Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Tanácstalan vagyok egy komoly döntés előtt állva, szeretném a véleményét kérni. Hatvanéves, elvált asszony vagyok, három éve nyugdíjban, de ma is dolgozom. Részben egy élet munkájának, részben örökségnek köszönhetően anyagi gondjaim nincsenek, saját, kényelmes házamban lakom. Lányom, fiam már mindketten családosak. Három unokám van, akiket nagyon szeretek, de sajnos az óhajtottnál ritkábban látok, mivel egyikükkel sem egy városban élek. Nem tagadom, magányosnak éreztem magam, egészen az elmúlt őszig.
Szeptemberben véletlenül összefutottam az utcán egy régi kollégámmal, egy nálam két évvel idősebb férfival. Nagyon jó viszonyban voltunk annak idején, kicsit tetszettünk is egymásnak, de akkor mindketten házasságban éltünk. Mivel nem találkoztunk vagy huszonöt éve, nagyon megörültünk egymásnak, leültünk egy kávéra – ebből háromórás beszélgetés lett. Elmondta, hogy nemrég halt meg a felesége, az ő gyerekei is felnőttek már, ő is magányos. A hosszú beszélgetést továbbiak követték, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Novembertől komolyra fordult a kapcsolat, és most Endre megkérte a kezem. Nem tudok dönteni. Mert ugyan most nagyon jól megvagyunk, szeretjük egymást, de ha véglegesítjük a kapcsolatot, talán előjönnek az ellentétek. Először is: a gyerekeink mindkét oldalon fanyalognak, megjegyzéseket tesznek. Nem mondják ki, de nyilván az örökséget féltik. Aztán: olyan rossz volt a házasságom, hogy félek újra házasodni. És ki tudja, össze tudunk-e szokni ennyi idős korban? Viszont a barátnőim „igen”-re biztatnak...
Üdvözlettel: Gabriella

Kedves Gabriella!
Ilyen komoly döntés előtt természetes, hogy latolgatja a különböző véleményeket – az enyém is egy a többi között. Amikor ilyen korú emberek összekerülnek, mindkettő magával hozza a múltját, a meglévő családját, az emlékeit, a jó és rossz tapasztalatait. A gyerekek fanyalgásával az ön helyében csak mérsékelten törődnék. A tapasztalat szerint az első megrökönyödés után, amikor szembesülnek azzal, hogy az anyu, a nagyi azért még nő is, el szokták fogadni az új párkapcsolatot. Az örökséggel kapcsolatos aggodalmakat házassági szerződéssel megnyugtatóan el lehet oszlatni. (Itt most ezen egyik fél sem fog megsértődni, hiszen elsősorban a gyerekek felé szól.)
Ami az összeszokást illeti, az valóban nem egyszerű ennyi idős korban. De tudja, fiatalon sem az. Biztos, hogy kell némi bátorság belevágni, de ha mindketten erősen akarják és dolgoznak is rajta, össze lehet szokni bármikor! De az esküvő előtt azért nem lenne felesleges egy, mondjuk, féléves együttlakás, az alatt már sok minden kiderül. Sok szerencsét kívánok az új élethez.
Üdvözlettel: