Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Egy elkeseredett nagymama kér tanácsot öntől. Unokáimról, a 13 éves Tomiról és a 10 éves Andrisról van szó. Szép, okos, egészséges kisfiúk, igazán büszke lehetnék rájuk. De nap mint nap tanúja vagyok annak, hogy ez a két gyerek valósággal gyűlöli egymást. Pontosabban a nagyobbik gyűlöli az öccsét, a kisebb inkább önvédelemből ellenséges.
Tomi hároméves volt, amikor a testvére született. Kezdettől fogva produkálta a testvérféltékenység klasszikus tüneteit: a már egy éve tartó szobatisztaság odalett, állandó hisztivel próbálta anyja figyelmét elvonni a kisbabától, és ki is mondta, hogy vigyék vissza Andriskát, ahonnan hozták. Ilyesmit már láttam, de azt nem, hogy ez az ellenszenv az idők során egyre csak nőjön! Pedig a szülők soha nem tettek különbséget köztük. A fiam és a menyem is nyugodt, derűs emberek, jó a házasságuk, nincs anyagi gondjuk. Az egyedüli feszültséget otthonukban az állandó testvérviszály kelti. A fiúk kisebb korukban képesek voltak azon is veszekedni, hogy kinek van egy korttyal több kóla a poharában. Ez sokszor odáig fajult, hogy ölre is mentek. Sokáig a nagy verte a kicsit, de most már a kicsi az erősebb, úgyhogy főleg szóban alázza, gúnyolja, sértegeti. Tomival semmi baj sincs, ha nincs jelen az öccse, de egyből megvadul, ahogy az belép az ajtón.
A szülők jobban bírják ezt az áldatlan állapotot, mint mi, nagyszülők – talán már belefásultak. Azért néha ők is besokallnak, de legtöbbször nem szólnak bele a két testvér vitájába. Azt mondják, majd kinövik… De én már nem is azon búsulok, hogy ilyen rossz testvérek, hanem attól félek, ez a gyűlölet elmélyül és örökre megmarad!
Üdvözlettel:
Zsóka mama

Kedves Zsóka Mama!
Tényleg  elszomorító és idegtépő lehet ez az állandósult harc a gyerekek között. A legtöbb szülő ismeri a testvérféltékenység korai megnyilvánulásait. Az valóban nem gyakori, hogy a kistestvér iránti heves indulat még kamaszkorra is megmaradjon, hiszen ilyenkor a barátok jobban érdeklik a kiskamaszokat, mint a tesók. Tominak talán érdemes lenne egy pszichológussal elbeszélgetnie, bár erősen kétséges, hogy hajlandó ez ügyben ő maga tenni valamit.
De nem is biztos, hogy olyan drámai a helyzet. Magam láttam már hasonló testvérkapcsolatot, s a fiúk felnőttkorukra lehiggadtak. Az, hogy Tomi dühében milyen szörnyűségeket vág Andris fejéhez, nem biztos, hogy mérvadó, sok ember adja úgy ki a dühét, hogy aránytalanul erős szavakat használ. Próbálja meg egyszer, egy jó pillanatában elcsípni Tomit és elbeszélgetni vele erről. De ha visszautasítja, ne legyen örökké napirenden a téma, hagyja őt békén. Meglátja, kinövi, vagy ha nem, hát lesz két felnőtt testvér, aki nem nagyon tartja a kapcsolatot.
Üdvözlettel: