Másképp érzik a világot

A szenzoros integrációs zavar, más néven szenzoros feldolgozási zavar azt jelenti, hogy az agy nehezen dolgozza fel a külvilágból és az érzékszervekből érkező ingereket. Ezek lehetnek hangok, fények, érintések, ízek, szagok, mozgások vagy a test helyzetével kapcsolatos érzések. Normál esetben az agy ezeket az információkat összehangolja, és segít abban, hogy megfelelően reagáljunk – például elkapjunk egy labdát, elviseljük a ruha anyagát, vagy ne zavarjon bennünket a háttérzaj. Ha ez a feldolgozás valamilyen okból nem működik jól, akkor az ember túlérzékeny vagy épp érzéketlen lehet bizonyos ingerekre, és ez megnehezítheti a mindennapokat. 

A szenzoros feldolgozási zavar (SPD – Sensory Processing Dis­or­der) nem egy új keletű fogalom. Az 1970-es években egy amerikai szakember, Jean Ayres kezdett el vele foglalkozni, aki megfigyelte, hogy sok gyereknek nehézséget okoz az érzékelés és a mozgás összehangolása. Azóta rengeteg kutatás készült, de az orvostudomány még ma sem teljesen egységes abban, hogy ez önálló betegség-e, vagy inkább egy olyan állapot, ami sok más fejlődési problémához, például autizmushoz vagy figyelemzavarhoz társul. 

A tünetek nagyon különbözőek lehetnek. Van, aki túlérzékeny, vagyis bizonyos hangok, fények, szagok, tapintások elviselhetetlenek számára. Egy ilyen gyerek például befogja a fülét, ha porszívóznak, vagy nem bírja, ha a ruhája címkéje hozzáér a bőréhez. Mások pont az ellenkezőjét mutatják: alig reagálnak az ingerekre, például nem veszik észre, ha koszos a kezük, vagy nem zavarja őket, ha valami fáj. Van, aki pedig kifejezetten keresi az érzéseket – szeret forogni, ugrálni, mindent megérint, imád mozogni és tapasztalni. 

A szenzoros feldolgozási zavar nem csak az érzékelést érinti. Sokszor hatással van a mozgásra, a figyelemre, a tanulásra és a viselkedésre is. Egyes gyerekek ügyetlennek tűnnek, gyakran elesnek, nehezen tanulnak meg írni, öltözni vagy evőeszközt használni. Másokat az zavar, ha sok minden történik körülöttük – például az iskolai zaj, a fények, az illatok, a társak mozgása. Emiatt könnyen elfáradnak, dühösek lesznek vagy visszahúzódnak. Ezek a nehézségek nem rossz viselkedést, hanem érzékszervi túlterhelést jeleznek. 

A zavar kialakulásának pontos oka nem ismert. Valószínűleg több tényező játszik benne szerepet. Vannak gyerekek, akiknél már születésük előtt vagy közvetlenül utána valamilyen idegrendszeri eltérés alakul ki, ami hatással van az érzékelésre. Másoknál a korai életkörülmények – például a koraszülöttség, a hosszú kórházi tartózkodás, vagy az, ha kevés különféle ingert kaptak kisgyermekkorban – növelhetik a kockázatot. A családban előforduló hasonló problémák is hajlamosító tényezők lehetnek. Bár leggyakrabban gyermekkorban derül ki, felnőtteknél is előfordul, csak sokan nem tudják, miért érzékenyek bizonyos helyzetekre. 

A diagnózis felállítása nem egyszerű, a tünetek könnyen összetéveszthetők az ADHD-vel. Jelenleg a szenzoros feldolgozási zavar nem szerepel önálló betegségként a hivatalos orvosi kézikönyvekben, ezért sokszor ergoterapeuták – vagyis olyan szakemberek – vizsgálják, akik a mindennapi élethez szükséges képességeket fejlesztik. A felmérés során megfigyelik a gyerek viselkedését játék közben, és a szülők beszámolóit is figyelembe veszik. Fontos, hogy kizárják azokat az állapotokat, amelyek hasonló tüneteket okozhatnak, például a látás- vagy hallásproblémát, illetve a figyelemzavart. A diagnózis lényege, hogy a szenzoros nehézségek valóban befolyásolják-e a gyermek mindennapi életét – írja a WEBBeteg. 

A kezelés középpontjában általában a foglalkozásterápia áll. Ennek célja, hogy a gyerek megtanulja jobban kezelni az érzékszervi ingereket, és hogy megfelelően reagáljon rájuk. Ez sokszor játékos formában történik: például hintázással, ugrálással, különböző anyagok tapintásával, mászásos vagy egyensúlyozó feladatokkal. A terápia lényege, hogy a gyerek fokozatosan tapasztalja meg azokat az ingereket, amelyekre eddig túl-vagy alig reagált, és így az agya „megtanulja” őket jobban feldolgozni. 

A terápia során a környezet kialakítása is fontos. Az otthonban vagy az iskolában segíthet, ha kevesebb zavaró hang, fény vagy erős illat van, ha a gyermek számára kiszámítható napirendet alakítanak ki, és van lehetősége mozgásra. A szülők és pedagógusok együttműködése kulcsfontosságú. Ha megértik, hogy a gyerek nem szándékosan viselkedik „furcsán” vagy „hisztisen”, hanem az érzékszervei reagálnak eltérően, akkor türelmesebben és hatékonyabban tudnak segíteni. A szülőknek is érdemes megtanulniuk, hogyan tudják otthon gyakorolni a fejlesztő játékokat, és miként teremthetnek nyugodt, biztonságos környezetet. 

Bár a szenzoros feldolgozási zavar nem mindig „gyógyítható” teljesen, a legtöbb embernél sokat lehet javítani az életminőségen. A megfelelő fejlesztéssel, gyakorlással és támogató környezettel a gyerekek megtanulhatják, hogyan szabályozzák az érzéseiket és reakcióikat, és így jobban boldogulhatnak az iskolában, a közösségben és a mindennapi életben.