Fűszerek illata árad
Kevés illat képes úgy visszahozni a gyermekkor karácsonyainak emlékét, mint a frissen sült mézeskalácsé. Nem csupán egy sütemény, hanem évszázadok óta az ünnep, a szeretet, a bőség és az otthon melegének szimbóluma.
Kép: A karácsonyi készülődés része a mézeskalácssütés, melyet a gyerekek is nagyon élveznek , Fotó: Czinege Melinda, Forrás: MW
A mézeskalács-készítés mélyen gyökerezik az emberiség kulináris múltjában. Már az ókori egyiptomiak és görögök is sütöttek mézzel édesített tésztát, de az az íz- és formavilág, ahogyan ma ismerjük, a középkori Európában született.
Mivel a méz és a fűszerek – különösen a fahéj, a szegfűszeg és a gyömbér – akkoriban luxuscikknek számítottak, a sütemény elsősorban ünnepeken, vásárokon és vallási alkalmakon került az asztalra. A XV–XVI. században már egész városok váltak híressé mézeskalácsaikról: Nürnberg, Basel és a belga Dinant mind a mesterség központjai voltak. A céheknek saját pecséteket gyártottak, titkos receptek és szigorú szabályok szerint dolgoztak, amelyeket évszázadokon át örökítettek mesterről tanítványra.
A királynő kegyeltjei
A mézeskalács emberke különösen Angliában örvendett nagy népszerűségnek, ahol a fűszeres sütemények igazi státusszimbólumnak számítottak. Az ország XVI. századi fénykorában, I. Erzsébet királynő uralkodása alatt a nyalánkság ráadásul egy egészen új értelmezést kapott: a politika és a hatalom eszközévé vált.
A legenda szerint az udvarban dolgozó szakács egy alkalommal ember alakú figurákat készített a királynőnek, méghozzá a kedvenc udvaroncok arcvonásait mintázva. A gesztus azonban nemcsak játékos kedvesség volt, hanem finom politikai üzenet is: aki mézeskalács emberkeként az uralkodó asztalára került, az a királynő kegyeltje lett. A korabeli krónikák és udvari anekdoták szerint Erzsébet gyakran ajándékozott ilyen figurákat, nemegyszer diplomáciai szándékkal. Egy-egy díszesen csomagolt, aranyporral bevont mézeskalács gasztronómiai csemegének és egyben a királyi jóindulat jelképének számított. Az udvarhölgyek között is hamar divattá vált az édes portré, majd a londoni piacokon is megjelentek a mézeskalács emberek első változatai. A figurák az udvar pompáját tükrözték, az Erzsébet-kori viselettel, fodros gallérral és díszes mellénnyel valóságos műalkotásokká váltak. Elkészítésük komoly tudást igényelt: a tésztát finom mézzel és egzotikus fűszerekkel ízesítették, majd speciálisan faragott faformákba nyomták. Gyakran portrészerű részletességgel sütötték meg őket, így mindegyikük egyedi lett.
A sütemény később kikerült a paloták falai közül, a köznép is átvette, de új tartalommal töltötte meg, a hatalom helyett a szeretet, az otthon és a család jelképe lett.
A boszorkány házikója
Igazán népszerűvé a XIX. században vált a mézeskalács ház, amikor a Grimm testvérek 1812-ben megjelent Jancsi és Juliska című története örökre összekapcsolta az édességet a fantáziával és a mesével. A történetben a két eltévedt gyermeket egy csodálatos házikó csábítja magához, aminek falai mézeskalácsból, teteje cukorból, ablakai karamellből készültek. Ez az édes illúzió azonban baljós fordulatot rejt, a ház a veszély, a vágy és a kísértés allegóriája lesz.
A mese óriási hatással volt Európa kultúrájára, Németországban, különösen a Rajna-vidéken és Bajorországban rövid időn belül divattá vált mézeskalács házikókat sütni. A cukormázas falak, a színes díszek és a csillogó ablakok mind a mesebeli kunyhó báját idézték.
Beletörik a fogunk
A Couque de Dinant a belgák kőkemény mézese. Receptje az 1466-os nagy éhezések idejéből származik. A legtöbb háztartásban ugyanis akkoriban csak liszt és méz volt fellelhető, így az asszonyok ebből próbáltak sütni valamit. A hagyományos couque a mai napig csupán e két összetevőből áll, az egyenlő mennyiségű keverékhez se vizet, se élesztőt nem adnak. Amikor a masszát jól összegyúrták, a tésztát embereket, állatokat, sőt tájakat ábrázoló, fából készült formába rakják, és 300 °C-os kemencében 15 percig sütik. Ez teszi lehetővé, hogy a méz tökéletesen karamellizálódjon, az ábrák pedig tisztán kivehetők legyenek a kész süteményen. Ahogy kihűl, a keksz megkeményedik, és akár évekig eláll. Szokatlan keménysége miatt a couque-ba nem szabad beleharapni, csak apróra törni, szopogatni, hagyni, hogy szétolvadjon a szájban.
A XIX. század végére a mézeskalács házak meghódították a tengerentúlt is, családok, iskolák, sőt egész városok kezdtek egymással versenyezni, hogy ki tudja felépíteni a legszebb, legnagyobb vagy legötletesebb darabot. A hagyomány később új életre kelt a közösségi terekben és a gasztronómiai versenyeken, így a mézeskalácsház-készítés kreatív művészeti formává vált.
Ehető városok
Ma már a világ számos pontján rendeznek mézeskalács-fesztiválokat és kiállításokat, ahol elképesztő méretű vagy részletgazdag építményeket csodálhat meg a közönség. A norvégiai Bergen városában például minden évben megépül a Pepperkakebyen, vagyis a Mézeskalács Város. November végén a helyiek apraja-nagyja munkához lát, családok, iskolák, óvodák, pékségek és kézművesek sütik és díszítik a mézeskalácsból készült házikókat, templomokat, hidakat és apró hajókat, amelyekből aztán összeáll a makett. A Mézeskalács Város nem csupán egy látványos installáció, hanem Bergen karácsonyi hangulatának egyik legfontosabb eleme. A kiállítás központjában megjelennek a település híres épületeinek kicsinyített másai is – például a Bryggen színes házsora vagy a Fløibanen sikló –, így a látogatók valóban azt érezhetik, mintha egy mesebeli, illatos városminiatűrben sétálnának.
A világ legnagyobb mézeskalács háza is megépült már, méghozzá 2013-ban az amerikai Bryan városában. Több mint 18 méter hosszú és 3 méter magas volt, elkészítéséhez pedig 35 millió kalória értékű hozzávalót használtak fel: 1800 kilogramm vajat, 7200 tojást és 1360 kiló barna cukrot. A ház belsejében karácsonyi jótékonysági vásárt rendeztek, a bevételt pedig kórházaknak ajánlották fel.
Mézeskalácsfalu
Idén is megnyitja kapuit a geresdlaki Mézeskalácsfalu a látogatók előtt. Az édes süteményből készült falu Geresdlak mézeskalácsba sütött miniatürizált mása, amelyben a település épületeire ismerhetünk rá. De illatos mézeskalácsból készülnek a fák, az emberek, a tehenek, és a falu nagyobb szabadtéri rendezvényei is, mint a gőzgombócfesztivál, a szüreti mulatság vagy a kenyéráldás.
