Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Lányom miatt fogtam tollat. Lívia 32 éves, és még mindig velünk él. Nem talál társat magának, pedig nagyon szép lány, okos és talpraesett, nagyra becsülik a munkahelyén is. Higgye el, nem az anyai elfogultság mondatja ezt velem, minden ismerősünknek ez a véleménye. Nem értem, miért nem tetszik a fiúknak, hiszen nála sokkal csúnyább lányok is elkelnek. Eddig mindössze három udvarlója akadt, de azok a kapcsolatok is csak néhány hétig tartottak. Hát ugye, ez nem valami sok. Pedig a szakközépiskolában és a főiskolán is voltak fiúk szép számmal, sőt, a mostani munkahelyén is akadnak független férfiak, de neki senki nem kell. Hogy ez igényesség vagy rátartiság, nem tudom eldönteni.
Igaz, mindig is magának való volt. Nemigen barátkozott, de még az az egy-kettő is évek óta gyesen van a gyerekével, tőlük a lányom elmaradt, azt mondja, nem érdeklik a pelenkaügyek. A kolléganői szerinte irigyek és buták. Az öccséékhez nem megy, mert nem bírja a sógornőjét. S mivel egyedül nyilván nem jár szórakozni, a végeredmény: itthon ül, este a saját szobájában nézi a tévét, a hétvégét pedig végigalussza. Ha megpróbálok vele erről beszélni, azonnal a plafonon van.
Amikor a szülők boronálták öszsze a fiatalokat, ilyen csinos lány biztosan nem maradt pártában! Be is tudnék neki mutatni egy fiatalembert, akivel jól összeillenének, de tudom, hogy nem tűrné a beavatkozást. Vagy megpróbáljam „véletlenül” összeismertetni vele? Amilyen okos, átlátna a mesterkedésemen, és nagyon megharagudna. De egyébként nem is a férjhez menését sürgetném, hanem fáj azt látnom, hogy mennyire magányos. Mit tehetnék érte?
Üdvözlettel:
Egy szorongó édesanya

Kedves Levélíró!
Találóan választotta jeligéjét, hiszen minden sorából árad az aggodalom lánya miatt. Úgy gondolom, mindenekelőtt ezt kellene kissé visszafognia, és főleg nem kimutatnia. Mivel lánya láthatólag nem óhajtja megtárgyalni családjával a problémáit, nem kellene erőltetni a témát. És még az is lehet, hogy Lívia egyszerűen ilyen alkat, hiszen mindnyájan ismerünk maguknak való embereket, akik nem is igen igénylik mások társaságát. Talán éppen ezért nem környékezik meg a férfiak, mert érzik ezt a belőle áradó hűvös közönyt. Ha így van, akkor nemigen lehet mit tenni, fogadják el őt ilyennek.
De ha Lívia maga is szenved a magánytól, akkor persze érthető, hogy édesanyját ez nagyon bántja. Írhatnám, hogy óvatosan terelgesse őt társaság felé, de úgy látom, ön ezeket már végigzongorázta. Felnőtt lánya életét sajnos, nem tudja megoldani anyaként. Ne töprengjen ezen, egyet tehet: teremtsen otthon meleg, derűs légkört, hogy Lívia legalább otthon szeressen lenni.
Üdvözlettel: