Istállóból a divatvilágba
A gumicsizma évtizedek óta elengedhetetlen viselet a gazdák, a horgászok, a kertészek és tulajdonképpen mindenki számára, mivel védi a lábat a nedvességtől, a sártól. Az utóbbi időben olyannyira kinőtt a „praktikus esőlábbeli” szerepéből, hogy divatos öltözékkiegészítőként kelleti magát a cipőboltok polcain.
Kép: Mai formájában a gumicsizma nemcsak praktikus, hanem divatos is, idén beépül az utcai öltözködésbe
Elődje Wellington első hercege, Arthur Wellesley (1769-1852) nevéhez köthető, aki az akkoriban a főúri körökben használatos hessian csizma helyett valami kényelmesebbre vágyott, ezért felkért egy londoni cipészt, hogy készítse el számára a saját maga tervezte lábbelit. A hessian egy enyhén hegyes orrú, térdig érő szárú csizmafajta volt, szárának elülső része magasabb, mint a hátsó. A herceg új csizmája puha borjúbőrből készült, a cipész szorosabbra szabta, így jobban rásimult a lábra. Olyan strapabíróra és egyben elegánsra sikerült, hogy a harctéren éppúgy viselhették, mint egy főúri vacsorán. A herceget utánozva egyre több nemes úr kezdett hasonló stílusú csizmát hordani, hamarosan az arisztokrácia kedvelt viseletévé vált. Míg a „Wellington” szabásában már hasonlított a ma ismert gumicsizmákhoz, addig anyagát tekintve még egyáltalán nem hasonlított a ma ismert vízhatlan lábbelikhez, hiszen még bőrből készültek. A gumicsizma története valójában a vulkanizálás felfedezésével kezdődött.
Minden időben
Magyarországon a gumigyártás a kiegyezés utáni iparosodással indult meg a 19-20. század fordulóján. A gumi feldolgozásának központja Budapesten volt, ahol főként ipari termékeket és kisebb mennyiségben gumilábbelit is készítettek. Az 1930-as években megnőtt a katonaság, a mezőgazdaság és az ipar igénye a gumicipőre és a gumicsizmára, a hazai piacot azonban akkor még jelentős részben osztrák és cseh import fedezte. A Csepel Művekben már a két világháború között foglalkoztak gumifeldolgozással, amely később Martfűre is átkerült. A Tisza menti települést vasúti kapcsolata, a munkaerő-ellátottság és a központi tervezés szempontjai miatt jelölték ki cipőgyárépítés helyszínéül a II. világháború után, de a termelés igazán csak 1949–1950 körül indult meg. A gyár a Tisza Cipőgyár nevet kapta. A termelésben hangsúlyt kapott a gumicsizmagyártás, mert a szocialista iparpolitika kiemelt figyelmet fordított a mezőgazdasági és ipari munkások ellátására. Martfű hamarosan az ország legnagyobb lábbeliüzemévé vált, ahol nemcsak gumicsizmák, hanem sportcipők, munkavédelmi lábbelik, hétköznapi cipők is készültek.
A fáma szerint magának az eljárásnak a felfedezése a véletlennek köszönhető. Történt ugyanis, hogy az amerikai Charles Goodyear – akinek a nevét máig őrzik a gumiabroncsok – miközben a gumi hőstabilitásának elérésén dolgozott, egy alkalommal kénnel és fehér ólommal átitatott, gumiból készült szövetlapot ejtett a forró tűzhelyre. A gumi ekkor olvadás helyett rugalmas, mégis szilárd halmazállapotúvá keményedett. 1839-et írtak akkor. Későbbi kísérletei megerősítették, hogy a gumi és kén keveréke nyomás alatt gőzkemencébe helyezve stabil mechanikai tulajdonságú anyaggá változik. Goodyear 1844. június 15-én kapta meg a szabadalmat a vulkanizált gumira az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalától.
