Őszi kertek kincsei
Nem igazán vonzó a naspolya külseje. Éretlenül sem hívogat, éretten pedig kifejezetten riasztó a barna, rücskös héj, a szottyos állag. A furcsa gyümölcs azonban lágy, krémes, kellemesen pikáns ízeket rejteget.
Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
Fotó: Németh András Péter Forrás: Szabad Föld Citromos-fahéjas naspolyalekvár
Hozzávalók:
∗ 1,5 kg naspolya
∗ 1 kis rúd fahéj
∗ fél citrom
Megmossuk a naspolyát, beletesszük a befőzőlábasba. Öntünk rá egy kis vizet, nehogy leégjen, és kis lángon, időnként megkeverve főzni kezdjük. Addig főzzük, míg a gyümölcs szét nem esik. Ekkor kicsit hűtjük, majd tésztaszűrőn átpasszírozzuk. A gyümölcshúst visszarakjuk az elmosott lábasba. Beledobjuk a fahéjat, reszelünk hozzá egy kevés citromhéjat, nyomunk bele citromlevet ízlés szerint. Ha édesebben szeretjük, adhatunk hozzá cukrot is. Még jó tíz percig főzzük, közben folyamatosan keverjük. Végül fertőtlenített kicsi üvegekbe töltjük, rácsavarjuk a kupakot, fejre állítjuk. Ha kihűlt, mehet a kamrába.

Naspolyasajt
Hozzávalók:
∗ 1,5 kg naspolya
∗ 20 dkg cukor
A megmosott naspolyát kevés vízben megfőzzük, majd átpasszírozzuk. A kinyert gyümölcshúst felfőzzük a cukorral, és kevergetve, kis lángon forraljuk legalább 20 percig. Vigyázzunk, mert nagyon fröcsköl! Utána sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és meleg helyen szárítjuk. Langyos kemence vagy cserépkályha helyett megteszi a 60-70 fokosra állított sütő is. Ha megszáradt, felkockázzuk, fémdobozban vagy zárt üvegben tároljuk. Remek ízesítő a karácsonyi gyümölcskenyerekben, de kiváló rágcsálnivaló magában is.

Csúnya, de finom
A naspolya akkor a legfinomabb, ha már megcsípte egyszer-kétszer a dér. A legegyszerűbb addig le sem szedni, a bokron a legkönnyebb tárolni. Rengeteg benne a C-vitamin, a vas és a kalcium. Gyulladáscsökkentő, csonterősítő hatása is ismert.