Fösvénység vagy takarékosság?

Kedves Gabi! 
A férjemmel 49 éve vagyunk házasok. Sok szép közös emlék, három gyerek, nyolc unoka, anyagi biztonság jellemzi a nyugdíjaséletünket. Lehet, hogy kívülről apróságnak tűnik, amit írok, de nekem napról napra nagyobb teher a férjem fösvénysége. Mindig is takarékos volt, mondjuk így, de ahogy öregszünk, egyre jobban elszabadul a szűkmarkúsága. Egy egyszerű bevásárlás is kész rémálom! Minden árucímkét háromszor elolvas, minden márkát összehasonlít, aztán még a pénztárnál is néha visszatesz valamit, mert „nem éri meg”. Aztán otthon előveszi a blokkokat, összeveti a korábbi árakkal, szerinte „fölösleges pénzszórás” minden második áru. Ha el akarunk menni bárhova, megy a matek: mennyi lesz a benzin, a parkolás, mit eszünk ott, nem lenne-e jobb otthon maradni inkább? És mostanában az a vége, hogy maradunk. 
A férjem büszke rá, hogy „ő legalább odafigyel”. De közben nem vagyunk szegények, szorgosan dolgoztunk, van megtakarításunk, nincs hitel, a gyerekek rég kirepültek. Mondja, mit lehet tenni?! Én nem akarok egy két lábon járó számológéppel élni! 
Üdvözlettel: Jolán 

∗

Kedves Jolán! 
Teljesen érthető, hogy amit korábban „csak” kellemetlennek érzett, az nyugdíjasként – egész nap együtt – mostanra fojtogatóvá vált. A takarékosság önmagában nem rossz dolog, de ha minden döntés, program vagy élmény a spórolás szűrőjén keresztül megy, az lassan, alattomosan ki tudja szívni a levegőt a közös életből. Itt ugyanis nemcsak a forintokról van szó, hanem az egyensúlyról, amit egy kapcsolatban meg kell találni. Őszinte, higgadt beszélgetések során érdemes lenne feltárni, vajon nem áll-e valamilyen szorongás a fokozódó fösvénység hátterében. Lehet például, hogy a férje egyszerűen fél a jövőtől, az öregségtől, a kiszolgáltatottságtól – és ezt kell együtt orvosolniuk. Arról is beszéljen, hogy ön mit érez: hogy a folytonos fillérharcok mögött elveszik az öröm, az ön minden igénye, vágya. 

A mindennapokra azt javaslom, írjon bevásárlólistát és bízza a beszerzést a férjére, hadd élje ki a spórolási vágyait egyedül. Ezenkívül megfontolandó lenne, hogy mindketten kapjanak havonta egy fix összeget, amiből azt csinálnak, amit akarnak, számonkérés nélkül. Ha ön a cukrászdában kávézna a barátnőjével, hát tegye lelkiismeret-furdalás nélkül, akkor is, ha otthon olcsóban jönne ki a kapucsínó. Ha így marad minden, az tönkreteheti a kapcsolat élhető, örömteli oldalát. Ne engedjék, hogy megkeseredjen a megérdemelt nyug­díjas­koruk! 

Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]