Férfiarcok dísze

A szeptemberi szakállvilágnap a skandináv országokból ered, ahol a szakállviselet mély hagyományokra tekint vissza. A ma már globális eseményt piknikkel, szakállversenyekkel, humoros közösségi programokkal ünneplik. Az arcszőrzet mindig is több volt, mint puszta biológiai sajátosság. 

Már az őskori férfi is viselt szakállt, ez erőt, bölcsességet és férfiasságot sugárzott. Egy szakállas ember a törzsi közösség szemében elérte azt a kort és érettséget, amely feljogosította őt arra, hogy vadászni induljon, családot alapítson vagy akár vezető szerepet töltsön be. Számos kultúrában az arcszőrzetnek szigorú szabályai és rituáléi voltak. Egyes helyeken az attól való megválás a gyász vagy bűnbánat jeleként szolgált, máshol éppen az első borotválkozás jelentette a felnőtté válás ünnepélyes pillanatát. Mezopotámiában a férfiak gondosan ápolt, gyakran fonott és illatosított szakállat viseltek. Minél díszesebb és hosszabb volt, annál magasabb státuszt jelképezett. Ezzel szemben Egyiptomban az urak a tisztaság jegyében nemcsak az arcukat, de a testüket is borotválták. Mégis, az uralkodók – férfiak és nők egyaránt – ceremoniális műszakállat hordtak: így tett Hatsepszut fáraó is, aki férfias megjelenéssel erősítette meg uralkodói szerepét. Görögországban a filozófusok és tudósok ismertetőjegye lett, a bölcsesség és a férfias erény szimbóluma. A borotválkozás csak később, Nagy Sándor katonai rendelete nyomán terjedt el, mert a szakállat az ellenség könnyen megragadhatta harc közben. 

A középkorban jelentése vallási és társadalmi színezetet kapott, a lovagi időkben viselése a becsületet és a férfiasságot jelentette. 
A vallás különösen erősen befolyásolta a szakállhoz való viszonyt. Az ortodox kereszténységben a mai napig elterjedt a papok körében, míg a nyugati katolikus hagyomány sokáig a borotvált arcot részesítette előnyben. A muszlim világban pedig, Mohamed próféta példáját követve, a szakáll viselése a vallási elköteleződés jele, és sok hívő számára ma is szent kötelesség. 

Ahogy Európa modernizálódott, úgy alakult át a szakáll társadalmi megítélése is. A XVI–XVII. században, különösen a Tudor-kori Angliában, a nemes urak – köztük VIII. Henrik – elegáns, hegyes szakállal és bajusszal tettek tanúbizonyságot rangjukról. A XVIII. században viszont újra a sima arc hódított, különösen a francia és osztrák arisztokrácia körében. A szakállat paróka váltotta fel, ha extrakarakterre volt szükség. 

A XIX. században, a viktoriánus korban ismét felívelt a szakáll csillaga. Az ipari forradalom, a birodalmi terjeszkedés és a nemzeti önkép formálódása újra divatba hozta a dús arcszőrzetet. VII. Eduárd­ brit uralkodó vagy Kossuth Lajos is büszkén viselte a tekintély, komolyság és konzervatív férfiasság megtestesítőjeként. A XX. század első felében a szakáll szinte eltűnt a férfiarcokról. Az iparosodással és a városiasodással együtt egyre erősebbé vált az a társadalmi nyomás, hogy az igazi úriember simára borotváltan jelenjen meg. A két világháború pedig végképp megerősítette ezt a trendet: a katonai fegyelem sima arcot kívánt, hiszen a gázmaszk nem működött megbízhatóan, ha az arcot szőr borította. 

Aztán jöttek a '60-as és '70-es évek, és velük együtt az első modern szakállforradalom. A hippi­mozgalom, a beatköltők, a hosszú hajú rockzenészek szakállukkal is üzentek: nemet mondtak a konformizmusra, helyette a szabadságot, önkifejezést, sőt olykor a társadalmi elidegenedés elleni lázadást hirdették. Az arcszőrzet szimbólummá, a rendszerrel szembeni csendes daccá vált. 

A '90-es évekre a szakáll újra háttérbe szorult. A globalizálódó üzleti világ letisztult, borotvált megjelenést követelt, ám a 2010-es évektől valami megváltozott. Felütötte fejét a hipszterkultúra, a városi, stílusos, ugyanakkor maszkulin megjelenés új hulláma. A szakáll ismét reflektorfénybe került mint ápolt, tudatos stíluselem. A selymesen dús arcszőrzet köré mára komplett iparág és életstílus épült. És bizony, a modern férfi szakálla nem pusztán a genetika ajándéka, hanem a napi gondoskodásé. A szakértők szerint ápolása legalább olyan összetett folyamat, mint a női hajkoronáé. A sima víz kevés: jöhet a kifejezetten szakállra fejlesztett sampon, ami nem szárítja a bőrt, és elengedhetetlen a hidratálás is. A szakállolaj már rég nem luxus, hanem alapdarab, ami csökkenti az irritációt, puhítja a szőrszálakat, és rendezi az összképet. 

A rendszeres igazítás – akár otthon, akár borbélynál – elengedhetetlen a rendezett, stílusos megjelenéshez. A legelkötelezettebbek nem sajnálnak időt és pénzt sem: mosás, szárítás, fésülés, sőt vasalás is szerepel a szakállnapirenden. És ne feledjük: a szép arcszőr belülről is épül. A dús növekedéshez fontos a fehérjedús étrend, a megfelelő alvás és a stressz minimalizálása, hiszen a szakáll minősége az egész szervezet állapotát tükrözi. 

A hipszterdivattal a borbélyművészet kézművessége is újjáéledt, a szalonok, melyek évtizedekig vegetáltak vagy eltűntek, ismét városi közösségi terek lettek. Ott, ahol korábban csak gyors hajvágást lehetett kérni, ma már italokat, zenei élményt és testreszabott szolgáltatásokat kínálnak.