Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Olvastam tévéjegyzetét Az igazság ára című produkcióról, és mindenben egyetértek. Az élveteg özvegy szereplése engem személyesen is érintett, mivel sajnos az én anyukámmal kicsit hasonló a helyzet. Anyám sem akar beletörődni abba, hogy eljárt felette az idő. Mélyen dekoltált felsőkben, miniszoknyában, feszes nadrágban jár. Bár ez még csak a kisebbik baj.
Hárman vagyunk testvérek, ketten a húgommal lányok, s van egy bátyánk is. Már mindnyájan családosok vagyunk, harminc és negyven év közöttiek. Apánk tizenkét éve halt meg, egyévnyi súlyos betegség után. Anyu példásan ápolta, megsiratta. Akkor 52 éves volt. Egy évig gyászolta, aztán egyszer csak megrázta magát és új fejezetet nyitott. És az én szolid, finom anyukám úgy vetette bele magát új kapcsolatokba, mint aki elvesztette a józan eszét. Ma 64 éves, és legalább a huszadik pasijánál tart. Mind fiatalabb volt nála, egyik-másik botrányosan az. És egyre rémesebb alakok kerülnek elő, nyilván már nem nagyon válogathat. A fél város anyánkon röhög – és úgy érezzük, hogy rajtunk is. Könyörögtünk neki, hogy ha nem bír egyedül lenni, horgonyozzon le egy hozzá való ember mellett, de fütyül ránk. Fenyegetőztünk, hogy eltiltjuk tőle az unokákat, csak a vállát vonogatta. Szégyelljük a viselkedését, a miniszoknyáját, a  sminkjét, de mindezek ellenére még mindig szeretjük. Csak szeretnénk visszakapni a régi anyánkat.
Mit tehetnénk? Várjuk ki a végét, amíg olyan öreg nem lesz, hogy már nem érdekli a szerelem? Vagy abban reménykedjünk, hogy egyszer csak kigyógyul ebből az őrületből?
Üdvözlettel:
Beáta

Kedves Beáta!
Nehéz erre okosat mondani. A tízparancsolatban is igen elöl szerepel, de a hétköznapi tisztesség is azt mondja: tiszteld apádat és anyádat. Ez a legtöbbünknek nem is okoz nehézséget. No de mi történik, ha a szülő úgy viselkedik, hogy nehéz őt tisztelni? Akkor csak a puszta szeretet marad. Ez esetben a gyerekkori jó emlékek miatt kell mellette kitartani. Az édesanyjuknak is előbb-utóbb szüksége lesz magukra, s ez hamar be fog következni, ha eltünedeznek mellőle a férfiak.
S hogy miért lett ilyen? Csak találgatni tudok. Talán nem volt boldog a házassága, talán sok minden hiányzott belőle, amit a későbbi kapcsolataiban megkapott vagy megkapni vélt – aztán meg már kétségbeesetten futott utána. Esetleg 52 évesen érezte magát hosszú idő után először csinos, kívánatos nőnek, s ezt az érzést keresi azóta is. És mivel a lelke mélyén tudja, hogy az erre való ideje nagyon is véges, kapkod és méltatlan ügyekbe fog. Mindenesetre ne szidják, ne „neveljék” őt, inkább próbálják meg újra visszavonni a családi melegbe.

Üdvözlettel: