Gombócgömbölyű világ

Minden tizedik magyar gyerek túlsúlyt cipel magán, s minden negyedik telt apróságból kövér felnőtt válik – derül ki a statisztikákból. Egyes becslések szerint az elhízott tizenévesek háromnegyede meglett korában sem szabadul a fölös hájtól.
Mindez számtalan veszéllyel jár. Kezdjük azzal, hogy a duci kamasz számára kész rémálom lesz a tornaóra, hiszen a cingár szerencsések fáradhatatlanul cikizik majd, amikor megkísérli a kötélmászást. A lelki sebeket tetézi, hogy az a tizenéves, aki naphosszat a számítógép előtt ül és rágcsálnivalókat töm magába, jó eséllyel korán beszerzi a mozgásszervi bajokat, s már akkor sem tud futkározni, ha akar.
Miért is lesz valaki duci? Leginkább azért, mert többet eszik s kevesebbet mozog a kelleténél. Az egészséges gyerekeknek naponta legalább egy órát kellene mozogniuk – a felmérések szerint azonban a tizenegy éveseknek csupán 38 százaléka, a tizenöt éveseknek pedig csak 31 százaléka sportol ennyit. Háromból két tini tehát többet ücsörög a monitor vagy a tévé előtt, mint kéne.
A külföldi példák is azt mutatják, hogy mindezen nehéz változtatni. Egy ausztrál vizsgálatból kiderült: hiába mondják meg a szülőknek, hogy a gyerekük túlontúl dagi, önmagában ettől nem történik semmi. Azaz e bejelentés ritkán változtat a család életmódján. A zsírpárnák ellen indított összehangolt támadásra van tehát szükség!
Modellértékű kísérletbe kezd a Magyar Táplálkozástudományi Társaság, hogy megelőzzék a gyermekkori kövérséget. A megelőző program – melyhez támogatókat várnak – nem csupán szűrésből állna, ugyanis a részvevők sorsát és kilóit éveken át nyomon követnék. A tervek szerint ötszáz, 8–14 éves gyereket választanának ki az ország északkeleti és dél-dunántúli részéből. Elsőként felmérnék állapotukat, majd személyre szabott életmódtanácsokat kapnának a veszélyeztetett nebulók. Az volna a cél, hogy a hízásnak indult diákokat megtanítsák az egészséges étrendre és rávegyék őket a mozgásra.
A Gyermekkori Elhízás Prevenciós Programban a védőnők, a testnevelő tanárok, a dietetikusok és a gyermekorvosok együttesen vetnék be tudásukat és meggyőző erejüket. Minden évben felülvizsgálnák, hogy mire jutottak, majd a hároméves program végén összegeznék – remélhetően kilókban is mérhető – tapasztalataikat.
A kezdeményezés mellé szegődött az egyik kereskedelmi tévéadó. Jó esetben azonban nem hájtömegtől szabaduló, nyűglődő tizenéveseket mutatnak majd a kamerák. A legszerencsésebb ugyanis, amit egy kölyök tehet, hogy egyszerűen nem hízik el…
Kileng a mérleg mutatója
Egy molett ember két esetben talál indokot a falánkságra: ha vidám a kedve vagy ha pocsék.
Gombócék – nevezzük így őket – a derűsen falatozók táborát gyarapították. Az asszonyka, azaz Gombócné évét se tudja, mikor látta a százas alatt kilengeni a mérleg kijelzőjét. Önbizalmát azonban lánykorában sem törte derékba e tény, döngő léptekkel és kellő határozottsággal lépkedett az élet ösvényén – bár általában inkább autóval járt, hogy ne fújtasson és ziháljon. Később megkímélte élete – ugyancsak erősen kipárnázott – társát is mindenféle fizikai megpróbáltatástól.
Mikor a lányuk megszületett, a védőnő elejtett néhány óvatos megjegyzést arról, hogy túlsúlyos a baba, de ügyet se vetettek rá. „A mi fajtánk ilyen” – zárták le a témát, s nemigen hajkurászták a gyerkőcöt. Mikor az iskolában a lányka felfigyelt rá, hogy a társai derékkörfogata és az övé közt jelentős különbségek mutatkoznak, anyja elaltatta az aggodalmát – s a kezébe nyomott még két fánkot.
Gombócné titkon utálta a véznákat, a nyamvadtakat, a piszkafa-vékonyságúakat, akiket a szél is elfúj. Miközben szaggatta a nokedlit, mindig arra gondolt: jó, hogy legalább otthon nem piszkálják mindenféle diétákkal.
Nekik így kerek a világ. Pontosabban gömbölyű.