Egyszerűen szépek

A templom felé, a hegybe vezető úton már messziről felismerni a Taron élő művész házát. Fehérre meszelt falain kék indás levélfüzérek tekeregnek játékosan, a fűben – húsvéthoz közeledve – élénkpiros agyagtojások bujkálnak. Rügyező rózsabokrok ölelkeznek a termetes, kétajtós fakapu felett, amelyen át a portára lépünk. Szerte elrepedt kerámiákat látni, amelyek sérülten is szépek. Kint a kertben és az alkotó otthona belsejében a hajdani palóc parasztembereket jellemző egyszerűség és praktikusság köszön vissza. Életvitelében, munkáiban ezt a lelkületet követi és éli mindenkor. 
Vendéglátóm a zöldes-fehér színű kredencből mázas bögrét vesz elő. A sparhelten apró edényben melegszik a víz, amelyet forrás után a szárított hibiszkusszal kevert bodzavirághoz tölt. Illatos tea társaságában mesél arról a sors egyengette hosszú útról, amely idáig vezette őt. 

Nem akadt a családjában, sőt, még az ismerősi körében sem olyan, aki agyagból alkotott volna. Mégis tiszta emlékként őrzi magában azt a pillanatot, amikor szinte isteni sugallatként hétévesen kimondta, hogy keramikusnak készül. Lelkében megőrizte ezt az elhatározást, ámbár a kertészkedés és a cukrászszakma is szimpatikusnak tűnt számára. Rájött, hogy ezeket a vonzódásait hobbiként ugyanúgy megélheti, míg a kerámiaformázás fortélyait ki kell tanulnia. 

A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum kerámiaformázás-osztályába járt a finom érzékkel, jó rajzkészséggel megáldott fiatal. Haraszti Enikő és Cseh Magi keramikusok kezei alatt tanulta a szakmát. Több kisebb műhelyben tevékenykedett, ezek hatása alatt alakult ki saját alkotói stílusa. Befolyásolta annak formálódását az is, hogy 2005-ben eljutott Marokkóba. Onnan magával hozta a helyi alkotók bátor és erős színhasználatát, továbbá egy tűz­zománckészítő barátnőjénél felfedezett egy tetszetős mintát: a fehér alapon kéken tündöklő virágot – ebből inspirálódva alkotta meg saját egyedi motívumát. 

A családja Cecéről származik, de Gyöngyi már Halásztelken cseperedett fel. Sok időt töltött nagyszüleinél, vidéken, mélyen a szívébe zárta a falusi mindennapok örö­meit.­ Már működött a saját műhelye Kistarcsán, amikor egy véletlen folytán eljutott Tarra. Beleszeretett a település nyugodt, barátságos légkörébe, a hegyre futó gyümölcsfák szép rendjébe, a palóc parasztházak egyszerűségébe. Az ezredfordulón édesanyjával közösen vásárolta meg jelenlegi otthonát, végül ő egymaga nyolc évvel később költözött ide. 
Ahogy az vidéken történni szokott, hamar közös hangot talált a falusiakkal, s a szomszédos településen, Sámsonházán működő Szlovák Porta alkotóközösséggel. Velük egy rendezvény alkalmával járt újra Pestszenterzsébeten, ahol gimnáziumi éveit töltötte. Kiderült, hogy még több szállal kötődik a helyhez. Visszafejtette a családja eredetét, akkor tudta meg, hogy dédmamája, Duschenka Mária Lengyelország déli, szlovákok lakta részéről költözött ide évtizedekkel korábban. Bár alkotónk sosem kereste tudatosan a megmutatkozás lehetőségét, mégis itt rendezték meg az első kiállítását 2024 január­jában, amelynek a Rügyfakadástól az óceánig címet adta – méltó mérföldkövet jelentett ez a több mint harmincéves munkájában. 

Ihletforrásként szolgál számára az őt körülvevő természet harmóniá­ja, és a mesék varázslatos világához is visszanyúlik. Hagyja kezei között formálódni az élő anyagot, ahogyan az engedi. Évek alatt a változást, az elengedést meg kellett szoknia, hiszen időnként előfordul, hogy összetörik egy alkotása, s akkor elölről kell kezdenie a munkát. 

A Duschenka név – beszélgetőtársamtól megtudom – „lelkecskét” jelent, többek között ezért is életfeladata, hogy minden egyes tárgyban benne hagyjon valamit önmagából. Kezdetben kerti díszeket, virágtartókat, népi edényeket formázott, majd a funkcionális használati tárgyak (például bögrék, kancsók, magtartók) készítésével egészítette ki tevékenységét. A művészete esszenciája az egyszerűségben, a természetességben fellelhető szépség. Vonalzót nem használ, szemre, érzésre alakítja a kerámiát az ősi, kerek, harmóniát tükröző formára. Meglehet, nincs két ugyanolyan bögréje, virágtartója, de éppen ez a varázsuk. 

Kerámiáival – amik bohém sokaságban sorakoznak a kis nyári konyhájában – másoknak is szívesen adja át az örömöt, amit az egyszerű szépség nyújt. S mindenki előtt nyitva állnak a palóc művészporta kapui, ahol kék virágindák tekeregnek játékosan…