Fából faragott mesevilág
Borbély-Leiszt Diána fafigura-készítő Gyulán nőtt fel, a helyi német nemzetiségi közösség tagjaként. Már kicsiként is része volt azoknak az óvodai foglalkozásoknak, ahol a népi játékok, dalok és kézműves tevékenységek nemcsak időtöltést, hanem hagyományőrzést is jelentettek. Ha teheti, ma is visszatér a közösségbe, hogy részt vegyen egy-egy közös ünnepen, például a Márton-napi lámpás készítésében.
Kép: A közösségi médiában ismerkedett meg a fantáziát ösztönző játékokkal

Gyerekkoromban sokat kirándultunk – idézi fel mosolyogva a kétgyermekes édesanya. – Túráztunk például a Kékestetőn, ahol a domboldalban ülve erdei szamócát majszoltunk. A Balaton-felvidék sem maradt ki, számtalanszor bejártuk, felkapaszkodtunk a Badacsonyi kilátóhoz is. Ha választanom kellene, mégis Hegyestű és a Kőtenger maradt a legkedvesebb számomra. Ezek az élmények mély nyomot hagytak bennem, és meghatározták azt, amilyen emberré váltam.
Mielőtt Dia belevágott volna a fafaragásba, édesanyja nyomdokaiba lépett, felvételizett a soproni Benedek Elek Pedagógiai Karra, ahol német nemzetiségi óvónőként diplomázott. Pályafutása első éveiben külföldön dolgozott, de a távolság az otthontól és a hosszú ingázások idővel egyre fárasztóbbá váltak. Amikor első kislánya betöltötte a kétéves kort, úgy döntött, visszaköltözik Sopronba, és helyben keres állást. Így lett eladó egy üzletben.

– Bár a kereskedelem világában töltött idő értékes tapasztalatokat hozott, a szívem mélyén tudtam, hogy valami mást szeretnék csinálni. Amikor a kisebbik lányommal voltam otthon, egyre erősebben érlelődött bennem az elhatározás: olyan dologba szeretnék belevágni, ahol kibontakozhat a kreativitásom, teret adhatok a fantáziámnak, és anyaként is megőrizhetem az egyensúlyt a munka és a családi élet között. Így született meg a fafaragás gondolata, ahol a természet, a kézművesség és a szívből jövő alkotás találkozik.
Dia a közösségi médiában ismerkedett meg a nyílt végű játékok világával, ezekkel a természetes anyagokból készült, fantáziát ösztönző darabokkal, amelyek külföldön már komoly népszerűségnek örvendenek. A hazai alkotók munkásságát is figyelemmel kísérte, és ahogy egyre mélyebbre merült ebben a különleges univerzumban, eszébe jutott, hogy mi lenne, ha ő maga is hasonló játékokat faragna?
– Elkezdtem rajzolgatni az ötleteimet, aztán a férjemmel együtt beszereztük az első adag faanyagot, és minden eszközt, amire csak szükség lehetett. Ezután hosszú kísérletezés következett, formáltam, alakítottam, teszteltem a figurákat, míg végül olyanok lettek, amilyennek megálmodtam őket.
Dia munkái nagyon sajátosak, letisztultak, szinte hívogatják az embert, hogy megsimogassa őket. Már a kezdetektől tudatosan törekedett arra, hogy alkotásai ne csak szépek legyenek, hanem valóban egyediek is.

– A fa kiválasztásánál az első szempontom az volt, hogy könnyen formázható legyen – mesél a munka hátteréről. – Így döntöttem a hárs mellett, mivel ez egy puha fajta. Azóta már szereztem be égert is, amely a világos hárshoz képest kissé sötétebb, karakteresebb, de még mindig könnyen faragható, szintén puha, homogén szerkezetű fa. A figuráim elkészítésekor egy kéziszerszám van segítségemre, mellyel megformázom őket, finomabbra csiszolom csiszolópapírral, majd következhet a felületkezelés. Ehhez kizárólag gyermekbarát anyagokat használok, melyek megfelelnek az EN 71-3 európai biztonsági szabványnak.
Egyik legkülönlegesebb kompozíciója az erdeimanó-szett, ennek ötlete tavaly született, amikor Dia a Soproni-hegység meseösvényén sétált a lányaival. Ahogy az őszi erdő varázslatos csendjében barangoltak, együtt töprengtek azon, vajon kik lehetnek az erdő titokzatos lakói. Így bontakozott ki a kis manó alakja, akinek persze kellett egy otthon, egy aprócska házikó. Mellé két süni társnak, és persze a fa, amely az ősz színeiben pompázva adja meg a kompozíció hangulatát.
Dia szerint a munkája legélvezetesebb része maga az alkotás, a legnehezebb pedig az értékesítés, vagyis, hogy megtalálja a célcsoportját, azokat a szülőket, nagyszülőket, barátokat, akik úgy gondolják, hogy különleges figurái örömöt okoznak majd a gyermekeknek.
– Volt rá példa, hogy egy-egy megrendelő szinte lehetetlenül rövid határidőt kért – meséli nevetve. – Ilyenkor előfordult, hogy hajnalban vágtam a fonalat egy unikornis sörényéhez, vagy éjszaka festettem, hogy időben elkészüljek a kért figurával. De amikor a visszajelzések megérkeznek, amikor azt írják, hogy mennyire örültek a gyerekek, hogy mennyi játék szereplője lett egy-egy fafigura, az minden fáradságot megér.
Dia fejében rengeteg ötlet és félkész projekt sorakozik. További mesés, mitikus lényeket szeretne életre kelteni: tündéreket, sárkányokat, főnixmadarakat. Az erdei témát is folytatná új állatokkal, karakterekkel, hiszen az erdő meséi kifogyhatatlan forrásai az inspirációnak. Mivel a család tacskót tart, nem véletlen, hogy vállalkozása, az OlenaWoods logójában is egy tacsi szerepel. A tacskók és más kutyafajták is biztosan helyet kapnak majd a kínálatban. A jövőben vásárokon is találkozhatunk vele, mert szeretné, ha minél többen személyesen is megismerhetnék az alkotásait, és egyre több gyerekszobában lapulna egy-egy kedves figura.