Virágszál az édesanyáknak

Magyarországon május első vasárnapja az édesanyáké, ám ahány ország, annyi szokás, az év során széles skálán mozog az egyes nemzetek ünnepe. A legtöbb helyen tavasszal köszöntik az anyákat, hiszen ez az évszak valamennyi kultúrkörben a termékenységhez, az új élet növekedéséhez kapcsolódik. 

Már az ókori egyiptomiak, a görögök meg a rómaiak is fontosnak tartották az édesanyák köszöntését, pontosabban akkoriban az anyaistennőket tisztelték meg egy-egy szent nappal. Az egyiptomiak Ízisz anyaistennőt, a görögök Rheát, az istenek anyját ünnepelték, a rómaiak Kübelé tiszteletére áldoztak tavasszal, akit szintén az összes istenségek anyjaként tartottak számon. A kelta világban Brigid, később Szent Brigitta tiszteletére rendeztek tavaszi ünnepélyeket. Az őskeresztények a nagyböjt negyedik vasárnapján, Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának a tiszteletére rendezett ceremónián már egyfajta anyák napját tartottak. 

A vallásos középkorban búcsút intettek a pogány hagyományoknak, és a keresztény értékrendnek megfelelő ünnepekkel helyettesítették azokat. Angliában például az 1600-as években a húsvét utáni negyedik vasárnapon tartották az „anyák vasárnapját". A családjuktól távol dolgozó szolgálók ekkor szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az "anyák süteményét". 

Az anyák napi ünnepségek elterjedésében azonban mégis az Amerikai Egyesült Államoknak volt a legnagyobb szerepe. 1858-ban Ann Jarvis, egy szociális munkásként tevékenykedő fiatal háziasszony munkaklubokat hozott létre munkásosztálybeli édesanyák számára, hogy felhívja figyelmüket a higiénia fontosságára, megtanítsa nekik a gyerekgondozás alapjait, és figyelmeztesse a világot a csecsemő- és gyermekhalandóság akkoriban kiugróan magas arányára. Emellett harcolt az anyák egészségügyi ellátáshoz való egyetemes jogaiért is, továbbá azt is rendszeresen hangoztatta, az édesanyák megérdemelnék, hogy legalább egy napot az évben az ő tiszteletüknek szenteljenek. Amikor Jarvis asszony 1905-ben elhunyt, lánya arra tette fel az életét, hogy hivatalos ünneppé tegye az anyák napját. 1908-ban emléknapot szervezett számára. 
Hozzánk is eljutott a kezdeményezés híre, a Budapesti Hírlap 1913 májusában arról számolt be, hogy az édesanyákat már „megünneplik Kanadában, Ausztráliában és Dél-Afrikában is. Angliában holnap lesz az anyák első napja, amelyen számos beszédben fogják magasztalni az anyai szeretetet és a gyermeki hálát”. Anna Jarvis végül 1914-ben érte el a célját, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította május 9-én. 

Kapóra jött ez a virágárusoknak, az üdvözlőlapgyártóknak, a cukorka- és ajándékkereskedőknek, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, minek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is. Maga Anna Jarvis azonban mélységesen csalódott, hogy az anyák napjából sokan üzleti hasznot húznak, élete hátralévő részében folyamatos harcot hirdetett a jeles naphoz kapcsolódó biznisz ellen. „Egy doboz bonbont visztek édesanyátoknak, aztán ti eszitek meg a nagy részét" – írta bosszúsan. 

Magyarországra az ünnep ötletét dr. Petri Pálné, egy államtitkár felesége, vöröskeresztes aktivista hozta Amerikából. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó anyák napját, ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” A legelső hazai anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án, a MÁV Gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. 

„Az anyák napja amerikai ötlet, odaát már nemzeti ünneppé emelkedett. Abból áll, hogy az esztendő egy napját minden család az anyának szenteli, ezen a napon nincs pénzhajhászás, nincs mozi, nincs tánc, nincs szerelem, csak megilletődés és meleg köszönet az anya iránt, ki egész esztendőn át lót-fut, dolgozik a család javáért. Gyermekei ezen a napon a legnagyobb távolságból is elhozzák virágszálukat az anyának. Ha pedig már nem élne, az egész család kimegy hozzá a temetőbe" – olvashatjuk a Szentesi Hirlap 1928 májusában megjelent cikkében. 

Ma már szinte elképzelhetetlen az ünnep egy szép csokor vagy akár egy szál szeretettel átnyújtott virág nélkül. Az egyetlen ajándék, ami még az ötletgazda számára is elfogadhatónak tűnt, a virág, jelesül a szegfű. Választását Anna Jarvis egy 1927-es interjúban így indokolta: „A szegfű nem hullajtja el a szirmait, hanem a szívéhez öleli, amikor elpusztul. Ahogy az anyák is a szívükhöz ölelik gyermekeiket, így az anyai szeretet sosem múlik el.”