Elrágott aggodalmak

Csak szeretnénk hinni, hogy a körömrágás „szenvedélyének” – más efféle rossz szokásokhoz, például a fejvakaráshoz, a hajtincs-csavargatáshoz, a körömpattogtatáshoz meg az orrszíváshoz – általában a kisgyermekek vagy a serdülők hódolnak. De nem! Manapság, szorongással teli világunkban egyre több felnőtt viselkedését csúfítja.
A körömrágás például az idegesség, a kihívásoktól való félelem, az önbizalomhiány jele. A szakemberek azt szokták mondani, aki rágja a körmét, az nem küzdő típus. Vagyis ha valakit körömrágáson csípünk, éljünk a gyanúperrel, valami nem stimmel az illető lelki életében. Valamitől szorong, valami gátlásossá teszi, még ha azt különféle praktikákkal igyekszik is leplezni. A felsorolt rossz szokások segítenek elterelni a gondolatokat az aggodalmat kiváltó kérdésekről, a megoldandó problémákról.
A körmüket rágók, amennyire csak lehet, mások jelenlétében igyekeznek elrejteni a kezüket, zsebre dugják vagy hátra teszik. Gyakran szégyellik magukat, kerülik a társas kapcsolatokat – tehát a rossz szokás még további szorongást, kényszeres viselkedést vált ki belőlük.
A leszokásról való elhatározást könnyebb sikerre vinni, ha megtaláljuk az idegesség kiváltó okát, és elsőként azt orvosoljuk magunkban. Nem árt azt is észben tartani, hogy a körömrágás akár a körömágy gennyes, fájdalmas gyulladásáig fajulhat! Mégis a lélek rendbetétele a legfontosabb, s az majd észrevétlenül magával hozza az ápolt, gondozott ujjak látványát is. Ne várjuk meg, amíg valaki megjegyzést tesz tövig lerágott, begyulladt körmeinkre, különösen hölgyeknél ez nagyon kiábrándító lehet.