Erdei világ az agancsrózsában

A bajszos, kalapos férfi, hátán puskájával szarvasvadászatra indul. Pórázon fogja vizsláját, aki csaholva szagot fog, és vezeti gazdáját a fákkal körülölelt erdei tisztáson pihenő bikához – első olvasatra talán nem sejthetjük, hogy jelen sorok szerzője egy agancsrózsába (vagyis az agancskoszorú csontos részébe) faragott képet próbál leírni közel olyan részletességgel, ahogy azt a nógrádi csont- és fafaragó megalkotta. A dísztárgyon aprólékosan kidolgozva látszanak a szél fújta lombok levélhullámai, az állatok mozdulatai, sőt, a szőrszálai is. Farkasvonyítást, szarvasbőgést, szökkenő gidát, vaddisznót vagy épp zergét hajtó férfit is megörökít az alkotásaiban. Szobrai, domborművei, használati tárgyai – az ékszer- és a tolltartók, a vadásznyakkendők – elkészítéséhez az erdei világ szolgál ihletforrásul, máskor a vadász témájú kiadványokból álló bőséges házi könyvtárából tanulmányozza agancsba álmodott mintáit az alkotó. Munkái sorát tovább tarkítják a faragott faliképek, a sétabotok, szekrények, amelyekhez könnyen formálható fafajtákat használ alapanyagul. 

A Mátra lábánál, Kisterenyén született, gyermekként szüleivel és két testvérével rengeteg időt töltött a természetben. A kellemes séták alkalmával gombát szedtek, szedret és csipkét gyűjtöttek. Hosszú évek alatt jól megismerte a környezete flóráját és faunáját, a változó évszakok, napszakok színeit, képeit. Élményeit gondosan elraktározta a lelkében, de szerette volna azokat más módon is maradandóvá tenni. Iskolás korában ceruza- és tusrajzokat készített, kezdeti próbálkozásai sok dicséretet kaptak. Felnőttként céltudatosan kezdett újra rajzolni, festeni. Próbált rálelni arra a technikára, amellyel úgy tudja formába önteni a kigondolt témát, hogy az szinte életre keljen. 

Egyébként szobafestőnek tanult, de nem dolgozott a szakmájában. Bányászként helyezkedett el, majd 1984-ben vadőrvizsgát tett, szolgálatát a Salgótarján környéki erdőkben teljesítette. Anyai nagyapja szintén vadász volt a grófi időszakban. Sándorra később rátalált egy másik hivatás: kézügyességét kihasználva sírkőfeliratokat készít már harmincöt éve. Ma is kézi erővel és egyszerű szerszámokkal: vésővel, kalapáccsal varázsol lenyűgöző mintákat a gránittömbökbe. Sofőrként is tevékenykedik egy élelmiszer-bolthálózatnál, mindezek mellett űzi a hobbiját. 

Az 1990-es évektől farag fába. Az akaratának könnyen engedelmeskedő anyagba egyre precízebb, részletgazdagabb képeket vésett, majd egy barátja tanácsára kezdett el csontot használni alapanyagul. Eleinte gravírozógéppel dolgozta ki az előrajzolt mintát, manapság fogászati fúrókat, csiszolókat használ a megmunkáláshoz, melyekkel a lehetetlennek tűnő alakok kidolgozására is mód adódik. A csontfaragáshoz gímszarvasagancsot és rózsát, dám-, esetenként jávorlapátot, marhalábszárcsontot, illetve tülköt, ritkán nagyobb méretű őzagancs- rózsát használ. Muflonszarvval, azaz szaruval is dolgozik. Nem könnyű munka az agancsfaragás, sok időt és türelmet igényel. Az anyag vastagsága befolyásolja, hogy dombormű vagy szobor készül-e belőle. A fából készült alkotásaihoz az alapanyagokat – a hárs-, a fenyő- és a diófát – maga gyűjti össze. 
Fa- és csontfaragásaival főként vadászati rendezvények, országos és kisebb kiállítások alkalmával találkozhatunk. A kiváló művész munkái szájról szájra járnak vadászkörökben. Műveit elismerések sora dicséri: a Vadászati Kulturális Egyesület 2020-as Országos Képzőművészeti Pályázatán különdíjat, 2011-ben a Vadászó nő című vitrindísze „Vadászati kulturális érték” minősítést kapott. Az utóbbi elismerést megkapta három új alkotásáért 2024-ben is, illetve elnyerte a Balogh Péter Művészeti Nagydíjat. 
Sándor naponta kijár az erdőbe. Folyamatosan figyelemmel követi egy dámcsapat mindennapjait, akik rendszeresen megjelennek a házukkal szemben lévő dombon. A természet ennyi idő múltán is tartogat újdonságot számára. Elmélázik a több száz éves tölgyfa előtt, hogy a matuzsálem mi mindent megélhetett, láthatott már életében. Csendben csodálja a fák közt surranó őzek és szarvasok kecses mozdulatait, de látott már bagolyfiókákat is kikelni a tojásból. Sokat ad neki az erdő, s ebből a csodavilágból igyekszik valamit ő is visszaadni az alkotásai által.