Kedves Gabi!
Ötödik éve élünk együtt a férjemmel, mindketten a harmincas éveink elején járunk. Én már szívesen vállalnék gyereket, de szerinte anyagilag még stabilabban meg kell alapoznunk a családunk jövőjét. Van egy hitelmentes kis lakásunk, egy biztonságos autónk, minden hónapban félre tudunk tenni.
A párom kétségkívül okosan bánik a pénzzel, és eleinte kifejezetten biztonságot adott, hogy pénzügyileg (is) ennyire tudatos. Az utóbbi időben viszont egyre inkább azt érzem, hogy ez már nemcsak takarékosság, hanem ellenőrzés is. A férjemnek ugyanis minden egyes kiadásról tudnia kell. A boltból blokkal jövök haza, amit átnéz (volt már, hogy szóvá tette, miért vettem drágább joghurtot, mint a „szokásos”). Ha kávézom egy barátnőmmel, megjegyzi, hogy megint pénzt szórok. Fiatal vagyok, jólesne olykor egy csinos ruha, de a férjem szerint nincs szükségem újra. A fizetésem ugyanúgy belemegy a közösbe, mint az övé (közel egyforma a jövedelmünk), mégis nekem engedélyt kell kérnem minden privát kiadásra. Ott tartok, hogy előre szorongok, ha tudom, megint magyarázkodnom kell.
Higgye el, én sem szórom a pénzt, nagyon vágyom a mielőbbi családalapításra, de ez a folyamatos indokolatlan számonkérés és gyakran megalázó visszautasítás nekem már sok! Ha szóba hozom, azt mondja, ő csak a jövőnket védi.
Üdvözlettel: Dóri
∗
Kedves Dóri!
Az észszerű közös takarékosság pontosan ott ér véget, ahol megszűnik az egyenrangúság. Amikor az egyik fél folyamatosan ellenőrzi a másikat, számon kéri a kiadásait, és engedélyhez köti a költést, az már nem pénzügyi tudatosság, hanem kőkemény kontroll. Ez hosszú távon nemcsak feszültséget, hanem önértékelési problémákat is okozhat, hiszen az ember lassan valóban elhiszi: nem képes felelősen dönteni.
Fontos kimondani: ha önök közös kasszán vannak, akkor a bevételek és a döntések is közösek. A helyzet megoldása érdekében érdemes kimozdulni a mindennapos apró vitákból (miért a drágább joghurtot vette, miért kávézott a barátnőjével?), és egy nyugodt, mélyebb beszélgetésben megfogalmaznia: önnek nem a spórolás fáj, hanem az, hogy közben elveszíti a döntés jogát a saját életéről. Sok párnál jól működik például, ha a közös kiadások mellett mindkét félnek van egy szabadon elkölthető kerete, amelybe a másik nem szól bele.
A jó gazdálkodás nemcsak számokról szól, hanem bizalomról is. Ha ez utóbbi hiányzik, azon nem a költségvetés szigorítása, hanem a kapcsolat újragondolása segít.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
