Fülemülék énekeltek éjjel

Egyik bokor alatt talán egy sün vagy egy feketerigó szöszmötöl. Galambok szárnyának suhogása hallatszik, egy toll éppen eléd hull. (…) Álmosítóan süt a nap, egy gyík napozik a kövön. Körülöttünk apró virágok nyílnak” – olvasva a meseíró sorait, az ember képzeletben mellé kuporodik, és a szavak szőtte történetfonalra pattan. Békés, nosztalgikus és bájos az ő világa. 

A természet és irodalom elválaszthatatlanul egymás mellett járnak az életében. A harmonikus kettősség eredetét az író édesanyjához köti, aki sokat éjszakázott vele. A tavaszi estéken a kisbabáját karjaiban ringató asszony a fülemülék énekét hallgatta, ez keltette fel érdeklődését a madárvilág iránt. Később a kislányával együtt merültek el a természet apró csodáiban: például nézték a feketerigót a kertjükben, hogyan húzogatja ki a kukacot a földből. S elalvás előtt szüntelenül Weöres Sándor-verseket szavalt gyereke ágya mellett. Júliának ezek az élmények egy életre nyomot hagytak a lelkében. 

A szép rímekre fogékony kislány 5-6 évesen írta első verseit, édesanyja jegyezte le neki. A Kutyazenebona című bekerült a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár által kiadott gyermekantológiába. A pozitív visszajelzés lendületet adott ahhoz, hogy komolyan foglalkozzon az írással. A gimnáziumban nemcsak sokat olvasott, hanem tollából jól sikerült novellák is születtek. Két ízben részt vett a – sok írópalánta indulását segítő – Sárvári Írótáborban, ahol a madarakról és természetről szóló kedves írásaival kilógott a hasonlóan tehetséges kortársai közül. 

Tudatosan törekedett a természetvédelmi szakma felé. A Szegedi Tudományegyetemen biológus szakán, ökológia szakirányon tanult. A Székesfehérváron felcseperedő lány nyaranta a Dinnyési-fertőn tartott madárgyűrűző táborban időzött. Ma is szép emlékként él benne a fantasztikus nádas, a különleges madárvilág látványa, továbbá Fenyvesi László személye, aki gondos törődéssel bánt a szárnyasokkal. Szokás hordani a hibás madárgyűrűket, amiből egyszer Júliának is adott azzal a mondattal, hogy „a természetvédelem meggyűrűzött téged” – s ez valóban így történt… 

Az egyetem után a Magyar Madártani Egyesületnél oktatási munkatársaként kezdett dolgozni, majd a Magyar Természettudományi Múzeumban múzeumpedagógusként, vezetett sétákat a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban. Mindenkori munkájának köszönhetően közel tud maradni a természethez, amelyből szüntelen újabb ihletet merít. Már öt családi sétajáték származik tollából. Az átadni kívánt ismereteket mesévé kerekíti hiteles környezetábrázolással, népmesei, illetve a gazdag fantáziavilága elemeivel dúsítva. Amikor gyermek- vagy felnőttcsoportokkal sétál az erdőben, patakvölgyben, az élő résztvevőket is belevonja a mesébe. 

Novellái sokáig csak a fiókban álltak, mígnem a Székesfehérvárhoz való kapcsolatáról szólóval felnőtt­kategóriában megnyert egy, a városban meghirdetett írópályázatot. Az egyik zsűritag, Sohonyai Edit írónő megkérdezte tőle: „Miért nem írsz te regényt?” Ettől a kedves noszogatástól szárnyra kapva egy magányosan töltött estéjén mesélni kezdett magának. A szavakat aztán papírra vetette, így született meg az első meseregénye, A varjas boszorkány. Az végül Lea és a viharbanyák címmel látott napvilágot a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, amely onnantól állandó szerzőjének tekintette Júliát. Hat megjelent könyvéből öt a gyerekeknek szól, míg az utolsó, a Macskakő felnőtteknek írt mese. 
Rendszeresen részt vesz szakmai előadásokon. Például egy szalakótavédelmi konferencia főbb üzenetét mesenyelvre átfordítva írta meg a Bűntény a Sas-hegyen című könyvét. Egy kollégája mondatára – miszerint a fákat általában emberi években számolva huszonéves korukban vágjuk ki – építette fel a Bajban az öreg tölgy regényét. 

Történetei egyébként meghallgathatók a Mesefüles YouTube-csatornán. Hálásan mesél a Me­se­szőt­tes­ről és az Írócimborák közösségről, amelyek tagjaként a nehezebb időkben is képes volt tollat fogni a kezébe. Nehéz elkülöníteni életében azt az időt, amikor nem a mesékkel, történetekkel foglalkozik vagy tart ismeretterjesztő szakvezetéseket. Ez a hivatása, a kötelessége – mondja a széplelkű író, aki szabadidejében szívesen fest. A koronavírus alatt azzal foglalta el magát, hogy akvarellel manókat pingált. Ezekből a figuráiból kiállítása is nyílt. Egyéb helyeken még nem mutatta meg még alkotásait, de talán csak ez is idő kérdése…