Lelke van a kenyérnek

A hagyományok megőrzésének szándékától vezérelve és az együtt töltött idő öröméért alakult meg két éve az Isaszegi Kovászolóknak nevezett csapat. Előbb kosarat fontak, majd elkezdtek kenyeret sütni, csigatésztát és kalácsot készíteni, rétest húzni – az igények alapján folyamatosan fejlődik tovább ez az összetartó közösség. 

Fiatal és idősebb asszonyok lisztfoltos kötényben állnak a helyi iskola étkezőjének abrosszal leterített asztalai mellett. Legtöbben kenyértésztát gyúrnak, mások csíkos kalácsot készítenek. A hagyományőrző alkalmon a kenyérsütés minden mozzanatát végigkövethetik a résztvevők a kovász etetésétől egészen a ropogós, barnára sült cipó felszeleteléséig. Hasznos praktikákat tanulhatnak, kérdezhetnek, és miközben jár a kezünk, mély beszélgetések, barátságok születnek. 
A kovászos kenyér sütése hosszadalmas munka – fordul a töb­biek­hez Szabóné Onodi Judit, a közösség egyik lelke. – Feletetitek a kovászt, majd következő lépésként azt összekeveritek a liszttel, vízzel, sóval. Fontos, hogy negy­ven­­per­cenként hajtogatni kell a tésztát. Amikor kész, késő délután megsütitek, az éjszaka folyamán kihűl, és reggel büszkén oda tudjátok tenni a friss kenyeret a család asztalára. 

A résztvevők hozzák magukkal a mérleget, a szitát. Keverőtálat és alapanyagot a helyszínen biztosítanak nekik a szervezők. – Sóból két százalékot, vagyis tíz grammot adunk egy kiló liszthez, de én általában két csapott teáskanálban mérem ki ezt a mennyiséget – vázolja a következő lépést a gyakorlott háziasszony, aki társával, Bányainé Sziráki Katalinnal már csaknem négyszáz nőt és jó néhány férfit is megtanított kenyeret sütni. 
A közösség három éve alakult, azután, hogy Judit elment egy kosárfonásra, Szadára. Az élménytől fellelkesedve, megszervezte a kézműves foglalkozást a lakóhelyére is. Akkoriban már Kata is, ős is dolgoztak kovásszal, sütöttek kenyeret, kalácsot, amelyekből kóstolót vittek a foglalkozásokra. A jelenlévők kérték, hogy tanítsák meg nekik is ezeknek a finomságoknak a készítését. Az isaszegi iskola étkezője szolgál helyszínül a „kenyérsütős hagyományőrzéshez”, amelyet minden hónapban megtartanak. 

Folyamatosan bővült a tevékenységünk. Jött az ötlet, hogy készítsünk húzott rétest. Felkerestünk két idősebb falubeli asszonyt, hogy tanítsanak meg bennünket a praktikákra, mi pedig továbbadtuk a tudást a csoportban. Sütünk kalácsot, és Kata jóvoltából készítünk levestésztát is. Varrtam ke­nyeres­zsákokat, és kérdezték a többiek, hogy ilyet is csinálunk majd együtt? Ki van éhezve a lelkünk a közösségbe tartozásra, az együttes alkotásra. 

Otthonról hozzuk magunkkal ezt a lelkesedést. A nővéremtől tanultam meg kenyeret sütni, de végül a tapasztalat mutatta meg, hogyan kell igazán jó cipót készíteni a saját konyhánkban. A siker egyrészt a jó minőségű alapanyagokon múlik, másrészt az odafigyelésen. Mindig vissza lehet követni a hiba okát. Augusztus 20-ra két nagy kenyeret, ígértem, de azokban a napokban veszítettem el az egyik családtagomat, és akkor nem olyan kedvvel álltam neki a sütésnek, mint máskor. Ez meglátszott a kenyéren is, mert annak lelke van – vallja Judit. 

Átveszi a kalácssütés irányítását, hatszáz gramm lisztet méret a tálba. Addig Katalin elegyedik velem szóba. Hobbiból tanulta ki a pékszakmát négy éve, de valójában már nyolc esztendeje, hogy komolyabban érdekli a kovászolás-kenyérsütés, és sokkal több ideje már annak, hogy gondolkodásban, táplálkozásban az egészségtudatosság felé fordult. Hálával említi Ormós Gabriella Kovász Labornak nevezett (online is látogatható) műhelyét, ahonnan sok olyan apró praktikára tett szert, melyeknek köszönhetően végül tökéletes kenyeret tudott letenni szerettei elé az asztalra. Általában ő hozza a recepteket, míg társa inkább vásárol és szervez. 

Csippan a telefonja, jelzi, hogy lejárt a beállított időzítő, rá kell nézni a sütőben lévő kenyerekre. A tésztát tegnap, otthon dagasztották be a foglalkozásvezetők, hogy a végeredményt is meg tudják mutatni a résztvevőknek. A 250 fokot – amely vetési hőmérséklet alatt növekszik a tészta –, harminc fokkal csökkenti. Ez azért fontos, hogy a kenyér megfelelően átsüljön. Rövidesen kiveszi a kerámiatálakban és lezárt jénai edényekben gömbölyödő cipókat. 
Közben a résztvevők az asztalok körül szorgoskodnak. Emese elárulja, hogy egy időben a férje rendszeresen sütött kenyeret, de már nincs ideje rá, ezért az otthoni munkavégzés mellett most ő igyekszik megpróbálkozni vele. Kovászos kenyeret fogyaszt a családjuk, amelyet meglehetősen drágán vásárolnak. Az otthoni készítés pedig kevesebb mint a fele összegből kihozható. 

Ezután közösen szeletelni kezdenek: igazi csábítás a forró kenyér illata, amelyből sült ki többek között kakaós-kávés, aszalt barackos desszertkenyér és sült hagymás ízvilágú. Készítettek sajtos rudat is a kovász felhasználásával. Kis tálban pedig a szárított változatát gyűjtötték össze, amelyből a teljes folyamatot az elejétől újra lehet indítani.