Lipicai ménestől a szegedi papucsig

Horváth-Mester Anita Nógrád vármegyében született, Bá­­tonyterenyén töltötte a gyermekkora legjavát, a nyarak nagy részét pedig a nagyszüleinél az Alföldön. Így nemcsak a palócok hagyományait, szokásait örökölte meg, hanem az alföldi világ is nagy hatással volt rá. Nagyapjától tanulta el azt a különleges képességet is, hogy mindenhol meglátja az életet. Legyen az egy avarban megbúvó gomba, egy fán csöndben figyelő mókus, vagy éppen egy száz ­mé­­­­­te­­rekre legelésző nagyvad, azonnal felfigyel rá. Nem meglepő, hogy felnőttként állatorvos lett belőle. 

– A világ egyik legszebb tudománya van a fejemben, amiért végtelenül hálás vagyok. Tanultam hangszereken, nagyon szerettem rajzolni, értettem a matematikát, imádtam az irodalmat, mégis tudtam, hogy nekem egy utam van, az pedig az állatok közelsége, gyógyítása – mondja Anita. 

– Az Állatorvostudományi Egyetemen 2012-ben szereztem diplomát, és nem sokkal később megkezdhettem munkámat egy szarvasmarhatelepen, mígnem pár hónapon belül mintegy 3000 marha, több ezer kiskérődző, lovak, sertések és még számos egyéb állat jóllétét egyengethettem. 

A csoda 2018 októberéig tartott. Addigra felépült körülöttem egy általam törhetetlennek gondolt világ. Sikeres voltam a mindennapokban, melyet jól jeleztek az állattartó telepek mutatói. Illetve ennek nyomán megnyithattam a rendelőmet, ahová a gazdik a kisállataikkal érkeztek vizsgálatra, kezelésekre. Ekkor már a szívem alatt hordtam a kisfiunkat, Ferkót. Azt gondoltam, a mi kettősünk sebezhetetlen. Nem voltunk azok. A terhességem 27. hetében született meg sürgősségi császármetszéssel. A megtervezett, várt kihívásokkal teli, adrenalingazdag mindennapokat egy mérhetetlenül fájdalmas, kiszámíthatatlan, sokszor már-már reményvesztett, végtelennek tűnő sötétség váltotta. Ám a kezdeti nehézségek ellenére Ferkó ma már egészséges, hatéves nagyfiú, aki szeptemberben kezdi az iskolát. Ő hozta elő belőlem a mesélőt. 

Anita a Covid-járvány kezdetén már újra praktizált, azonban úgy látta jónak, ha a rendelő működését egy időre szünetelteti. A férje is hasonlóan döntött, így a mindennapjaik átalakultak. Ekkor határozták el, hogy elindulnak megismerni kis hazánkat, ezen belül is Nógrád vármegyét. 

– Büszkévé szerettük volna tenni a nógrádi embert, hogy ne a pesszimizmusunkról legyünk híresek, és ne mi legyünk újra a legboldogtalanabb megye, ahogy arról már korábbi kutatások alapján beszámoltak. Illetve meg kellett mutatnunk az országnak, hogy nálunk, bizony, rengeteg csoda van. Ennek nyomán indult el We Love Nógrád – Vár Rád Nógrád Face­book-­oldalunk (https://www.facebook.com/welovenograd), ahol 10-20 mondat kíséretében mutattunk be nógrádi helyeket, embereket, történeteket. Az oldal növekedése igen látványos volt, sokszor százezreket értünk el egy-egy bejegyzéssel. 

Fantasztikus embereket ismertünk meg, elképesztő életutakat követhettünk, melyek példaként szolgálhatnak majd a gyermekeink­nek. Azt akartuk, hogy érezzék, az otthonuk csodálatos, hogy a körülöttük lévő ember és természet építette környezet az övék is, hogy legyenek büszkék, és gondozzák azt. Így született meg első mesekönyvünk, a Nógrádi mesék. 

A kötet kilenc történetet tartalmaz, és egy ráadás mondókát, melyet Anita Ferkónak írt. Mesét kapott Hollókő, Balassagyarmat, Vidróczki, a híres betyár, Tar egykori neves vitéze, Lőrinc, a híres Boszorkánykő, a bujáki vár, Ipolytarnóc, a mátrai Gombás-tó és nem utolsósorban Anitáék otthona, a világ közepe, drága Maconkájuk. 

A fiatalokat meglepetésként érte a könyv iránti szeretet, ami nem csak egy mesekönyv lett, de Al Ghaoui Hesna ajánlásával olyan iránymutatás is, amiből minden olvasó meríthet. Mikor Anita újra gyermekáldás elé nézett, szerette volna, ha mindenféle stressz, megerőltetés nélkül tudja végigcsinálni a remélt kilenc hónapot. Ekkor jött egy újabb kötet ötlete. 

– 2022 januárjában elkészítettem egy szoros ütemtervet: minden hétre készen kellett lennie egy verses mesének, ritmusos balladának, és illusztrálni kellett vele párhuzamosan egy másikat. 19 megye, 19 mese és egy ráadás, magáról a fővárosról.

Kutattam az interneten, régi mesekönyveket olvastam, hogy megtaláljam a megfelelő a történeteket. A magyar mesevilág azonban kicsit más, mint amit a mai szülők a gyermekek elé engednek. Ezen finomítanom kellett, mégis megőrizve a hagyományokat. Így választottam ki minden megyéből egy jelenséget, hagyományt, népi örökséget, természeti értéket, ami köré mesét szőttem. 

A Magyar Tájak meséi két kötetben látott napvilágot a szépséges magyar tájakon átívelve, amelyet a Duna vonala választ el egymástól. A Dunán innen és Túl a Dunán, egyenként 10-10 történet. 

– Minden mesét megéltem. A lovak iránti szeretetem fogalmazta meg bennem a szilvásváradi lipicai ménes történetét. Ferkó ihlette a nyírségi sárkánymesét, melynek alapját szolgálta a már meglévő legenda. Alföldi gyermekkorom idézte fel bennem a délibábot, nagyapám meséi szolgáltak a túzokról írt vers alapjául, anyukám és a nagymamám kézimunkák iránti szeretete íratta a mesét a halasi csipkéről és a szegedi papucsról. 

A Duna másik oldalához kevesebb a kötődésem, mégis az enyém lett az a tájegység is az írás során. Balogh Márta, a Petesmalmi Vidrapark vezetőjének szavai segítettek át a koraszülés traumáján. Így mesét írtam az Európában ritkának számító, Magyarországon mégis nagyobb számban élő európai vidrának, a busójárás szokásának, a gemenci gímek előtti tisztelgésnek, a tatabányai Turul-szobornak, vagy éppen a salgótarjáni Szó testvérek által készített Őrség Zöld Aranya nevet viselő sütemény alapjául szolgáló olajtöknek Zalában. 

Anita most újra állatorvos, anya, feleség, aki folyton az új könyvtémán töri a fejét. Mindenképpen szeretné folytatni az írást, és lassan eljön annak is az ideje, hogy időt teremtsen rá.