Kíséri diákjai lépteit

A jó pedagógus hatékonyan formál, terel és támogatja diákjai fejlődését. Ivókné Szajkó Ottília első benyomásra éppen ilyen: határozott fellépésű, mégis közvetlen, kedves természetű, a tudása, a felkészültsége, a világról való ismeretei miatt is rendkívül hitelesnek érezni őt. Diákjai szeretik, tisztelik, a gimnázium úgyszintén elismeri munkáját. Kidolgozta a drámaoktatás tervét, előadásokat szervezett tanítványaival, megismertetve őket az irodalom és a színház találkozásának szépségével. Emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakvezető oktatójaként tanárjelölteket mentorált, segítve ezzel a pályára lépésüket. 

Egészen a középiskola felső tagozatáig újságírónak készült. Jelentek meg írásai a Pajtás című (1946–1989 között élő) hetilapban, s többedmagával nyert riportversenyeken. „Tollal akart harcolni az igazságért”, de hamar öncenzúrát tanult a Kádár-korszakban, és rányíltak szemei a rendszer szakmát korlátozó mivoltára. Eredeti céljaitól hátrébb lépve látta meg a számára kiteljesedési lehetőséget jelentő karrierutat. 

Édesanyja alsós tanítónőként dolgozott. Szülője, illetve saját tanárai példaképként álltak előtte. Egyébként Szarvason született, és a Békés vármegyei Vésztőn járta az általános iskola első négy évét. Édesapja vasutasként sok helyütt megfordult, tudatosan úgy váltott szolgálati helyet, és költözött át a család vele együtt Mindszentre, hogy Ottília és a testvére jó iskolákban tanulhassanak. A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gim­ná­zium­ után célirányosan a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezett. Magyar nyelv és irodalom–történelem szakos pedagógusdiplomáját 1986-ban kapta kézhez. 

Rögtön azután Békéscsabán, az egészségügyi technikumban kezdett tanítani. Végzős egyetemistaként ismerte meg a férjét, Ferencet, a hídépítő szakembert, akivel rövidesen a fővárosba költöztek, így Ottília egy pesti gimnáziumban folytatta a munkáját. Harminchárom – két gyermekével, Emíliával és Gergellyel otthon töltött idővel együtt negyven – szolgálatban töltött év alatt nem sok helyen oktatott. A szülési szabadságot követően, miután a család 1992-ben Gödöllőre költözött, elkerült a helyi Török Ignác Gimnázium­ba, majd nyolc év után meghívták a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumba. Huszonöt éve itt ­tanít. 

Mindig egyházi iskolában akart dolgozni. Mint mondja, itt megkapta a munkájához a kellő szabadságot. Amikor belép a tanterembe, a saját lelkiismerete szerint, maximális odaadással igyekszik átadni diákjainak a tananyagot. Korábban mindig széles látókörű osztály-, csoporttársak és pedagógusok vették körül, akiktől megtanulta, hogy a dolgok mögé kell nézni. Ekképpen ő is a lényeglátás fontosságát igyekszik átadni a fiataloknak. 
Az irodalomban a szövegszerűség megismertetésén túl úgy pallérozza diákjait, hogy rá tudjanak érezni arra, mi az, ami például egy Ady-versből fontos a saját életük szempontjából. Szerinte kevesebb művet kellene oktatni, de azokba mélyebben belemerülni, mert a valódi lelki tartalom, érték átadása ekképpen lehetséges. Hangsúlyozza, mennyire lényeges ezt a tantárgyat a történelemmel együtt oktatni. Hiszen az alkotót nagymértékben befolyásolta a kor, amiben élt. A XIX. századi dualizmus korának ismerete más olvasatot ad egy Mikszáth-novellához – hoz fel egy példát. 

Szerinte mindkét tantárgynál szükséges folyamatos visszajelzést adni a tanítványoknak a tudásukról: hol tartanak a fejlődésben, merre haladjanak tovább, mit csináljanak másként. A gyakori számonkérés azonban többletfeladattal, sőt lemondásokkal jár. Ottília munkanapokon és hétvégeken is gyakran éjszakába nyúlóan dolgozatokat javít. A hatalmas tananyag és a diák­létszám miatt feleltetésre kevesebb lehetőség adódik. Azonban tart érettségire, valamint a továbbtanulásra felkészítő órákat is, és számos diákja eredményesen szerepel az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. 

Sokrétű tevékenysége itt még korántsem ér véget. A drámapedagógiai oktatás keretében hatékonyan tud tenni azért, hogy a fiatalok érzelmi képességei az értelemmel harmóniában fejlődjenek. Emellett a heti egy tanóra alkalmas a csoportdinamika alakulásának segítésére, illetve az esetleges konfliktushelyzetek színpadi eszközökkel való megoldására. 

Egy éven át a városi múzeumban a helyi sajátosságra épülő interaktív, rendhagyó történelemórákat tartott. Emellett az első világháborús centenáriumi megemlékezéshez a bécsi levéltárban gödöllői sajátosságok után kutatva rövid időre belevetette magát a kutatói-tudományos tevékenységbe is. Végül visszahúzta a szíve az iskolába. A szeretet és a hála, amit naponta kap diákjaitól, szavakkal nehezen leírható belső hajtóerőt jelent számára. A legnagyobb öröm pedig látni, hogy a saját határait átlépve egy szerényebb képességű diák is messzire eljuthat, ha egy jó pedagógus támogatja őt az útján.