Szamár volt a túratársa
Folytatódik a csacsitörténet. Két éve Koszonits Patrik gazda szamarával, Fülessel szelte át az országot azért, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, továbbá az általa létrehozott szamármentő rezervátum támogatásáért. A cél azóta sem változott, de a résztvevők igen. Idén húga, Bettina édesapja kíséretében, szamártársaságban túrázott a Balaton körül.
Kép: A Koszonits család a felelős állattartásra szeretné felhívni a figyelmet
Ásotthalmon látogattuk meg 2024 decemberében Patrikot. A külterületi részen található tanyáján, ahol az első ajándékba kapott szamara, Fanni és a neki társaságnak szánt Füles mellett még további öt jószág talált otthonra. Az okos, tanulékony, szelíd természetű négylábúak javarésze mentett, de a fiatal gazda vásárlással is gyarapította a szamárállományt. A 450 kilométeres, majd 140 kilométeres túrát követően létrehozta az Ott vagyunk már? Állatvédelmi Alapítványt, illetve a szamárrezervátumot, hogy minél több hányatott sorsú, ámbár szeretetre méltó négylábúnak adhasson jobb életet.
Az azóta eltelt két évben sok minden történt. A szamártanya legelőhiány miatt átköltözött Győr-Moson-Sopron megyébe, egy Kisfalud és Himod között található területre. Azóta húsz szamarat, hét lovat mentettek, s többeknek találtak szerető otthont. Amelyik jószágnak a személyisége, az egészségi állapota, előélete lehetővé teszi, azt kihelyezik, hiszen az alapítvány nem tud korlátlan számú állatot befogadni és eltartani. A takarmányozásuk, a róluk való gondoskodás – tisztán tartásuk, almozásuk, etetésük – időben, anyagiakban jelentős terhet ró Patrikra, aki szívjóságból végzett tevékenysége mellett főállásban dolgozik. A mindennapos feladatokból kiveszi a részét a családja, és abba húga, Bettina is aktívan bekapcsolódott.
A fiatal lány korábban is akart csatlakozni bátyja és szamara útjához. A szülei akkor még nem engedték el, mondván, majd ha befejezi a középiskolát. Idén elvégezte a lovász hároméves szakmai képzést, azért behajtotta édesapján az ígéretet. Nekiindult szamárral végigjárni a Balaton környékét. Anno Patrik is a magyar tengert akarta körbesétálni barátságos természetű, négylábú útitársával. De akkor ez, a nyári szezon kellős közepén nem tűnt jó ötletnek. Mivel Bettina édesapjával a túrát szeptemberre tervezte, egyértelműnek tűnt számukra, hogy a korábban tervezett útvonalat fogják teljesíteni.
Augusztus 24-én indultak Balatonalmádiból, s szeptember 24-én ide is értek célba. Mindennap máshová érkeznek meg. Megjárták többek között Ábrahámhegyet, Gyenesdiást, Fonyódot, Balatonlellét. Az eltelt 32 nap sokkal többről szólt, mint a lábaikba gyűlt 210 kilométerről. Kalandokról, történetekről, időközben szövődött barátságokról, szívükbe zárt emlékekről. Rengeteg telefonnal, a lelki szemeikkel megörökített pillanatról, s jó érzésről, amiket az emberektől kaptak. Közben sokat tanultak a türelemről, arról, hogy néha az út fontosabb, mint a cél.
A kísérő édesapa, Tibor előzetesen felvette a kapcsolatot az útjuk során érintett települések önkormányzatával, hogy áthaladási engedélyt kérjen, továbbá a községekben működő óvodákkal, iskolákkal. Hiszen útjuk fő célja a gyerekek érzékenyítése volt. Elérni azt, hogy ne akarjanak hirtelen felindulásból szamarat vásárolni, amely jószág akár 40-50 évig is elél. A felelős állattartás hirdetése mellett adományt is gyűjtöttek a szamárrezervátum zavartalan működtetése, tovább építése érdekében.
A túrára Bettina Fokival, a két és fél éves mediterrán törpeszamárral már régebb óta készült. A lány előbb a környéken, az erdő szélére vitte el kedves, ám időnként csökönyös társát. Majd kimerészkedtek az úttestre. A szamár kezdetben még félt az autóktól, de fokozatosan hozzászokott a forgalomhoz, a zajokhoz, az emberekhez, a városok tömegéhez, nyüzsgéséhez. A Balatonnál egy nap sem telt bele, már nem zavarta a vonat zaja, megtanult lépcsőzni is. Bár az állat hosszabb távokat is elbírt volna, napi tíz kilométernél nem tervezték többre a túrát, hiszen minél több iskolába, óvodába el akartak látogatni, előadásokat tartani. Így foglaltak szállást, a holmijukat pedig kísérőautóba pakolták.
Akadt, aki velük sétált. Sokan otthonról követték kalandjukat és szurkoltak nekik, hogy minden rendben menjen. Bár Patriknak ez idő alatt a többi állatról is gondoskodnia kellett, egy rövidebb szakaszon csatlakozott a túrázókhoz. Útjuk során sokan felfigyeltek rájuk, tartottak közönségtalálkozókat, ellátogattak idősek otthonába is. Azóta több meghívást kaptak, egyebek mellett Győrbe, Szombathelyre, Pápára. A túra végeztével ezért hamarosan újra felkerekednek majd, hogy előadásokat tartsanak, ezáltal is támogatva a szamárrezervátum működését.
A tanyán minden hónapban hirdetnek nyílt napokat. Az összegyűlt támogatásokból már vásároltak a meglévők mellé további egy hektár legelőt az állatoknak. A hosszabb távú fenntarthatóság biztosítása mellett szeretnék tovább fejleszteni a rezervátumot. Terveznek építeni egy előadótermet, ahol gyerekcsoportokat fogadnának, hogy személyes látogatásuk alkalmával minél jobban megismerjék a szamarakat.
Foki végre gazdáival együtt hazaért a többiekhez. Mielőtt újra útra kelnének, kijár neki a pihenés, s biztosan akad mesélnivalója a megtett kilométerekről, a rengeteg emberről, akikkel találkozott, a sokat jelentő simogatásokról és a balatoni fűről, amit mindannyiszor oly jóízűen majszolt.
