekben a falakat márvány domborművek díszítették, a víz pedig ezüstcsapokból folyt a medencékbe. 

A császárok korában kezdtek el monumentális épületeket építeni, amelyeket aztán egy-egy vállalkozó üzemeltetett. Caracalla termájában például naponta 1600 vendég merítkezett, Diocletianuséban pedig kétezer ember fordult meg. A fürdőházakon belül terebélyes fák nyújtottak árnyékot, széles sétányokon, szobrok között lehetett közlekedni, de a vendégek akár súlyt is emelhettek, birkózhattak, továbbá könyvtár, s konferenciaterem is a rendelkezésükre állt. 

Ahogy a rómaiak terjeszkedtek, úgy vitték magukkal fürdőkultúrájukat, és ismertették azt meg más nemzetekkel. Az Egyesült Királyság nyugati részén található Bath városa például azért kapta a nevét, mert egy ókori római fürdő, az Aquae Sulis, azaz Sulis vizének a helyszíne. A rómaiak közel 2000 éve építették fel ezt a nem mindennapi fürdő- és templomkomplexumot a természetes hőforrás fölé, ami a mai napig áll, még mindig látogatható, bár fürödni már nem lehet benne. 

A hammam világa 

A török fürdők nagy valószínűséggel a római fürdőzési gyakorlatból alakultak ki, és valamikor 600 körül jutottak el Törökországba, hogy hatvan évvel később már szilárdan beépüljenek a muszlim kultúrába. A hammam (jelentése: forró) a legfontosabb életesemények megünneplésének helyszínévé vált, a fürdőzési rituálé a születési és esküvői szertartások fontos része lett. Ahogy a X. században született Ezeregy éjszaka című történet egyik szereplője is mondja: „Egy város sem teljes saját hammam nélkül.” 
Ennek a meggyőződésnek is köszönhető, hogy a XII. századra csak Damaszkusz városában 57 nyilvános fürdő működött, Aleppo 195-nek adott otthont. Kezdetben a hammam többnyire egy méretes gőzfürdőt jelentett ablakok nélkül, ahol üvegmennyezet szolgált világításképpen. Ma már általában három részre osztják az épületet: gőzfürdőre, amelyet 40 °C körüli hőmérsékleten tartanak magas, akár 95-100 százalék páratartalom mellett, valamint a meleg és hűvös fürdőhelyiségre. 

Amikor feljön a csillag 

Noha a tibeti fürdőzés az egészség megőrzésének és a gyógyulás elősegítésének eszközeként alakult ki, nem csupán a tisztálkodást szolgálta. A szertartás során ember­nagy­ságú lyukat ástak a földbe, majd tüzet raktak benne. Amikor a tűz leégett, a hamu fölé nedves faágakat, cédrust vagy fenyőt helyeztek, és a fürdőző egy pléddel letakarva feküdt rájuk. Addig maradt, amíg nem bírta tovább a meleget. Mikor végzett, a testét gyógykenőcsökkel és aromás olajokkal dörzsölte be. Mára a rituálé némileg megváltozott, de a tibeti fürdőzés továbbra is az egészségre és a gyógyításra összpontosít. 

A helyiek minden évben fürdőfesztivált tartanak a tibeti naptár 7. hónapjában, szeptemberben. Az esemény azon a napon kezdődik, amikor a Risi nevű csillag megjelenik az égen. Úgy tartják, hogy az istenek világának orvosa ekkor jön el a Földre, az asztrológiai csillagállásnak köszönhetően pedig a bolygó természetes vizei olyan különleges nektárrá alakulnak, melyek nyolc fontos tulajdonságot foglalnak magukba: édes, hideg, lágy, könnyű, áttetsző, tiszta, ártalmatlan a torokra és hasznos a gyomornak. A hiedelem szerint a fesztivál alatti fürdőzés elmossa a betegségeket, gyógyítja a testet, elhárítja az akadályokat és egyben jó szerencsét is hoz a résztvevőknek. 

Gőzfürdő orosz módra 

Úgy tartják, hogy az orosz gőzfürdő története még magának az országnak a históriájánál is régebbi, szilárdan azonban csak a 900-as évekre épült be a szláv kultúrába. A banya (fürdő) abban különbözik a magas hőfokú, de száraz levegővel működő szaunától, hogy itt 60–70 °C-on, de igen páradús körülmények között izzadhatnak a vendégek. 
Bár ma már megannyi VIP, luxus és elit jelzőkkel illetett intézményt reklámoznak a prospektusok, Moszkva első számú fürdője azonban továbbra is a Szandu­nov­szkij. Az orosz főváros központjában található, múlt században épült sárga palota az orosz politikai és gazdasági elit, valamint a művészvilág kedvenc helye volt és maradt. Gyakran megfordult itt Tolsztoj és Csehov, de Lenin is előszeretettel látogatta. 
Díszes főbejáratát a tengerből kiemelkedő nimfák szobrai díszítik. Az első emeleten rendezték be a legfelkapottabb és egyben legdrágább helyiségeket, de ha az ember a hagyományos élményt keresi, akkor irány a gőz, ahol nyírfavesszővel csapkodhatjuk magunkat vagy épp társainkat. Amikor pedig a forrósággal és az ütlegeléssel megelégszünk, irány a jéghideg víz!