Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Lehet, hogy rossz véleménnyel lesz rólam, amikor elmondom a problémámat, mert a lányomtól is megkaptam, hogy anyagias vagyok. Pedig én nem érzem magam annak… De kezdem az elején. Életünk büszkesége a lányunk, aki szép, okos és sikeres. Nagyon jó állása van, 29 éves korára vezető, kimagasló fizetéssel. Igaz, ezért napi 12-14 órát dolgozik, amit korábbi kapcsolatai megsínylettek. A mostani párjával – sőt, mondhatom, vőlegényével – egy éve vannak együtt, és szeptemberre kitűzték az esküvőt. És itt jön az, ami engem bizony zavar. A 37 éves férfinak az égvilágon semmije nincs, se lakása, se autója, még egy normális állása se. Művész, aki alkalmi megbízásokért dolgozik, amúgy pedig gyakorlatilag a lányom tartja el. Ordít róluk, hogy nem illenek össze, sem külsőleg, sem belsőleg, sem az életfelfogásuk, sem az életstílusuk. De a lányom szerelmes, se lát, se hall, és mindenáron a felesége akar lenni.
Judit korához képest igen jól áll. Szép lakása, komoly autója van, utazik, öltözködik. Az alapokat mi teremtettük meg számára, de maga is szépen keresett hozzá. Tervezi, hogy az esküvő után építkezésbe fognak. Az a ház pedig értelemszerűen közös tulajdon lesz… És mivel meggyőződésem, hogy előbb-utóbb elválnak – hiszen annyira nem illenek össze –, akkor a fele a férjéé lesz. Amiért az egy szalmaszálat nem tett keresztbe. A házasságról már nem tudom lebeszélni a lányomat, de felvetettem a házassági szerződést. Nagyon felháborodott, és kijelentette, hogy ő bizony nem alázza meg a szerelmét még csak a felvetéssel sem. Azóta haragszik rám. Vagy szóljak én a fiúnak? Mit tehetünk mi, szülők, akik látjuk előre a végkifejletet, mégsem tudjuk megakadályozni?
Üdvözlettel:
Egy „anyagias anya”

Kedves Asszonyom!
Nem gondolom, hogy ön anyagias lenne, inkább nagyon is reálisan gondolkodik. Bizony, indokolt és ésszerű lenne a házassági szerződés. A gond „csak” annyi, hogy lánya, a legfőbb érdekelt, hallani sem akar róla. Az ember persze azt hinné, hogy egy tanult, okos, sikeres és az életét mindeddig jól kézben tartó fiatal nő képes felmérni a lehetséges következményeket. De nem biztos, hogy akkor is így van ez, ha ez a tanult, okos, sikeres nő fülig szerelmes.
Sokszor mondtam már: a szülő bármennyire is próbálja megvédeni gyermekét az előre látott bajoktól, nem mindig tudja. Így hát vélhetőleg bele kell nyugodniuk ebbe a felállásba. Azt nem javaslom, hogy önök vessék fel leendő vejük előtt a házassági szerződést. Ezért lányuk is haragudna, vejük pedig minden bizonnyal megorrolna – talán végzetesen megromlana viszonyuk a fiatalokkal. Ezt pedig még egy fél ház elvesztése sem éri meg. Inkább szurkoljanak, hogy sikerüljön a házasság – és nem csak az anyagiak miatt.

Üdvözlettel: