Kesztyűs kézzel
A tél egyik legpraktikusabb és legszimbolikusabb kiegészítője A kesztyű. Bár ma leginkább a hideg elleni védelem jut róla az eszünkbe, története mélyen gyökerezik az öltözködési etikettben, kifejezett már királyi hatalmat, szerelmi gesztust, társadalmi státuszt, sőt lázadást is.
Forrás: Getty Images
Forrás: Getty Images Egyik reggel, miközben a kesztyűmet próbáltam előbányászni a kabátzsebem mélyéről, hirtelen eszembe jutottak a legendás, bundás-anorákos gyerekkori telek a ’80-as évekből. Édesanyám – ahogy minden előrelátó szülő akkoriban – egy hosszú gumira fűzte a két kesztyűt, hogy biztosan ne veszítsem el őket. Akkor még nem sejtettem, hogy a kezemet védő, kissé nedves, hóval átitatott, „made in Eastern Bloc” feliratú darab egy korszak stílusikonjává, a divattörténet apró, mégis korszakalkotó fejezetévé válik majd.
Nézzük hát, honnan indult, és milyen utat járt be ez a különös, kézre szabott kiegészítő!
Hatalom és rituálé
Története messzire, egészen az ókori Egyiptomig és Mezopotámiáig nyúlik vissza, ahol nem pusztán a hűvös időjárás miatt viselték, hanem a rangot és kiváltságot is ezzel jelképezték. A gazdagon hímzett, drágakövekkel és aranyszállal díszített darabok selyemből vagy finom lenből készültek, amelyek az uralkodó szentségét és az isteni érinthetetlenséget fejezték ki.

A középkorban a kesztyű az erő és a hatalom megnyilvánulása volt. A lovagok vas vagy bőr páncélkesztyűi a bátorságot és a hűséget testesítették meg, míg a királyoknak és nemeseknek járó illatosított változatok a státuszt és a méltóságot sugározták. A koronázási ceremóniák során a felhúzása különösen szimbolikus aktus volt: azt jelezte, hogy az uralkodó Isten akaratából nyeri el hatalmát, és igazságot, védelmet gyakorol a népe fölött.
Később az egyház is átvette a kesztyűk szimbolikáját, a püspökök finom, fehér anyagból készült liturgikus remekműveket viseltek, amelyek a tisztaságot, az isteni kegyelmet hirdették. Időközben a kesztyű a társadalmi viszonyok és gesztusok kifejezője is lett. A XIX. században az elegáns öltözet elengedhetetlen kellékévé nőtte ki magát, a viktoriánus Angliában egy hölgy kesztyű nélkül nem léphetett be a bálba, templomba, sőt ki az utcára sem. A színt, az anyagot és a hosszt mind szabályokhoz kötötték: a fehér és az elefántcsont a tisztaságot, a fekete az eleganciát, a halvány rózsaszín pedig az ifjúságot szimbolizálta. A ruhadarab ekkor nemcsak divat, hanem titkos kommunikációs eszköz is volt, ha egy férfi átadta azt egy nőnek, az szerelmi vallomásnak számított. Ha a nő visszaküldte, elutasította a közeledést, ha megtartotta, az a viszonzást jelezte.
Státusz, nőiesség, elegancia
A XX. század elején a kesztyűviselet új értelmet nyert. A ’20-as évek art deco korszakában a rövid bőr- és szaténdarabok a modern nő jelképeivé váltak, kifinomultak voltak, mégis praktikusak. A gazdasági fellendülés és a társadalmi átalakulások hatására a nők egyre magabiztosabban léptek a nyilvánosság elé, a kesztyű pedig immár nemcsak a jó modor, hanem az önkifejezés eszköze lett. Nem véletlen, hogy Coco Chanel kollekcióiban a női határozottság és függetlenség szimbólumaként született újjá, egyszerre védte és hangsúlyozta a női kezet, amely most már nemcsak dísz, hanem gesztus, állásfoglalás is volt.

Az ’50-es években a hollywoodi dívák tették emlékezetessé, Audrey Hepburn, Grace Kelly és Marilyn Monroe kézfejét finom, könyékig érő – úgynevezett opera – kesztyűk fedték. A filmtörténelem egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor Audrey Hepburn a Reggeli a Tiffanynál nyitójelenetében fekete ruhájában, könyökig érő kesztyűben megáll a Tiffany & Co. kirakata előtt, kezében kávéval és péksüteménnyel. A Hubert de Givenchy által tervezett kesztyű finoman fénylő szaténja tökéletesen kiegészítette a kis fekete ruhát és a hófehér gyöngysort. Hepburn megjelenése – egyszerre kifinomult, titokzatos és elérhetetlenül elegáns – újraértelmezte a nőiességet. A kesztyűs kéz már nem csupán stílust, hanem tartást is sugárzott, benne volt a nő, aki álmokat kerget, de hűvös méltósággal áll a világ előtt.

Csipkés és szegecses
Mivel a divat mindig ciklikus, a kesztyű sem maradhatott ki a forradalmakból. A ’80-as években Madonna és a punkmozgalom új jelentést adott neki, a csipkés, ujjatlan, szegecses darabok a lázadás, a szabadság és a szexualitás kifejezőeszközeivé váltak. Ami korábban a kifinomultság és a tisztaság jelképe volt, az most a függetlenség és a provokáció szimbólumaként éledt fel.
A ’90-es években a grunge és a techno korszak ismét újraértelmezte a szerepét. A bőrből, hálóból vagy PVC-ből készült verziók a klubok fényeiben és a kifutókon egyaránt megjelentek. A kesztyű már nem eltakart valamit, hanem hangsúlyozott, a kéz kiemelt testrész lett.
Fénybe borította a színpadot
Michael Jackson legendás, egyujjas, ezüstflitterekkel borított darabja nem csupán a poptörténelem egyik legismertebb relikviája, hanem a világ legdrágább kesztyűje is. A Guinness World Records szerint a különlegesség 2009. november 21-én kelt el a Julien’s Auctions árverésén, ahol 420 ezer font sterlingért talált gazdára. A kesztyűt végül az ázsiai luxuspiacra specializálódott Ponte 16 Resort vásárolta meg, ezzel történelmet írva a popkultúra aukciós világában. A ruhadarab egy felejthetetlen szimbólum, az énekes „Billie Jean”-korszakának és a Moonwalk-mozdulatnak a vizuális esszenciája. A vakítóan csillogó kesztyű a ’80-as években a sztár alteregójának részévé vált, amely egyszerre sugárzott eleganciát, rejtélyt és extravaganciát. Ma ez a bizonyos kesztyű az egyik legtöbbet másolt, legtöbbet emlegetett divatjelképének számít, egyetlen darab, ami örökre fénybe borította a színpadot.
