Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Első hallásra talán jogi kérdésnek tűnik a problémám, de valójában nem az, holott örökségi ügyről van szó. Édesanyám egy évvel ezelőtt halt meg. Ő második házasságában élt férjével, aki 38 éven át volt hű társa. Nagyon szerettem Péter papust, aki kamaszkoromban lett a nevelőapám, mindig kedves és jó volt hozzám. Ő is másodszor nősült, tehát kaptam egy nálam három évvel idősebb mostohatestvért, egy fiút. Nagyon sokat járt nálunk, sok karácsony, nyaralások, utazások kötöttek minket össze, huginak és bátyónak szólítottuk egymást, és későbbi családjaink is tartották a rokonságot. Mivel anyukámék nagyon közel laktak, a több hónapos betegsége alatt tudtam ápolni őt. Amikor tavaly anyukám meghalt, lényegében folytatódott ez a törődés, mivel nevelőapám is megbetegedett. Szívbetegsége egyre súlyosbodott, és tizenegy hónap múlva követte őt. Ez idő alatt naponta kétszer is átmentem hozzá, főztem, mostam, takarítottam rá, én szállítottam orvoshoz, vittem kórházba, adtam pénzt az orvosoknak. Bátyám hetente egyszer látogatta meg, igaz, 80 kilométerre lakik tőlünk.
Amikor anyukám meghalt, mindennek a felét örököltem, természetesen a papa haszonélvezetével; az ő része persze a fiáé. Most, hogy nevelőapám is elment, megnyílt az örökség. Ingatlanokról, autóról van szó, aminek értéke kétfelé osztva is jelentős. Nem is ezzel van probléma. Végrendeletet nem találtunk, holott papa mindig mondogatta, hogy mennyire hálás nekem a sok törődésért, és hogy nem fog rólam megfeledkezni. De mégsem így történt. Így hát mindennek az elfelezése után Péter ugyanannyit kapott, mint én, sőt az apja nevén lévő hárommilliós betét is az övé lett. Kérem, higgye el, nem a pénz érdekel, nem szorulok rá. Hanem úgy érzem, hülyét csináltak belőlem. Most visszagondolva, már látom, hogy a papa is kihasznált, miközben csak a saját fia javát nézte. Úgy gondolom, Viktor sem viselkedett testvérként. És ez még a gyászomat is megnehezíti.
Üdvözlettel: Klára

Kedves Klára!
Levelét olvasva magam is úgy látom, Viktor felrúgta a testvérséget. Néhány millióért meg pár festményért, porcelánért, mint levelében részletezte. Az emberek hajlamosak elmarasztalni azokat a testvéreket, akik örökség miatt szakítanak. Pedig ilyenkor nem egyforma felelősség terheli azt, aki megrövidül, és azt, aki megrövidít. Ne rágódjon a mostohabátyja tettén, lépjen tovább. Más a helyzet nevelőapja emlékével. Nem tudhatjuk, hogy egy idős, súlyosan beteg embert mennyi felelősség terhel abban, hogy megfeledkezett önről. Végül is az a lényeg, hogy felnevelte önt és mindig szerető apja volt. Nem lenne méltányos, ha utólag elvenné tőle a szeretetét.
Üdvözlettel: