Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Húgom ügyében írok önnek. Nevezzük Krisztinek, bár nem így hívják, de nem szeretném, ha bárki ráismerne a környezetéből, ezért még a keresztnevét is megmásítom. Szüleimre is tekintettel vagyok, akik töredékét sem tudják a testvérem problémáinak.
Húszévesen ment férjhez az egyik unokatestvérünk sógorához. Jani családja is a mi falunkból származik, bár már egy ideje Pesten laknak, de régről ismertük őket. Rendes, normális emberek, persze, hogy örültünk, amikor a fiatalok hat évvel ezelőtt egy lagziban összejöttek. De aztán hamarosan kezdtek mutatkozni a rossz előjelek. A fiú kedves, vidám, behízelgő modorú volt, de észrevettem, hogy bizony szereti az italt. Akkor még nem volt vészes a helyzet, az együttjárásuk egy éve alatt nyolcszor-tízszer rúgott be. A húgom ezt nem sokallotta. Én annál inkább, főleg azért, mert ha berúgott, akkor nagyon. Próbáltam figyelmeztetni a holtszerelmes Krisztit, de persze hiába. Következő nyáron így már az ő lakodalmukat ültük, ahol a friss férj szó szerint az asztal alá itta magát.
Az italozás persze fokozódott. Ma már ott tartanak, hogy a feleség annak „örül”, ha úgy hozzák haza a férjét, mert akkor két napig alszik. Mert ha a saját lábán megy haza, repülnek a pofonok. Néha Kriszti kiborul és pár napra eljön hozzám, ilyenkor Jani utánajön, és addig fogadkozik, könyörög, amíg haza nem megy. Akkor pár hétig józan, de aztán minden kezdődik elölről. Pénzt alig ad haza, állítólag nőzik is. Szerencsére még nincs gyerekük, de a sógorom ezért is a húgomat hibáztatja. És még neki áll feljebb, fenyegetőzik, hogy elhagyja, de sajnos soha nem váltja be. Hát így élnek. A húgom csont és bőr, sokat sír. Közben pedig mind a szüleink, mind Jani szülei előtt játsszák a boldog, ifjú párt. Mivel tudnám rábeszélni Krisztit, hogy változtasson az életén?
Üdvözlettel:
Ilona

Kedves Ilona!
Mindenekelőtt: senkin nem tudunk segíteni, aki maga nem akarja. Itt van egy huszonöt éves nő, aki eltűri, hogy alkoholista férje verje, megalázza. Vajon miért? Mások szemében hihetetlen, hogy ilyen férjet meg akarjon tartani valaki, de ezek szerint mégis megesik. Ha még mindig szereti ezt az embert, akkor nehéz lesz őt kimozdítani. Akkor valóban csak annak lehet örülni, hogy nincs gyerekük. De ha Kriszti egyszer felébred, akkor álljon mellette az egész család.
Nem hinném, hogy helyes eltitkolni a szülők elől a házasság kudarcát. Amúgy meg nehéz elhinni, hogy ők ezt nem látják. Vagy inkább nem akarják látni? Fokozatosan be kellene avatni őket. Húga könnyebben fog lépni, ha az egész családját maga mögött tudja. Ennek a lépésnek pedig hamarosan be kellene következnie, hiszen az alkoholizmusnak az a természete, hogy egyre rosszabb lesz. Krisztinek előbb-utóbb el kell válnia, és huszonöt évesen ezt nyilván könnyebb lesz meglépnie, mint negyvenévesen, talán már több gyerekkel.
Üdvözlettel: