Kedves Gabi!
Másfél éve ismerjük egymást, május óta vagyunk házasok, mindketten az ötödik ikszen túl, a második házasságban élünk. Én megözvegyültem, és utána már kifutottam a családalapításból. A férjem öt évvel ezelőtt vált el (tehát nem miattam), amikor már kirepült a két gyereke; neki 25 év közös múltja van a volt nejével. Tudom, hogy ez az élet rendje, mégis egyre nehezebben viselem, hogy a volt feleség állandó harmadik szereplője a mi kapcsolatunknak. Mintha a lakásban nemcsak mi ketten lennénk, hanem ő is!
Nem telik el nap, hogy ne kerülne szóba. „Ő ezt másképp csinálta.” „Az ő húslevese mindig aranyszínű volt, nem ilyen zavaros.” „Bezzeg, amikor vele voltam Rómában.” Persze, néha dicsér is („te nem szórsz el annyit a boltban, mint ő”), de valahogy ez sem esik jól, mert akkor is összehasonlít vele. Hol én vagyok a jobb, hol ő volt, de mindig ketten vagyunk a mérlegen.
Volt, hogy vacsora közben azt mondta, „ez az étel pont olyan, mint amit ő szokott főzni”, és én direkt elrontottam a következő adagot, nehogy „olyan” legyen. Máskor meg azt veszem észre, hogy titokban próbálok hasonlítani rá (ugyanúgy terítek, ahogy „náluk” szokás volt), csak hogy ne érezze a különbséget. Aztán dühös leszek magamra, amiért versenyezni próbálok vele.
Nem akarom, hogy a férjem megtagadja a múltját, de szeretném, ha a jelenünk nem zajlana állandóan a múlt árnyékában. Folyton azt érzem, hogy én vagyok az új fejezet, amit még mindig az előző író stílusában akar olvasni. Tudom, hogy nagyon szeret, ezt nem kérdőjelezem meg, de egyre nehezebben viselem ezt. Mindennap emlékeztetnem kellene a férjemet arra, hogy már nem ott él, hanem itt, velem?
Üdvözlettel: Eszter
∗
Kedves Eszter!
Igen, ha szükséges, ha önt bántják a mindennapos összehasonlítgató megjegyzések, akkor mindig rögtön, ott helyben jelezze ezt a férjének, ne fojtsa magába. Mondja el neki, hogy ezek a minősítések egyre inkább kérdőjeleket ültetnek el önben, mintha a múlt elhomályosítaná a jelent. Ha a férje valóban szereti önt, ezek után ügyel majd arra, hogy ne bántsa meg.
Alig pár hónapja kezdték meg a közös életüket, még sok minden képlékeny, folyamatosan alakul. Most éppen az a feladatuk, hogy együtt teremtsenek új hagyományokat, amelyek csak önökhöz kötődnek: legyenek közös ízek, ünnepek, helyek, szokások, amik nem emlékeztetnek senkire és semmire a múltból. Meglátja, minél több közös élményt építenek a jelenbe, annál halkabb lesz a múlt zaja.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