1852-ben egy újabb áttörés történt a csizma életében. Hiram Hutchinson amerikai üzletembert összehozta a sors Charles Goodyearrel. Goodyear időközben belevetette magát az autógumi-bizniszbe, Hutchinson pedig megvásárolta a megfelelő jogokat, és gyárában csizmát kezdett készíteni gumiból. A farmerek, a mezőgazdaságban dolgozók között azonnali sikert aratott, hiszen az új lábbeli teljesen vízállónak bizonyult, a legmakacsabb talaj és időjárás sem foghatott ki rajta.
Az I. világháború újabb robbanást hozott a gumicsizmapiacon. A brit hadseregnek akkor több mint egymillió pár csizma készült, majd a II. világháború alatt is a katonai felszerelés nélkülözhetetlen darabja volt. A csizma pedig – főleg praktikus okokból – a háború után általános viseletté vált.
Népszerűsége az 1950-es években az egekbe szökött, amikor a Hunter márka bemutatta a zöld Wellington csizmát, amely ma már az egyik legismertebb modellje. A brit királyi család tagjai is előszeretettel viselik, köztük Diana hercegné, aki a 1981-ben az eljegyzési fotózásán Hunter gumicsizmában jelent meg. Pár éve annak, hogy Kate Moss topmodell is hasonlót viselt a Glastonbury fesztiválon. Bár ő valószínűleg a sáros terepviszonyok miatt vette fel, mégis divatot teremtett, és a városi öltözködésben is menő darab lett a gumicsizma.
Ha mostanában körülnézünk a cipőboltokban, fantasztikus kínálattal találkozhatunk, az egyszínű daraboktól kezdve a csizmák virágos, csíkos vagy pöttyös változatát is megvásárolhatjuk. A választékkal párhuzamosan az árak is széles határok között mozognak, egy-egy márkás darabért akár 50-70 ezer forintot is elkérnek.
Ha stílusosak akarunk lenni, akkor a gumicsizmát 2025-ben leginkább miniszoknyákkal, színes, vastag gyapjúzoknikkal vagy áttetsző harisnyákkal kombinálhatjuk. A színpaletta tekintetében az olívazöld és a fekete továbbra is időtlen klasszikus, de a merészebbek választhatnak cseresznyepirosat vagy akár mustársárgát is.
Sokan talán fejcsóválva nézik, hogyan lett divat az istállókban is hordott praktikus darabból, ám látni kell, hogy az öltözködésben egyre többen hirdetik a funkció és stílus összhangját. A gumicsizma pedig több mint egy hasznos esővédő lábbeli. Olyan, mint egy jó napszemüveg: öltöztet.
A Tisza Cipőgyár segített rajtam
Hogy mennyire nélkülözhetetlen darab volt a gumicsizma évtizedekkel ezelőtt is, arról szóljon egy 1956-ban kelt olvasói levél: „19 éves erdésztechnikus vagyok, munkaterületem kint van az erdőben, ahol az év jelentős részében latyakos sárban kell járnom. Munkatársaim valamennyien gumicsizmában vannak. Én is beszereztem volna magamnak, ha nem járt volna mifelénk annyi eső, amitől közel két méter magasra nőttem és cipőm, vagy csizmám nagyságának legalább 49-es számúnak kell lenni. Ilyen pedig nem kapható. Segítségért a martfűi Tisza Cipőgyárhoz fordultam, ahonnan a legnagyobb örömömre a következőről értesítettek: „Megkaptuk levelét, melyben kéri tőlünk saját részére a kereskedelemben nem megvásárolható 49-es nagyságú gumicsizma és tornacipő gyártását. Közöljük, hogy a lábbeliek legyártása tárgyában már intézkedést tettünk, de egy-két hét még kell ahhoz, hogy elkészüljenek, mert ilyen nagyságszámú berendezésünk nincs jelenleg, tehát azokat előbb még el kell készíteni. Előreláthatólag június 10-ig a gumicsizmát is, melynek ára 400 Ft, és a tornacipőt is, melynek ára 83 Ft, szolnoki üzletünkön keresztül utánvéttel feladjuk címére. Kívánjuk, hogy a küldött lábbelieket jó egészségben használja és segítse elő munkájában, valamint sportolási lehetőségeinek kihasználásában. Elvtársi üdvözlettel: Ács Antal sk. igazgató
