Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Nagy gondomban kérnék tanácsot. Az ősszel mentem nyugdíjba. Eléggé felelősségteljes beosztásban dolgoztam, napi tizenkét órákat is. Akkor ezt nem éreztem, de utólag már nagyon bánom, hogy nem tudtam több időt fordítani férjemre és lányomra. Heléna különben soha sem élt vissza ezzel, mindig jól tanult, okos, igyekvő, kedves gyerek volt. Tulajdonképpen ma is az, 30 évesen, de nekem fáj, ahogyan él.
Jó munkája van, amit szeret is, meg is becsülik. Még a főiskola után vettünk neki egy kis lakást, az autót már maga tudta megvenni. Kifejezetten szép lány, és mégsem talál párt magának. Vagyis voltak, vannak fiúk szép számmal, mégsem hozza össze a szerencséje egy megfelelővel. Sajnos mindig alulválaszt. Ezek a fiúk fiatalabbak, kevésbé iskolázottak, szegényebbek, mint ő: az egyik zenész, a másik állástalan grafikus, a harmadik homályos üzletekből él. Sajnos mostanában már be sem mutatja őket nekünk, a kérdezősködésemet elhárítja. Talán nem kellett volna mindig kimondanom a véleményem. De hát neki sem felelnek meg, mert általában ő küldi el őket egy idő múlva. Sajnálom is, szégyellem is kicsit a rokonság meg az ismeretségi kör előtt, hogy ennyire gyorsan váltogatja a partnereit, ráadásul hiába, hiszen a következő sem lesz jobb. Mit tudnék neki segíteni, anélkül, hogy beletolakodnék az életébe?
Üdvözlettel: Anna

Kedves Anna!
Az a véleményem, hogy egy 30 éves, önálló, felnőtt nő szerelmi ügyeibe már egyáltalán nem szólhat bele az anyukája! Heléna valamiért nem jól választ, de ennek kibogozása meghaladja egy anya lehetőségeit. Annak sincs semmi értelme, hogy a partnereit leszólja, hiszen ebben a vonatkozásban valószínűleg nem számít a véleménye. Nem akarok goromba lenni, de higgye el, így van.
Másfelől persze érthető, hogy az édesanyát nyomasztja, ha úgy érzi, gyermeke tévelyeg. De leveléből úgy veszem ki, hogy Heléna, sikertelen kapcsolataitól eltekintve, amúgy rendben van, nem esett szét, nem boldogtalan, nem szenved. Akkor meg? Azt javaslom, hagyja békén, ne faggassa az ügyeiről, ne tartson neki prédikációt. Mindig örömmel fogadják otthon, s bárhogy is cselekszik, önök elfogadják és szeretik – ő is nyugodtabb lesz, szívesebben beszélget majd önnel. S akkor majd, egyszer talán ő is megnyílik, és kiderül, mi a baj. Ha egyáltalán tudja...
De lehet, hogy nincs is baj. Hátha neki pont azért tetszenek az ilyen típusú férfiak, mert akár tudatosan, akár tudattalanul, nem akarja még magát elkötelezni. Az meg aztán végképp az ő dolga. De manapság a nők is később érnek meg a családalapításra, mint régen. Van még idő, türelem.
Üdvözlettel: