Hófehér ünnepről álmodunk
A karácsony előtti hetekben sokan az időjárás-előrejelzést böngésszük abban a reményben, hogy idén végre fehér lesz az ünnep, hiszen a hóesés manapság a mi tájainkon már inkább tűnik röpke csodának, mint a tél természetes kísérőjének. Ennek ellenére minden évben újra meg újra felmerül bennünk a havas, csendes, puha fényű karácsony iránti vágy. De honnan ered ez az eszménykép, hogyan lett a havas ünnep nosztalgikus mítosszá?
Kép: Cosy winter scene with snow covered trees in the mountains in Slovenia, Forrás: Getty Images
A fehér karácsony iránti vágy gyökerei részben az éghajlatban kereshetők. A XIV. és XIX. század között tartó úgynevezett kis jégkorszak idején Európa telei lényegesen hidegebbek voltak, mint manapság. A folyók rendszeresen befagytak, a tavak vastag jégréteget növesztettek, és a karácsony körüli időszakban viszonylag gyakori volt a hótakaró. A hőmérséklet ingadozott ugyan, de a télnek akkoriban természetes velejárója volt a hó, így a XVIII–XIX. század embere számára a fehér karácsony nem különleges esemény, hanem az évszak megszokott képe volt. A mai generáció számára azonban már inkább kivételes öröm: az éghajlat enyhülése miatt a hó ma sok európai országban ritkán érkezik meg időben.
Egy letűnt világ meséi
A kulturális emlékezet azonban makacsabb, mint a meteorológia. Ahogy a XIX. század második felére az éghajlat lassan melegedni kezdett, és a havas karácsonyok ritkulni kezdtek, a hó fokozatosan átalakult a múlt egyfajta idealizált relikviájává. Ebben óriási szerepe volt az irodalomnak, különösen Charles Dickensnek. A világirodalom talán legismertebb karácsonyi története, az 1843-ban megjelent A Christmas Carol (Karácsonyi ének) havas, dermedt, mégis varázslatos London-képet mutat. Dickens gyerekkorában több egymást követő zord tél esett az ünnepekre, így számára a hó a karácsony természetes velejárójának számított. Azonban amikor ő maga már felnőttként írta karácsonyi történeteit, a hó egyre ritkábban takarta be Angliát decemberben – így írásai akaratlanul is idealizálták azt, ami a régmúlt idők csodája volt. A viktoriánus kor festményei, illusztrációi és képeslapjai a Dickens által felépített képet tovább erősítették, így a hó a karácsony hivatalos vizuális kellékévé vált.
Ebből a klímatörténeti keretből nőtt ki az a kulturális képzet, hogy karácsony ünnepe havas, csendes, „klasszikus” – és ez az eszmény fokozatosan beépült az irodalomba, a népszokásokba és a megszokott képi ábrázolásokba. A XVIII–XIX. századi karácsonyi mesékben, versekben és képeslapokon gyakran jelenik meg a hófödte táj, a meleg világítás és az egyszerű, falusi környezet. Magyarországon is ez idő tájt terjedtek el az angolszász és német nyelvterületről érkező karácsonyi történetek és hagyományok.
Nosztalgikus hangulatban
A zene és a film is nagy szerepet játszott abban, hogy a „fehér karácsony” eszméje globálissá vált. Ki ne ismerné Irving Berlin dalát, a White Christmast, amit Bing Crosby énekelt a Holiday Inn című filmben? Crosby 1942-es előadása minden idők egyik legtöbbet eladott kislemeze lett, és szövege – „I’m dreaming of a white Christmas…” (Fehér karácsonyról álmodom) – mintha az egész világ közös vágyát fogalmazná meg. A dal éppen a második világháború alatt vált híressé, amikor a fronton harcoló katonák számára a hóval borított otthon képe felért egy költői menedékkel. A fehér karácsony így nem csupán esztétikai kép lett, hanem érzelmi szimbólum is: a béke, a biztonság, a régi, ismerős otthon utáni vágy kivetülése.
A hó iránti vágynak azonban nemcsak történelmi, hanem pszichológiai gyökerei is vannak. A havas táj különös, puha, elcsendesedő hangulata sokakban gyermekkori emlékeket idéz. A hóhoz kötődő tevékenységek – szánkózás, hóemberépítés, korcsolyázás – mind a közösségi és családi időtöltésekhez kapcsolódnak, és ezek az emlékek erős nosztalgikus töltetet kapnak felnőttkorban. Így a fehér karácsony valójában nem is annyira a meteorológiáról, mint inkább az emlékezetről szól: arról, hogy az ünnep napjaiban szeretnénk visszacsempészni valamit abból az időből, amikor a tél még játékot és csodát ígért.
Mit mond a meteorológia?
Magyarországon a XX. század közepéig előfordult, hogy az ünnepek környékén tartós hótakaró alakult ki, különösen az 1930-as és 1960-as évek között. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai és más feljegyzések alapján 1900 óta kilenc olyan évet tartunk számon, amikor országosan „fehér karácsony” alakult ki. A síkvidéki területeken azonban mára jelentősen csökkent ennek az esélye: Budapesten statisztikailag 15–20 százalék körül mozog annak valószínűsége, hogy december 24-én fehér legyen a táj. A klímaváltozás miatt a hideg időszakok rövidülnek, a csapadék pedig gyakran eső formájában érkezik. A tartós hóréteg így sokszor már csak a magasabb régiókban, például a Börzsöny, a Mátra vagy a Bükk térségében alakul ki.
Az idei karácsony kilátásai sem egyértelműek. A hosszabb távú előrejelzések szerint ez évben nem zárható ki egy karácsony előtti havazás, de a síkvidéki területeken továbbra is inkább a változékony idő, esetleges havas eső a valószínűbb. A hegyvidékek viszont jó eséllyel már az ünnep előtt fehér köntösbe burkolódzhatnak.
A fehér karácsony tehát egyszerre meteorológiai szerencse és kulturális elvárás. Bár a klímaváltozás miatt ma már ritkább, mint évszázadokkal ezelőtt, a hozzá kapcsolódó vágy nem tűnik el – sőt, talán éppen ritkasága teszi még értékesebbé. A hó ma egyfajta jelképpé vált: egy letűnt világ, egy gyermekkori emlék, egy lassúbb, meghittebb idő ígéretévé. És amikor decemberben az emberek újra meg újra felteszik a kérdést: „lesz idén fehér karácsony?”, valójában azt kérdezik: visszahoz-e valamit a tél abból, amit a múltból szeretnénk megőrizni?
