Nem rosszabbak, mások!
Vajon a generációk harca zajlik napjainkban?! Miért nem értjük egymást? Miért tűnik úgy, mintha a fiatalok más világban élnének, és miért nehéz néha szót érteniük a szüleikkel és a nagyszüleikkel? Steigervald Krisztián generációkutató szerint a válasz nem az, hogy valamelyik nemzedék „elromlott” – a probléma oda vezethető vissza, hogy mindannyian más korban tanultuk meg, mit jelent a normális.
Kép: A különböző nemzedékek eltérő értékei feszültséget okozhatnak
Veteránok, baby boomerek, X-esek, Y-osak, Z-sek és alfák – ez a hat generáció él egymás mellett napjainkban. Nagyon fontos, hogy az életkorunk és a hat generációból az egyikhez tartozásunk két külön „doboz”, ezeket nem érdemes összemosni. A negyvenes évei végén járó Steigervald Krisztián több mint húsz éve foglalkozik generációkutatással; az országot járva sok humorral és rengeteg érdekességgel fűszerezett előadásaival az a missziója, hogy egymás megértése által közelebb hozza a generációkat.
Mindenkinek az a normális, amibe beleszületik. Vagyis a normalitás nem egy örök kategória, hanem mindig az adott kor többségi mintáihoz igazodik – hangsúlyozta az alfás (2010 után született) gyerekeket nevelő apuka és X-es (1965 és 1980 között született) férj a Generációs különbségek című előadásán. „Amikor anno iskolás gyerekként szombaton tévét néztem, a nagypapám kiakadt: dologidőben tévét nézni?! Ő még hatnapos munkahétben nőtt fel, míg én a nyolcvanas években ötnapos munkahéten diákoskodtam – ami az én gyerekkoromban jól megérdemelt szabad szombat volt, az az ő szemében élete végéig tunyaságnak számított.”
Vigyázat, másolnak!
A gyerekek nagyjából 10-12 éves korukig nem elsősorban a szavakból, hanem a mintákból tanulnak. „Vagyis nem az számít, mit mondunk, hanem sokkal inkább az, mit csinálunk előttük” – fogalmazott a szakember. És ezek a minták bizony beléjük égnek. Például ha a szülő otthon a telefonját mindig magával viszi egyik helyiségből a másikba menet, miközben a gyerekét meg nem, azzal akaratlanul is azt üzeni: a mobil fontosabb, mint te.
Steigervald szerint a különbségek megértéséhez érdemes elfogadni, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága. Vegyük példának a csecsemőgondozást: míg régen az az irányelv dívott, hogy a síró gyereket nem kell felvenni, különben elkényeztetjük; hadd bömböljön, attól erősödik a tüdeje – addig ma a szülők többsége azt vallja, hogy ha felvesszük, azzal biztonságos kötődést alakítunk ki. A szakember szerint nem szabad a múltat számon kérni. „A szüleink nem azért neveltek másképp, mert rossz szülők voltak, hanem azért, mert akkor az a tudás volt a normális. Minden generáció a maga idejében a legjobbat akarta, akarja az utódainak. A háborúkat, forradalmat megélt nagyszüleink mindenekelőtt biztonságot igyekeztek adni, a szüleink stabilitást, mi szabadságot.”
Mára az idő lett a legnagyobb luxus. „A nyolcvanas években pénzünk nem volt, de időnk igen. Ma fordítva van: ha meg is van mindenünk, nincs időnk megélni. Ez az időhiány kultúrája. A Z generáció tagjai, azaz az 1995 és 2010 között születettek a digitális világban nőttek fel, ahol a sebesség, az egyszerre több mindenben elmerülés és az azonnaliság az alapélmény. Mi, X-esek viszont még lineáris gondolkodásban szocializálódtunk: mindennek van eleje, közepe, vége – és kész.”
Hogy más tapasztalatokból építkezünk, az nemcsak a szülő-gyerek viszonyt, hanem a munkahelyi kapcsolatokat is átszövi. „A Z generáció nem bírja a tekintélyelvű vezetést – nem azért, mert tiszteletlen, hanem, mert náluk a tiszteletet nem a pozíció, hanem a viselkedés váltja ki.” A fiatal, aki ma bátran kimondja a véleményét a munkahelyen, azt tanulta meg, hogy az igények kifejezése természetes. Az idősebb kolléga viszont még abban nőtt fel, hogy „minek szólni, úgysem történik semmi, vagy rosszabb esetben még bajunk is lehet belőle”.
Napjainkban nem a generációk harca zajlik, hanem a meg nem értett minták találkozása – véli a szakember. És ez csak beszélgetéssel gyógyítható.
Szendvicsgenerációs szülők a présben
November elején jelenik meg Steigervald Krisztián új kötete, a Szülői generációk harca a Partvonal Könyvkiadó jóvoltából. Ez a könyv elsősorban a szendvicsgenerációs (kb. 1960–1987 között született) szülők belső világát és nevelési dilemmáit tárja fel. Azért választotta ezt a témát, mert egyre több szülő küzd azzal, hogyan lehet nagyobb önbizalommal nevelni egy olyan világban, amely gyökeresen eltér attól, amiben ők felnőttek. A könyv segít megérteni, hogyan hat a múlt a jelenre, és miként lehet tudatosan alakítani a szülői szerepet. Külön figyelmet kapnak a hozott minták, a digitális világ hatásai, valamint a szülői önismeret pszichológiai alapjai. A szerző mindazoknak ajánlja, akik szeretnék jobban érteni saját magukat szülőként és a gyermekeiket emberként.
