Kedves Gabi!
Három éve vagyunk házasok. Eddig minden kiadásunkat feleztük (a bevásárlást, a lakáshitelt, a rezsit), és jól működött a rendszer. Tavasszal babánk született, én nyilván itthon vagyok vele. Csakhogy sokkal kevesebb lett a jövedelmem, mert a bejelentett fizetésem 70 százalékát kapom az államtól gyedként, a korábbi szokásos „borítékos fizetés” a teljesítményem alapján pedig nincs.
Egyszer felvetettem a férjemnek a közös kasszát arra az időre, amíg itthon vagyok a picivel, és ha visszamegyek dolgozni, újra mehet a külön kassza – de nem tetszett neki. Nekem most egyszerűen nem megy, hogy mindennek odaadjam a felét, hiszen a költségeink emelkedtek, míg az én bevételem jócskán csökkent. Rengeteget aggódom a pici miatt, hiszen rutintalan, kezdő anyuka vagyok, most még itt ez a plusz-stressz az anyagiak miatt. Ameddig van pénzem, addig felezünk, aztán pedig a férjem fizeti a bevásárlást és feljegyzi, mennyivel tartozom neki. Szóval szépen gyűlik az adósságom felé!
Szeretnék elmenni fodrászhoz több hónap után – akkor most kérjek kölcsön a férjemtől, mondván, majd megadom a gyed után?! Nekem ez rettentően kellemetlen, és igazságtalannak érzem az egészet! Én a közös gyermekünkről gondoskodom itthon szívvel-lélekkel, boldogan pénzkeresés helyett – miért kell engem ezért „büntetni”?! Szeretjük egymást, de úgy érzem, ez most lassan éket ver közénk...
Üdvözlettel: Lili
∗
Kedves Lili!
A házasságban az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elv nemcsak érzelmekre, hanem a közös felelősségvállalásra is vonatkozik, beleértve a pénzügyeket is. Amikor egy pár úgy dönt, hogy gyermeket vállal, az egyik fél (jelen esetben ön) átmenetileg háttérbe szorítja a karrierjét és az anyagi érdekeit a közös gyerek nevelése érdekében. Teljesen jogos az igénye arra, hogy az anyagi terhek ezt figyelembe véve legyenek meghatározva ebben az időszakban.
Amit ön kér, az nem kivételes bánásmód vagy könyöradomány, hanem magától értetődő partnerség, empátia. Ha fordított lenne a helyzet, és a férje lenne otthon a gyerekkel, ő vajon elfogadhatónak tartaná ugyanezt a felállást?! „Egyszer felvetettem”, ezt írta. Ne hagyja ennyiben, muszáj megértetnie a párjával, hogy ez egy rendkívüli időszak, erre más, átmeneti szabályokat kell hozniuk. Közösen, a kölcsönös bizalom és az önzetlen támogatás jegyében. Remélem, sikerül olyan megoldást találni, ami nemcsak anyagilag, de lelkileg is megerősíti a megrendült kapcsolatukat.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]