Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Közeledik a karácsony, és bármennyire is szégyellem, engem már most fojtogat az idegesség. Minden évben megfogadom, hogy most aztán másképpen lesz, de minden évben elveszítem a csatát. Leírom, hogyan zajlanak nálunk az ünnepnapok, és meg fogja érteni, miért utálom már előre az egészet.
Hatéves házasok vagyunk, Pest környékén élünk, saját házunkban, és mindketten a fővárosban dolgozunk. Az én szüleim Baranyában, a férjem szülei valamivel közelebb, tőlünk 90 kilométerre élnek. Mindketten egyetlen gyermekei vagyunk szüleinknek, és ez bizony komoly hátrányokkal jár. Tőlünk várnak mindent. Amióta együtt vagyunk, mindig arról ábrándoztunk, hogy egyszer kettesben, szűk családi körben töltjük a karácsonyt, például elutazunk valami szép helyre. De azt hiszem, halálra sértődnének a szüleink, úgyhogy nem merjük megtenni. De most kisbabát várok, negyedik hónapban vagyok. Nagyon nem hiányzik nekem az őrült rohanás: 24-én délután kettesben ünnepelünk, aztán autóba vágódunk, rohanás anyósomékhoz, onnan másnap Baranyába. Ahol még ráadásul végig kell enni az egész rokonságot. Kérem, adjon tanácsot, hogyan bújjak ki mindez alól.
Üdvözlettel: Andrea

Kedves Andrea!
Kicsit szomorúan olvastam levelét. Boldog fiatal pár, első babájukat várják – és utálják a karácsonyt. Vagy csak szüleik vannak a terhükre? Igaz, egyetlen gyermekei szüleiknek, önökre hárul minden nehéz feladat. Például az, hogy hazamenjenek az ünnepre, átvegyék az ajándékokat, megegyék a kitálalt ételeket.  S utána hazaautózzanak. Szörnyű...
Ne vegye rossz néven az iróniát, de úgy érzem, hogy sok fiatal nőnek igen alacsony a tűrőképessége. Lehet, hogy fárasztó ez a pendlizés, de azért kibírható. A karácsony nagyon szép, meleg és családias ünnep. Az önök családfogalmába miért nem tartoznak bele a szüleik? Miért nem fontos, hogy együtt ünnepeljenek?
Jövőre már egy kisgyerek is lesz a családban. Esetleg megoldható úgy is a kérdés, hogy a szülők jönnek önökhöz. A nagymamák biztosan nem hagynák önre a főzés gondját. Lehet azonban, hogy mégis jobb felkerekedni, ha már úgy hozta a sors, hogy nem egy településen élnek mindnyájan. De mit szólna ahhoz, ha az ön kislánya harminc év múlva azt mondja: anyja-apja nem tartozik bele a szűk családba, nem fontos, hogy együtt álljanak a karácsonyfa alatt? Hogyan érezné magát?
Most azonban még itt van az idei karácsony. Gondoljon arra, hogy milyen örömmel, szeretettel készülődnek a szülők. Ráadásul most különösen édessé teszi az ünnepet, hogy egy piciny élet is készülődik a világra. Ebből a boldogságból nem szabad kizárni a „tágabb” családot sem.
Üdvözlettel: