Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Szeretném elmesélni önnek egy friss élményemet. Házunk padlását takarítottam, és egy poros, ócska dobozban régi leveleket találtam. A befőttesgumikkal összefogott kötegek nagyanyám és nagyapám 1950 és ’53 közötti levelezését tartalmazták. Lehet, hogy nem illik belenézni mások szerelmesleveleibe, de bevallom, nem tudtam megállni. Levittem magammal és egész éjszaka olvasgattam. Mama és Papa néhány éve már nincs közöttünk, de mivel együtt laktunk, nagyon élénken emlékszem rájuk. Olyan jóság és szeretet áradt belőlük, hogy azóta sem láttam hasonlót. A levelek Papa hároméves katonáskodása alatt születtek. Egyszer mesélte nekem: akkoriban az volt a szokás, hogy lehetőleg minél messzebbre vitték el a fiúkat a lakóhelyüktől. Így került a nyírségi fiú Zalába. Csak nagyon ritkán mehetett haza, egy évben talán háromszor-négyszer. Mama megvárta őt hűségesen. És jöttek-mentek a levelek, Marikától Bélának és Bélától Marikának. A lány levele volt mindig a hosszabb, de visszafogottabb, a fiúé rövidebb, de szenvedélyesebb.
Amíg olvastam, gyakran könnybe lábadt a szemem. Huszonegy éves vagyok, harmadéves főiskolás, és nem tagadom, már sok fiúval jártam. Most ugyan épp nincs barátom, de a neten szívesen cseverészek, ismerkedem. A nagyszüleimnek soha nem volt senkijük egymáson kívül. Amikor Papa leszerelt, rögtön összeházasodtak, aztán közel 51 évet éltek le úgy, hogy soha egy hangos szó nem esett közöttük. Az aranylakodalmukon hatalmas ünneplést csapott a család. Pár hónap múlva Mamát elvitte egy szívroham. Papa nem csinált nagy drámát, csendesen könnyezett, és csak annyit mondott: megyek utánad, Marikám. És hat hét múlva egy reggel nem ébredt fel többé. Semmi baja sem volt, csak egyszerűen nem akart Marikája nélkül élni. Én nagyon sírtam, de anyukám vigasztalt: hidd el, nekik így jó, újra együtt vannak. Ezeket a leveleket olvasva tudtam, tényleg így van.
Ezt azért meséltem el, hogy megkérdezhessem: miért nem írnak ma ilyen leveleket az emberek? Miért nincs sírig tartó hűség? Miért nincsenek ilyen nagy szerelmek?
Üdvözlettel:
Andrea

Kedves Andrea!
Igazán jó érzés volt olvasni levelét és nagyszülei történetét. Ne szomorkodjon, hanem tekintse élete egyik ajándékának, hogy közeli tanúja lehetett két ember ilyen szép összetartozásának. Hogy ma miért mások a férfi-nő viszonyok? Tényleg másképpen élünk. Egyetlen, rövid életünkbe bele akarunk mindent zsúfolni, habzsoljuk az élményeket, és nincs nagy értéke a csendes állandóságnak. De azért 21 évesen ne búslakodjon ezen. Nagy szerelmek még most is akadnak, még olyanról is tudok, ami épp a neten kezdődött. Csak tudni kell felismerni, ha eljön.

Üdvözlettel: