Könnyítsük meg az átmenetet!

Mit nevezünk átmeneteknek? Bevezetésképpen magát a fogalmat tisztázta dr. Kereki Judit, a Gyermekút Módszertani Központ igazgatója a könyv bemutatása kapcsán tartott kerekasztal-beszélgetésen. 

– Életünk során számos változáshoz kell alkalmazkodnunk, szinte már a születésünktől fogva. Az egyes életszakaszokhoz kapcsolódó eseményeket, folyamatokat nevezzük átmeneteknek, mint például, amikor egy kisgyermek bölcsődébe megy, majd továbblép az óvodába, onnan meg az iskolába. Mindannyiszor egyik szocializá-ciós térből egy másikban találja magát. Ez nem csupán egy röpke mozzanata az életének, hanem egy hosszabb folyamat, és hogy mi történik ezekben az átmeneti időszakokban, az meghatározó a későbbiekre nézve, akár a későbbi tanulmányait, akár a szociális, érzelmi, testi, lelki fejlődését tekintve. 

A gyermek számára komoly kihívás egy-egy ilyen átmeneti szakasz, akár a családból kerül valamilyen intézménybe, akár az egyik intézményből egy másikba megy, hiszen szorong ezektől a helyzetektől, bizonytalan. De nemcsak a gyermek, hanem a szülő is bizonytalanságot érez, ahogyan a szakember is. Mindenki, aki szereplője ennek a folyamatnak. A gyermek fél az újtól, különösen akkor, ha nincs elég jól felkészítve arra, hogy mi történik vele a későbbiekben. A szülő is aggódik, hogy vajon hová kerül a csemetéje, képes lesz-e jól kooperálni azokkal a szakemberekkel, akik foglalkoznak majd vele. A pedagógus is kihívásnak érzi a feladatot, hiszen neki az a szerepe, hogy a gyermeket és a szülőt is támogassa ebben a folyamatban. Alapvető szemléletbeli meghatározója a könyvnek, hogy a szakemberek – kisgyermeknevelők, óvónők, tanítók, védőnők, a házi gyermekorvosok – ne csak a szülőkkel, a családdal működjenek együtt, hanem egymással is. Osszák meg az információikat a gyermekről, egymással karöltve kövessék és egyengessék az útját a továbbiakban. A könyvet úgy állították össze a szerzők – dr. Kereki Judit, dr. Szvatkó Anna pszichológus és Szombathelyiné dr. Nyitrai Ágnes főiskolai tanár –, hogy elsősorban érzékenyítő hatása legyen. Nem szigorú eljárásrendet kívántak megírni, hanem egy ajánláscsomagot, amiből ki-ki szemezgethet a fennálló probléma jellege alapján. 

– A bölcsőde sok gyermek életében az első igazi szocializációs közeg, ahová nagyon különböző életkorban kerülnek be a kicsik – vette át a szót Szombathelyiné dr. Nyitrai Ágnes, említve azt is, hogy más és más okok, motívumok vezetnek a családokban a bölcsőde melletti döntéshez. Az anyukák egy része szeretne már visszatérni a munkájához, a hivatásához, mások anyagi kényszerűségből vannak ráutalva a bölcsődére, sokan pedig úgy érzik, hogy a gyermeknek kétéves kora táján már egyéb közegre is szüksége van a családon kívül. 

Megint csak a gyerekről és a szülőről beszélünk, hiszen elsősorban ők a főszereplői ennek a helyzetnek, de fontos megemlíteni a kisgyermeknevelőket is, akik fogadják az új gyerekeket, az új szülőket, egyfelől tele nyitottsággal, másfelől bizonyos fokú szorongással, hiszen nekik is meg kell felelniük. Ki kell építeniük egy megfelelő, bizalmi kapcsolatot a gyerekkel, a szülőkkel is el kell fogadtatni magukat. Nem kevésbé lényeges szereplői továbbá ennek az átmenetnek azok a gyerekek, akik már régóta járnak a csoportba, valamint az ő szüleik. Nagyon izgalmas időszaka ez a gyerekek és a felnőttek életének, a kötetben ehhez próbáltunk egy kis érzékenyítést, egy kis kapaszkodót adni. Mindenki szemszögéből igyekeztünk néhány olyan dilemmát összegyűjteni, amiknek a létezésére érdemes gondolni – sorolta az egyéni szempontokat a szakértő. 

Azt gondolnánk, hogy a bölcsődéből az óvodába való átmenet már kisebb problémát jelent, de ez tévedés – magyarázta dr. Szvatkó Anna. – Életkori sajátosság ugyanis, hogy a gyerek nem a bölcsődéhez kapcsolódik, hanem a kisgyermeknevelőjéhez. Tőle kell elbúcsúznia, és egy másik csoportban, egy másik gyerektársaságban kell megtalálnia azt a biztonságot, amit a bölcsődében már átélhetett. Fontos kérdés az is, hogy vajon az a kisgyerek, aki a bölcsődében jól érezte magát, elérte-e az óvodaérettséget? Egy közkeletű vélekedés szerint óvodába csak szobatiszta gyerek mehet, de a valóságban ez nem mindig szokott megvalósulni, és ez sok nehézség forrása. Legalább ilyen fontos, hogy az érzelmei szabályozásában, kifejezésében a leendő óvodás elérjen egy olyan szintet, hogy a problémáit,­ az igényeit sok gyerek között is képes legyen kifejezésre juttatni. Amire végképp nem szoktunk gondolni: vajon az a kisgyerek, aki 10-12 társa között elég jól ellavírozott a bölcsődében, és már átvett bizonyos szokásokat, az óvodai környezetben, ahol sokkal nagyobb a nyüzsgés, hogy viseli például a zajt. Csak néhány kiragadott példát említettem, a könyvecskének egyik fontos mondanivalója, hogy ezekre is érzékenynek kell lennie az összes résztvevőnek. 

Az óvodából az iskolába való átmenetre különösen nagy hangsúlyt szoktunk helyezni, hiszen ez fontos megméretés is egyben mind a gyermek, mind a család szempontjából. Az óvodásból diák lesz. Bár a gyermek lép tovább egy nagyot, a szülő közben azon tépelődik, vajon elég érett-e a csemetéje az első osztályhoz, megtett-e a felkészüléséért mindent, amit csak lehetett, vajon milyen bizonyítványt állít ki a családról az iskola? Ez valóban nagy tehertétel, egy igazi átmenet. 

Azt mindannyian tudjuk, hogy a gyerek beilleszkedése vagy bármilyen attitűdje a világgal szemben otthon kezdődik. Aki a szüleivel, különösen az édesanyjával való kapcsolatában egy megbízható és teherbíró kötődést alakított ki, könnyebben vészeli át ezeket az életszakaszokat, hiszen a világról mindaddig azt érzékelte, hogy az mégiscsak egy klassz hely.