Kedves Gabi!
Két kisgyerekem van, három- és ötévesek. Egészségesek, szépek, okosak, amikor rájuk nézek, összeszorul a szívem a szeretettől. De a mindennapok nem ilyen emelkedettek. Szeptember óta újra dolgozom, ezenkívül hétköznap esténként és szinte egész hétvégén pakolok, főzök, altatok, békítek, vitázok, magyarázok. Ugyanazok a körök: vedd fel a cipőd, ne bántsd a testvéred, most már tényleg alvás… Néha úgy érzem, mintha egy mókuskerékben futnék, és közben valahol elveszett az a nő, aki régen voltam, aki falta a könyveket, aki rendszeresen moziba járt…
A közösségi médiában mosolygó anyukákat látok, kreatív programokat, meghitt pillanatokat. Én meg sokszor csak azt érzem: éljem túl a napot! Aztán éjjel jön a bűntudat. Tudok néhány párról a környezetemben, akik évek óta küzdenek azért, hogy gyermekük születhessen vagy örökbe fogadhassanak, én meg itt kesergek az anyaság súlya miatt.
Nem akarok máshol lenni, nem akarom „visszacsinálni”, csak úgy szeretnék néha egy kis levegőt. És azt, hogy ne érezzem magam rossz anyának.
Üdvözlettel: Lilla
∗
Kedves Lilla!
A szeretet és a kimerültség nem zárják ki egymást: egyszerre lehet valaki odaadó anya és fáradt nő. Az anyaságról hajlamosak vagyunk úgy beszélni, mintha egy állandóan ragyogó, felemelő állapot lenne, holott az is az igazsághoz tartozik, hogy egy rendkívül intenzív, fizikailag és érzelmileg megterhelő életszakasz, különösen két kicsi gyerekkel.
Az anyaság nem törli el az ön „régi lényét”, csak időlegesen háttérbe szorítja. De hogy mennyire, az önön múlik. Érdemes megkeresnie azokat a levegővételnyi időréseket, amelyek csakis az öné, töltekezésre. Lehet ez heti egy-két óra egyedül, egy kávézóban könyvet olvasva, egy nagy séta a barátnőjével, mozi a párjával. Legyen őszinte a családjával, kérjen ebben támogatást, elsősorban egy kis bébiszitterkedést. Hétvégente pedig mozduljanak ki együtt a családdal, hogy ne legyen fojtogató a „mindig csak otthon” érzés.
Nem baj, hogy nem élvezi az anyaság minden percét. Sokkal nagyobb baj lenne, ha nem tudna beszélni erről. Ha feltárja szerettei előtt a nyomasztó gondolatait, esélyt teremt saját magának a változtatásra.
És könyörgöm, ne vesse össze az életét a közösségi médiában megosztott fotókkal, tudjuk jól, hogy azok nem a teljes valóságot mutatják. Az idilli képek mögött ott lapul ugyanaz az esti altatási küzdelem, ugyanaz a kiborulás a konyhában – csak ezek ritkábban vagy sose kerülnek ki a kirakatba.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
