Öreg hegymászók a csúcson

Az öregkornak is megvannak a maga szépségei – jelentette ki jeles kabarészerzőnk, Kellér Dezső beszélgetőtársa az egyik emlékezetes jelenetben, a hatvanas években. „Persze, természetesen” – helyeselt Kellér, majd hirtelen a társához fordult: „Mondj egyet!” És hosszan tartó, méla csönd volt rá a válasz.
A helyzet azért nem ennyire tragikus, és bizony nagyon is lehetséges, hogy sok élvezettel, örömmel, sőt új elfoglaltságok, fölfedezések gyönyörűségével ajándékozhat meg minket az időskor. Már ha készülünk rá és teszünk is azért, hogy minél tovább kinyújtsuk az öregedési folyamatot. Az orvostudomány „veszteség” szóval jellemzi azt a jelenséget, amely a testi és szellemi képességek törvényszerű gyöngülését jelenti. Ami ugyan megállíthatatlan, de az idős korra megszerzett bölcsesség és tapasztalat „erejével” még sok tere nyílik annak, hogy a hanyatlás éveiben is jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Tragikus lehet, ha túlértékeljük az állapotunkat. (Alighanem ebbe a csapdába esett a fizikai teljesítményeiről – például a jeges Duna átúszásáról –, valamint reformtáplálkozásáról híres sportolónk, Schirilla György is, aki hatvanesztendősen is úgy próbált élni és teljesíteni, mint negyvenévesen. Belehalt.) De legalább olyan tragikus az is, ha alulértékeljük a helyzetünket. Ha „lemondunk magunkról”, bezárkózunk, begubózunk és nem élünk meggyöngült, de még mindig sokra elegendő képességeinkkel. Amelyekkel még akár hegyet is mászhatunk, csúcsot is dönthetünk. Persze csak ha lassan, erőnket bölcsen beosztva, megfontoltan lépkedünk.
Időskorban sokaknak a munka, illetve a családi életben való aktív részvétel, a gyermekek, unokák szolgálata jelent kikapcsolódást, örömöt. Amivel a szakemberek szerint az a baj, hogy noha kétségtelenül cselekvésre serkentők, kényszerrel járnak. Márpedig az igazi kikapcsolódást és a stressztől való megszabadulást a valóban szabadon választott tevékenység jelenti, ahol nem kell megfelelni ilyen-olyan komoly és felelősségteljes elvárásoknak, ráadásul rendszeresen. A kulcskérdés itt is a helyes arányok megtalálása, megtartása: úgy és annyit vállalni a munkából és az unokákból, amennyi még jóleső, nem jár megerőltetéssel, s amely mellett marad elég idő és erő a valódi kikapcsolódást, testi-szellemi frissülést jelentő, aktív elfoglaltságokra.