
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Szent betegség – hajdan így nevezték az epilepsziát. E kór napját február 14-én tartják, ugyanis Szent Bálint az epilepsziások patrónusa. A rohamokkal járó idegrendszeri zavarral élők úgy érzik: folytonos hátrány éri őket, ezért sokan titkolják állapotukat.
Iszonyúan szégyellem a betegségemet. Rettenetesen megviselt, amikor átéltem az első olyan rohamot, amely nyilvános helyen, a metrón történt – így vall állapotáról Mariann, a Magyar Epilepsziások Jövőjéért Egyesület egyik tagja. A legtöbben restellik, titkolják a régen szentnek tartott betegséget, mellyel hazánkban 60-70 ezren élnek együtt.
Az 1997-ben meghirdetett világnap célja, hogy mérsékelje az előítéleteket. Azért épp február 14-ét választották, mert a középkorban Szent Bálinthoz imádkoztak tüneteik enyhüléséért e betegek. Sőt, a nyakukban gyógyító erejűnek hitt Bálint-keresztet hordtak. A nemzetközi adatok szerint az emberiség fél százaléka szenved epilepsziában – ám minden huszadik ember átélt már élete során rohamot. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) tíz éve hirdette meg kampányát, melylyel szeretnék elérni, hogy e kór ne félelmetes és misztikus, hanem kezelhető állapotként kerüljön be a köztudatba.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu