Amolyan tűzről pattant, merész és határozott kiállású Kovács Renáta, az ország egyik női tűzoltóautó-vezetője. Három éve lépett be a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület kötelékébe. A bajtársakért, a faluközösségért, az összetartozás jegyében vállalta a feladatot, s mert jó érzés segíteni másoknak.
Kép: Kovács Renáta önkéntes tűzoltó 20250531 Lakitelek fotó: Németh András Péter NAP, Fotó: Németh András Péter
Amikor megszólal a riasztás a telefonos applikáción, a szabadidejüket töltő, elérhető önkéntesek mielőbb autóba pattannak, és csak úgy porzik alattuk az út, amikor megérkeznek a tűzoltó-szertárhoz. Beleugranak (a praktikus okból) a csizmára húzott kantáros nadrágba, felkapják a szürke, sárga láthatósági jelzéssel ellátott kabátot, felveszik a sisakjukat. Olykor női járművezető áll ki a termetes tűzoltóautóval. A bajtársai gyorsan beszállnak, és hamar indulnak a helyszínre, hiszen nagyobb káresetnél, mentést igénylő élethelyzetnél minden perc számít.
Nem egyszerű egy ilyet vezetni. A tűzoltójármű méretében hasonlít egy teherautóra, annyiban mégis különbözik tőle, hogy tartálya 2700 liter vízzel teli, amely a kátyús aszfalton vagy nehezebben járható földutakon érezhetően lötybölődik. Riasztás esetén a közlekedési szabályok másodrangúakká válnak, mert a cél a mielőbbi megérkezés. Tehát nem veszélytelen már az sem, amikor az útra gurulunk vele. De az autósok együttműködően mindig gyorsan szabad utat engednek, ha szól a sziréna – avat be bennünket a feladata részleteibe Kovács Renáta önkéntes tűzoltó.
Ahogyan a kislányok általában nem arról álmodnak, hogy tűzoltó vagy katona váljon belőlük, úgy ő sem érzett ezzel kapcsolatban másként. Később mégis rátalált ez a küldetés. A Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen építészmérnökként végzett 2010-ben, majd nyolc évvel később vette kézhez tűzvédelmi szakmérnök másoddiplomáját. Szakmájához kapcsolódva napjainkban vagyongazdálkodási- és beruházási csoportvezetőként, valamint települési főépítészként dolgozik a Lakiteleki Polgármesteri Hivatalban. Alvállalkozóként készít tűzvédelmi terveket is.
Az építészmérnöki egyetemi tanulmányai alatt csupán érintőlegesen, azonban a szakmérnöki képzés keretében már mélyebben foglalkozott megelőző tűzvédelemmel. Épülettervezésnél fontos szempont, hogy a lángok ne terjedjenek át az egyik szerkezeti elemről a másikra, ehhez aktív és passzív védelmet kell kiépíteni. Továbbá előre kell gondolkodnia arról, hogy baj esetén a kiérkező tűzoltók mentési munkáját hogyan lehet hatékonyan segíteni. Emellett rendelkezett ismerettel például a tűzjelző készülékek működéséről, a vegyianyag-tárolásról. Azonban arról, hogy milyen a másik oldalon állni, amikor már baj történt, önkéntesként szerzett tapasztalatot.
Madari Andor, a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke invitált, hogy csatlakozzak hozzájuk, mondván jól tudnám náluk a végzettségemet hasznosítani. Fokozatosan cseppentem bele ebbe a szolgálatba. Kijártam a társaimmal gyakorlatozni például egy gázpalackokat töltő közeli vállalathoz. Akkor úgy éreztem, hogy nemcsak külső segítőként akarok részt venni a munkában, hanem aktívan bekapcsolódnék. Ezért elvégeztem az alaptanfolyamot – emlékszik vissza Renáta a kezdetekre.
Hátul ültem az autóban, de a vezetőülés szimpatikusabbnak tűnt. Az egyesület támogatóan fogadta, hogy a férjemmel, Kovács László Árpáddal és még egy társunkkal együtt jogosítványt szerezzünk a járműre, amit a kecskeméti K.O Autós-Motoros Iskola támogatásával sikerült teljesíteni. Aktívan nyolcan-tízen vagyunk az egyesületben, akik munkaidőn kívül riaszthatók. Minimum kettő, de ideális esetben már négyen indulunk el a helyszínre. Az elérhető tűzoltóautó-vezető mindig a szűk keresztmetszet – meséli Renáta, aki számára büszkeséget jelent ez a szolgálat. Örömmel újságolja, hogy helyi közösségi összefogásnak köszönhetően idén sikerült beszerezniük egy fiatalabb szolgálati járművet, amit a falusi majálison avattak fel.
Közvetlenül Lakiteleken nincs hivatásos tűzoltóság, a legközelebbi állomás a tizenkét kilométerre arrébb lévő Tiszakécskén található, a következő pedig a Kiskunfélegyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, ami baj esetén riasztható. Ezért kiemelt szerepű a nyolcvan éves önkéntes egyesület munkája, akik hamarabb be tudnak avatkozni helyben, csökkentve ezzel az esetleges kárt. Tűzeset ritkábban fordul elő, inkább műszaki mentésnél, veszélyes fakidőlésnél, autóbalesetnél segédkeznek. A nyári időszakban főleg a tomboló vihar, a szárazságban kockázatosnak bizonyuló égetések adják nekik a legtöbb munkát.
A feladat folyamatos készültséget igényel, de tudják, vállalják ezt az önkéntes tűzoltók – mondja. A telefonjuk mindig kéznél van, és jeleznek egymásnak, hogy ki elérhető, bevethető. A naprakész rutin – például hogyan kell a tömlőt a lehető leggyorsabban kigurítani, csatlakoztatni – persze megkívánja a szüntelen gyakorlást, ezért az egyesület rendszeresen tart ismeretfelfrissítő tanfolyamokat és részt vesznek megyei szintű képzésekben is.
Renáta és a férje tizenkét éve Makóról jöttek Lakitelekre. Ideköltözésükkor keresték a helyüket, igyekeztek beilleszkedni, s baráti hívószóra több közösségben is aktív szerepet vállaltak. Tagjai a Magyar Vándor-Ló Hagyományőrző Egyesületnek, amely jövőre már tizedik alkalommal szervezi meg a tradícióvá váló húsvéti sokadalmat. Az Árpádszállás Egyesülettel az azonos nevű helyi vasúti megállót építették újjá, azóta a fenntartását is ők végzik.
A közösség érdeke ezeknek a csoportoknak a működése, amelyek nem utolsó sorban jelentős összekovácsoló erővel bírnak – mondja a kétgyermekes családanya, akinek lányai is tagjai egy-két hagyományőrző egyesületnek. Az önkéntes tűzoltók egyébként kivonulásukkal színesebbé teszik a helyi rendezvényeket is. Szükség esetén pedig hamar tudnak segítséget nyújtani az embereknek.