Erő, ami összeköt

Ne gondoljuk, hogy az édesapák ne vágynának a meghallgatásra, a megértésre, vagy vennék jó néven egy tapasztaltabb társuk tanácsát. A mára több mint huszonötezer tagot számláló Baba-Apa közösségimédia-csoport egy hiánypótló férfi közösség, értékes tudásforrás, ahol a gyermektémán túl minden más is tabuk nélkül terítékre kerülhet.

Családi körB. Pintér Dalma2026. 04. 06. hétfő2026. 04. 06.

Kép: A Baba-Apa csoport több, mint fórum, valódi közösség

Erő, ami összeköt
A Baba-Apa csoport több, mint fórum, valódi közösség
Forrás: Shutterstock

Az édesanyák között – az asszonysors közösen viselt örömei és megpróbáltatásai miatt – természetes módon kialakul egy összetartó kapocs. Ám a férfiak még mindig némileg kívülállónak számítanak az óvoda-játszótér-gyermek­orvos témaháromszögben, nem gyakoriak az igazi apaközösségek. Üdítő színfolt a szülői közösségi térben a Baba-Apa csoport. Kezdetben a legtöbben elakadás, segítségkérés miatt lépnek be, hogy tanuljanak, okuljanak másoktól. De az információ- és ta­pasztalatcsere mellett megvitathatják a legérzékenyebb témákat, bepillantást kaphatnak emberi sorsokba, amelyek által a sajátjukat is átértékelik. Vallják: ez a megtartó, támogató közeg sokat ad hozzá az életükhöz. 

Megromlott házasság, gyermeknevelési nehézségek, összezördülés a nagyszülőkkel – itt bármely, a férfi létet érintő téma előkerülhet, kendőzetlenül. Akadnak olyanok, akik a felgyűlt érzéseiket, gondolataikat egyszerűen csak ki akarják írni magukból. De a női közösségek dinamikájától annyiban merőben eltér a működésük, hogy a férfiak problémamegoldók, célorientáltak és gyakorlatiasak.

A kommunikációjuk módja is más. Bár szeretnek értelmes, könnyedebb eszmefuttatást folytatni kevésbé fajsúlyos dolgokról, a segítségkérésük tényleg szükségből fakad, amelyre észszerű, tényleges megoldási javaslatokat várnak – osztja meg velünk Tóth Adorján, a csoport adminisztrátora, vezetője. 

A közösségbe annak 2015 decemberében történő megalakulása után körülbelül két évvel lépett be. Ahogyan a sorstársai legtöbbje, ő maga is azért csatlakozott, hogy az édesapai identitását többrétűen felvállalhassa, teljesebben meg tudja élni. Saját bevallása szerint ő az a férfi, aki a felesége várandósságának legelejétől fogva tudatosan állt bele az apai szerepbe. Nemcsak az életből, gyakorlati példákon keresztül gyűjtött tapasztalatokat, hanem szívesen tanult könyvekből, sorstörténetekből, másoktól. A Baba-Apa csoportban sok hasznos, praktikus, vagy épp lelki töltődést jelentő információval gazdagodhat, amellett, hogy jómaga is hozzátehet a „kollektív apatu­dathoz”. 

Mi sem mutatja a csoport szükségességét, hiánypótló jellegét jobban, mint hogy a létszám mára csaknem huszonhatezerre duzzadt. A 2024-es év markáns fordulópontot jelentett a férfi klub életében. Történt ugyanis, hogy az egyik tag apák napját követő hétfőn a népszerű felület zárt falain belül Utolsó utáni apák napja címmel megosztotta az édesapjával kapcsolatos gondolatait, érzéseit. De ezt olyan nyílt őszinteséggel tette, hogy több ezer férfinak megnyitotta a szívét és arra bátorította őket, hogy tegyenek hasonlóan. 

Csaknem százharmincan ragadtak papírt, tollat és írták meg személyes megéléseiket. Ezekből pedig mindössze néhány hónap alatt egy hiánypótló könyvet szerkesztettek Apák címmel (főszerkesztő: Street Gábor Huba, illusztrátor: Madarász Gergely), amely megjelenése szintén a közösség összefogásának volt köszönhető. Mi­után a kötet napvilágot látott, megugrott a csoportlétszám, továbbá a megérzett férfi közösségi erő a tagokat még nagyobb összetartásra sarkallta. Azóta szerveznek Baba-Apa Napnak keresztelt családi programot, amely mára ottalvós, tábortűzzel és sátorozással egybekötött hagyománnyá nőtte ki magát. A feleségek, gyermekek jelenlétében találkoznak egymással, tapasztalatot cserélnek; új barátságok köttetnek köztük. 

A belépés, a csoportban való működés szigorú szabályokhoz kötött. Megalakulásuk kezdetén is azt az alapelvet tűzték zászlójukra, hogy „az apukák is ugyanolyan fontos szerepet töltenek be a kisbabák életében, mint az édesanyák”. Szeretnék, ha a modern kori társadalomban már nem lenne meglepő, ha a kórházi csecsemőosztályon az édesapa is meg akar tanulni pelenkázni, hogy a védőoltásra ő viszi a gyermeket. Nemcsak családapák, leendő édesapák lehetnek tagok, hanem akár babavállalás előtt álló férfiak is, akik szeretnének egy jó közösséghez tartozni. A példamutató, türelmes és szeretetteljes gyermeknevelés az értékeik egyike. Ugyanúgy lényeges működési elvük az elfogadó, intelligens, egymás elítélésétől mentes, észérveken nyugvó vitának is helyet adó kommunikáció. 

A felvetett témák kellően változatosak: leggyakrabban a házbővítés, karbantartás, felújítás kerül napirendre a férfiak között, de gyakran felmerülnek egészségügyi kérdések, rémtörténetekkel és hálasztorikkal együtt. Kirándulás, kikapcsolódás, kiadások megfizetése, gyermekbiztonság, okoskütyük, autóvásárlás, életmód és házasélet mind megvitatásra kerülnek. Alkalmanként előfordulnak könyvajánlók, és szakemberkeresésben is számíthatnak egymásra. Jó érzés megtapasztalni, hogy mindenkinek akadnak olyan időszakok az életében, amikor elvesznek az apaság feladataiban. Akárcsak az, amikor sikertörténeteket osztanak meg, az első lépések, a jó iskolai jegyek miatt érzett büszkeséget, vagy, amikor egyik apatársuknak (még egy) kisbabája születik. 

A csoportaktivitást illetően beszédesek a számok: napi szinten 30-40 téma kerül a felületre, alatta pedig rengeteg válasz, megoldás, hozzászólás érkezik; egy bejegyzés húsz-huszonötezer embert is elér. Konfliktusok, persze, előfordulnak a férfiak közötti is. De erős összetartó kapocs ebben a közösségben a gyermekek és a család iránti szeretet, ami minden másnál előbbre való.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!