Megváltoztatni az anyóst?

Kedves Gabi! 
Olyan régóta visszafogom magam, hogy ne írjam meg ezt a levelet, ne essek „az anyósára panaszkodó meny” sztereotípiába, de nem bírom tovább! Fáj, hogy az anyósomat nem érdekli a három unokája. Az egyik megyeszékhelyen élünk mind, de istenigazából sohasem számíthattunk rá. Amíg dolgozott, a munkájára meg a fáradtságra hivatkozva nem ért rá soha, hétvégén sem. Egyetlenegyszer sem hozta el délután a gyerekeket az óvodából, egy percet se tanult velük, egy éjszakát se töltöttek nála. Ha nagyon ritkán megkértük, hogy egy színház erejéig­ este jöjjön át és vigyázzon rájuk, megtette ugyan, de leült a tévé elé sorozatokat nézni, nem játszott a kicsikkel, és természetesen mindig én gondoskodtam előre a vacsoráról. 

Pár éve korkedvezménnyel nyugdíjba ment. Éppen akkoriban veszítettük el az apósomat; gondoltuk, ezentúl többet látjuk. Egy „végiggürizett élet után” jár neki a nyugalom, rá ne számítsunk, mondta. Nem a kihasználás volt a szándékunk, amikor újra és újra hívtam magunkhoz meg közös programokra, a gyerekeink 13, 15 és 18 évesek, nem kell már bébiszitter melléjük, azt reméltem, hogy talán melegebbé válhat a kapcsolatunk vele. Rendkívül fáj ez nekem, nem tudom megérteni, hogy egy nagymama ilyen érdektelen lehet az unokáival szemben. A férjem azt mondja, anyának is pont ilyen volt, nemigen várt mást tőle. 

Most azért írok, mert karácsony után az anyósom szóvá tette, hogy a barátnője milyen szép rajzokat kapott ajándékba a kisunokáitól, bezzeg őneki sosem rajzoltak a mi gyerekeink. Lenyeltem a választ, pedig ez nem igaz, kiskorukban rajzoltak, gyurmafigurákat készítettek a nagyinak, de abbahagyták, amikor azt látták, hogy ő sosem lelkesedik ezekért, sőt, haza se vitte, valahogy mindig itt felejtette… Ön szerint hogyan lehet megváltoztatni az anyósomat? 
Üdvözlettel: Katus 

∗ 

Kedves Katus! 
Nem hiszem, hogy ez lehetséges. Lassan bele kellene törődnie ebbe. Az ön családideálja láthatóan teljesen más, sokkal melegebb és meghittebb – tartsa össze ezen elvek mentén a saját családját. Hívja, keresse ezentúl is az anyósát, öregségében és betegségében legyen majd a támasza, az ön lényéből eredő tisztelettel. De azt ne hagyja, hogy az anyósa hűvössége, távolságtartása két évtized után is ennyire fájjon. 
Ezenkívül legközelebb ne nyelje le a választ: ha valami bántja az igazságérzetét, azt igenis nyíltan és kulturáltan mondja el. Bárkinek az életben, nem csak az anyósának. 
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]