Üvegplafon fölöttük

Férfiakról nevezik el az utcákat, az intézmények termeit, javarészt az ő portréik lógnak a falakon, a díjakkal kitüntetetteket tekintve is érezhetően feléjük billen a mérleg. A jelenség mögött nem lelhető fel szándékosság, s a megindoklására sem létezik egyetlen jó válasz. Sokrétű az ok, amiért feljebb haladva a tudományos ranglétrán, egyre csökken a nők száma. 

A közoktatás többnyire nem a kutatói hivatásra készít, de a magyarázat éppúgy keresendő a művelt szakterület természetében. Ezen a ponton fontos tisztázni, hogy a tudományos pályán való előrejutás nem a vezetői szerephez jutást jelenti, hanem olyan felfedezések, eredmények elérését, amelyek segítik a világ működésének teljesebb megértését, előre viszik a társadalmat – jegyzi meg dr. Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet igazgatója. 

Az üvegplafon meglétét illetően az adatok sokatmondóak: az akadémikusok között tíz százalék alatti a nők aránya, az MTA doktorai között 16-17 százalék, PhD-szakosok között némileg magasabb a szám, az egyetemi hallgatók körében már eléri az ötven százalékot. Tudományterületenként is érezhető ez az eltérés. Hagyományosan a műszaki és a matematika szakág nem a nők érvényesülésének színtere. Érdekes tény, hogy míg a művészet, a nyelvészet, a zene, a szociológia esetén ötven százalék feletti a nők aránya, addig a filozófia, a jog-, a történelem-, a politikatudomány esetén már csak negyven százalék alatti – lendíti tovább a gondolatmenetet dr. Kalmár Melinda történész, a Szegedi Tudományegyetem Je­len­kor­történeti Tanszékének tudományos főmunkatársa. 

Dr. Pető Andrea, a CEU Társadalmi Nemek Tanulmánya Tanszékének professzora ismerteti egy 2015-ben végzett kutatása tapasztalatait. A megkérdezettek javarésze arról számolt be, hogy a szülei igyekezték őt lebeszélni a tudományos pályáról, vagy felkészíteni arra, hogy ebben a közegben erős ellenszélben kell majd dolgoznia. A családi véleményformálás már előnyös helyzet, mert azt jelenti, hogy a szülők rendelkeznek információval, tapasztalattal. Tanácsokkal ellátva védeni tudják a gyermeküket, aki tudományos karrierépítésre adná a fejét. 

Megfigyelhető, hogy míg az akadémiai intézményrendszerben a magasabb pozíciókba javarészt meghívás útján kerülnek be a férfiak, addig a nőknek általában fel kell küzdeniük magukat a ranglétrán. Pályakezdőként egy adott tudományterületen megtapasztalják a munkamegosztás aránytalanságát, leterheltek, munkájukat meghatározott korlátok között végezhetik, s általában olyan feladatokat bíznak rájuk, amelyeket a férfiak nem szeretnek csinálni: szerkesztést, konferenciaszervezést – számolnak be a valóságról kendőzetlenül a vitaesten megjelent tudós nők. 

Pozitívumként említik, hogy a nők mindennek ellenére képesek a tudományos munkájukban helytállni. Sok múlik a kitartáson, illetve azon, hogy az illető mennyire sikeres a szakmai kapcsolatépítésben és az önérvényesítésben. Gond az is, hogy döntően a 20–40 év közötti időszak az, amikor megalapozható a tudományos pálya. Egyben ez az életszakasz, ami a családalapításról, a gyermekvállalásról és az idősebb hozzátartozókról való gondoskodásról is szól. Ennek kiküszö­bölésére korábban működött egy ösztöndíjprogram a gyermeküket egyedül nevelő szülők számára, amely a tudományos pályán való haladást támogatta – említenek egy pozitív példát. 

Adott intézményrendszerben szükség lenne egy, a nők érvényesülését előremozdító szervezetre, amely védőhálóként szolgál, és segít, hogy nemtől függetlenül az objektív, értékelhető eredményeket támogassák. Mindenki félti a pozícióját, az állását, s jól tudjuk, hogy a nők nem az egymás iránti szolidaritásukról ismertek. De szükség van összetartásra. Példának okáért nagyobb eséllyel kapnak meg egy ösztöndíjat, ha az arról döntő bizottságban van női tag. 

Nagy visszhangot kapott dr. Kende Anna 2022-es bátor kiállása. Lemondott a MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságban betöltött tagságáról, ekképp kifejezve tiltakozását az ellen, hogy az MTA az évben megválasztott 26 új rendes tagja között egyetlen nő sem akadt. Hasonló történetet mesél dr. Kalmár Melinda. Meghívást kapott egy jelenkortörténeti konferenciára, amelynek 35 szekciója mindegyikét férfiak vezették. Felháborodását jelezvén ő és férje úgy döntöttek, nem vesznek részt a szakmai eseményen. Cselekedetükkel célt értek, mert a záró beszédet végül Melinda mondhatta el, a bevezető részt pedig egy másik tudósnő kapta. 

Jó ötletnek tűnik egy olyan mentorrendszer is, amelyen keresztül a magasabb szakmai presztízsű nők támogatni tudják a pályakezdőket. Meg kell említeni, hogy már működik a Nők a Tudományban Egyesület, amely a lányok kutatói és technológiai pályán való érvényesüléséért dolgozik. Napjainkban változás figyelhető meg a családszemléletben: a férfiak mind inkább kiveszik részüket a gyermeknevelésből, így támogatva a kutatónőt. Sorolható számos pozitív példa, de azt is látni, hogy még hosszú az út addig, amíg a nőknek a tudományos életben való érvényesüléséért nem ellenszélben kell küzdeniük…