Műtőasztalon született babák
Magyarországon évről évre emelkedik a császármetszések aránya, már 41 százalék felett van, ami nemzetközi összevetésben is kiugróan magas. Nemrég új, egészségügyi szakmai irányelv jelent meg erről a gyakori szülészeti beavatkozásról.
Kép: A császármetszés életeket menthet, de az arányának növekedése aggályos
Hosszú évek után végre megjelent egy új, átfogó egészségügyi szakmai irányelv a császármetszésről. A klinikai protokollt tavaly október végén tették közzé az Egészségügyi Közlönyben, és három évig lesz érvényben. A dokumentum jelentősége nehezen túlbecsülhető: több mint egy évtizeden át nem létezett olyan korszerű, egységes szakmai útmutató, amely egyértelműen szabályozta volna, mikor indokolt császármetszést végezni egy szülés során – írja az economix.hu.
Pedig a számok régóta riasztóak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a császármetszések arányának ideális esetben 10–15 százalék körül kellene alakulnia. Magyarország ezt az arányt több mint két és félszeresen meghaladja, és az OECD-országok rangsorában is az élmezőnyben szerepel. Míg világszerte ma már három szülésből egy végződik császármetszéssel, addig Magyarországon az arány ennél is magasabb: országos átlagban meghaladja a 40 százalékot.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő legfrissebb adatai szerint 2024-ben 71 701 szülésből 29 821 végződött hasi műtéttel, ami 41,59 százalékos arányt jelent. A tendencia ráadásul évek óta romlik: 2015-ben még „csak” 38,46 százalék volt ez az arány, azóta folyamatos az emelkedés. Egyes intézményekben különösen magas számokat látni: a Honvédkórházban a szülések több mint 55 százaléka, a Semmelweis Egyetemen 56 százalék felett, míg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban több mint 52 százalékban végeztek császármetszést. Ugyanakkor a kisebb vidéki kórházak sem feltétlenül „jobbak”: volt olyan intézmény, ahol mindössze 341 baba született egy év alatt, mégis közel 47 százalékos volt a császármetszések aránya.
A császármetszés körül számos tévhit él. Sokan biztonságosabbnak, kiszámíthatóbbnak, sőt modernebbnek gondolják a természetes szülésnél. A döntések mögött azonban nemcsak orvosi indokok húzódnak meg. Egyre nagyobb szerepet kapnak a jogi kockázatoktól való félelem, az intézményi rutinok és a társadalmi elvárások is. A defenzív orvoslás – vagyis a perek megelőzésére irányuló gyakorlat – mára világszerte, így Magyarországon is erősen befolyásolja a szülészeti döntéseket. Jelenleg itthon is több, százmilliós nagyságrendű kártérítési per van folyamatban, amelyek árnyékában az orvosok érthetően óvatosabbak. Császármetszés esetén ugyanis minimális az oxigénhiányos állapot kialakulásának esélye, ami jogi szempontból „biztonságosabb” döntésnek tűnhet.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a császármetszés kockázatmentes lenne. Bár sok esetben életmentő beavatkozás, a feleslegesen elvégzett műtétek rövid és hosszú távon is többletterheket és egészségügyi kockázatokat hordoznak. Kutatások szerint a császármetszéssel született gyermekeknél gyakoribbak lehetnek a légzőszervi megbetegedések, az allergiák, az ekcéma, sőt egyes metabolikus problémák is. Ennek egyik oka lehet, hogy a természetes szülés során a baba kapcsolatba kerül az anya mikrobiomjával, ami fontos szerepet játszik az immunrendszer fejlődésében.
Fő a biztonság!
A császármetszések aránya több egészségügyi intézményben, így a budapesti Honvédkórházban és az egyetemi klinikákon is jellemzően magasabb, hiszen ide koncentrálódnak a bonyolultabb, nagyobb odafigyelést igénylő esetek. Gyakran olyan várandós nőket látnak el, akiknél a terhesség vagy az anya egészségi állapota fokozott kockázatot jelent. Ide tartozhatnak a koraszüléssel fenyegetett terhességek, a többes várandósságok, a korábbi szülések során fellépő szövődmények, a különféle alapbetegségek. Emellett az egyetemi klinikák oktatókórházi szerepet is betöltenek. A fiatal orvosok képzése során nagy hangsúlyt kap a ritkább és összetettebb esetek ellátása, ami kockázatkerülőbb szülésvezetési gyakorlatot eredményezhet, ezért gyakrabban választják a császármetszést, mint a hüvelyi szülés elhúzódó vagy bizonytalan kimenetelű folytatását. Mindezek együtt magyarázzák, hogy ezekben az intézményekben miért magasabb a császármetszések aránya.
A háttérben demográfiai és társadalmi változások is állnak. A nők egyre későbbi életkorban vállalnak gyermeket, miközben a termékenységi ráta történelmi mélypontra süllyedt: a KSH adatai szerint 2025-re mindössze 1,31 volt. A terhesgondozás fejlődése lehetővé teszi, hogy korábban kizáró oknak számító betegségek mellett is kihordható legyen a terhesség, ám ez együtt jár a komplikációk gyakoribb előfordulásával. A lombikprogramok terjedése és az ikerterhességek növekedése szintén óvatosságra készteti az orvosokat.
Ebben a helyzetben különösen fontos az új szakmai irányelv megjelenése. A cél nem a császármetszés „elleni harc”, hanem az, hogy világos, rangsorolt, tudományosan megalapozott ajánlások segítsék a klinikai döntéseket. Az útmutató nemcsak az orvosoknak, hanem a szülésznőknek, védőnőknek és az ellátásszervezőknek is szól, miközben hangsúlyosan törekszik arra, hogy a várandós nők és családjaik közérthető, hiteles információk birtokában dönthessenek.
A császármetszés sokszor valóban életet ment. Ugyanakkor a jelenlegi arányok azt jelzik, hogy Magyarországon nem pusztán egyéni döntésekről, hanem rendszerszintű problémáról van szó. Az új irányelv talán esélyt ad arra, hogy a szülészeti gyakorlat ismét közelebb kerüljön ahhoz, ami minden érintett közös érdeke: az anya és a gyermek biztonságához, a szükséges, de nem indokolatlan beavatkozások elvéhez.
Kezdeti próbálkozásoktól a modern műtétekig
A császármetszést ma sokan a modern orvostudomány egyik vívmányának tartják, holott a beavatkozás története több ezer évre nyúlik vissza. Már az ókorban is ismerték, igaz, egészen más céllal és kockázatokkal. Akkoriban a császármetszést jellemzően halott vagy haldokló anyákon végezték, vallási és jogi okokból: a magzatot külön kellett eltemetni, vagy biztosítani kellett az öröklési jogát. Az anya túlélése gyakorlatilag kizárt volt, hiszen nem létezett érzéstelenítés, fertőtlenítés vagy hatékony vérzéscsillapítás.
