Sok stressz agyra megy

– Amikor önhöz készültem, éreztem, hogy szellemi izgalomban lesz részem. Ez a stressz jele?
– A szó köznapi értelmében semmiképpen. Ha Selye János ma élne, nagyon elszomorodna, annyi rosszalló jelentés kapcsolódik a kifejezéshez. Hiszen nem csak rossz stressz létezik, sőt! A jó stressz közé tartozik például a megismerési vágy, amelyet ön is érezhetett, és ami a nagy felfedezések mögött is áll. Minden egészséges ember igényli a stresszt.
– Ezért számít minősített büntetésnek a börtönben a magánzárka?
– Így van, a stresszmentes környezetbe bele lehet őrülni. És azért is szükségünk van valamiféle ajzottságra, hogy megtanuljunk eligazodni a világban. Jó példa erre az a Natália nevezetű osztrák lány, akit évekig tartottak fogva. Etették, itatták, csak éppen hatások nem érték, s most báván mozog a világban.
– De azért az emberek közötti feszültség mégiscsak ártalmas stressznek számít?
– Még ezt sem mondanám. A házastársak, barátok, ismerősök közötti feszültség hozzájárulhat saját magunk és a másik jobb megismeréséhez, ami a kapcsolatot magasabb szintre emelheti. Fontos viszont, hogy beszéljük ki, oldjuk fel, mert a tartós feszültség a kapcsolat romlásához vezethet.
– Vagyis a káros stresszhez.
– Ez az egyik fajtája; a másik pedig az, ha túl nagy adagban kapjuk. Ilyen lehet például egy haláleset, érzelmi szakítás, járványok, katasztrófák.
– Ilyen viszonylag ritkán ér bennünket.
– Ritkán, mert háborúk mifelénk mostanában nincsenek, s a nagy lelki fájdalmakat is igyekszünk a szőnyeg alá söpörni. Amerikában például feldíszítik a halottat, a temetés piknikszerűvé alakul. Nem biztos egyébként, hogy jó, ha az erős stresszt elhárítjuk magunktól, az ugyanis jellemformáló is lehet. Akit például nagy igazságtalanság ért, lehet, hogy egész életében mások igazáért fog küzdeni.
– Kisebb stresszek viszont naponta tesznek bennünket próbára.
– S az ilyesmi még veszélyesebb lehet, mint a ritka, de nagy adag. Ha  túl gyakran ér bennünket stressz, az összeadódhat. Zuhognak ránk az apró-cseprő feszültségek, s végül egyszerűen agyonnyomnak. Ez az, ami a mai embert igazán fenyegeti.
– Felgyorsult az életünk?
– Nemcsak azért. Minden embernek kell bizonyos tér, s ha ezt nem kapja meg, feszültté válik. Egyszerűen túl sokan vagyunk, különösen a nagyvárosokban. Persze az életünk is gyorsabb. Ez különösen érvényes a magyar férfiakra, akiknek egyre nagyobb része versenyhelyzetként éli meg az életét.
– Korábban ez nem így volt?
– Korábban nem volt ilyen éles a verseny. A rendszerváltást követően megnőtt a bizonytalanság, s az új, ismeretlen helyzetet sokan túlreagálják. Bármilyen furcsa, de a ránk zúduló hírözön is növeli a stresszt. Egy férfi egyszerre három-négy dologgal tud foglalkozni, egy nő hattal-héttel, manapság viszont egyszerre harminc-negyven információ is érhet bennünket egyszerre. Nem tudjuk őket értelmezni, ezért összezavarnak bennünket, s feszültséget keltenek.
– Valójában miért okoz betegséget a stressz?
– Közvetlenül nem okoz betegséget, csak közvetve. A feszültség feldolgozása energiát követel, amit a szervezetünk máshonnan, mégpedig az immunrendszertől von el. Gyengül tehát az ellenálló képességünk, és a következmények lesújtóak: magas vérnyomás, cukorbetegség, érelmeszesedés, rák.
– Vagyis amiket civilizációs betegségeknek hívunk.
– Mindezek miatt a rendszerváltás óta évente tízezerrel több férfi hal meg, mint korábban.
– Miért csak a férfiakat sújtja a stressz?
– Nemcsak a férfiakat sújtja, csak őket az említett versenyhelyzet miatt nagyobb mértékben. A mi társadalmunk viszonylag még mindig tradicionális, az új helyzet a nők életkerekét kevéssé zökkentette meg. S még valami. A nők kapcsolatrendszere sokkal tágabb, mint a férfiaké, sokkal többekkel meg tudják osztani a gondjaikat.
– Ahogy Illyés írta: ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. De miért vagyunk mi, férfiak tartózkodóbbak, amikor gondjaink kibeszéléséről van szó?
– Valószínű ez is az ősi versenyhelyzetből fakad. A kibeszéléssel megmutatjuk sebezhető pontjainkat, ami által rontjuk az esélyeinket a harcban.
– Mit tehetünk a stresszes világban? Hiszen a korból, amelyben élünk, egyikünk sem tud kilépni.
– Kezelni azonban lehet. Kapcsolatokat mindenki szabadon kialakíthat.
– S ha mégsem sikerül hirtelen találni valakit, akinek kipanaszkodhatjuk magunkat?
– Akkor írjuk le. Akár naplóba magunknak, akár köznaplóba. Nem véletlen, hogy annyira divatosak lettek a világhálón közzétett naplók, a blogok. Fontos volna az is, hogy naponta legalább negyedórát szánjuk a dolgaink átgondolására. Negyedórát, amikor nem csinálunk semmit, csak magunkban vagyunk. Nézegetjük a természetet, a járókelőket.
– Mint régen a faluban a kispadokon?
– Pontosan. De a templomba járás is részint ilyesmire szolgált. Vannak persze káros feszültséglevezetők is, mint a dohányzás, a férfiak körében az ivás, a nőkében az evés. Fontos emellett a több lábon állás, a család, a munka és a hobbi hármassága. Hogy ha bármelyik elveszne, ne zakkanjunk meg, mert a másik pótolja.
–  Sokan mondják azt, hogy enynyi mindenre nincs idejük.
– Ez önbecsapás, hiszen a korai halál még több mindentől megfosztja őket. Egy lassúbb ütemű, de hosszabb élet alatt összességében talán többet is végeztek volna. Megérné tehát átgondolni az életmódváltást.