Teherként cipelt kilók

Már a gyerek génjeiben kódolt a kövérség? Netán a szülői minta, példa készteti őt az elhízásra? Akárhogy is, de a kövér gyerekek negyedéből szinte biztosan kövér felnőtt lesz, ami számos betegség kialakulásának kockázatát jócskán megnöveli.

EgészségünkValló László2009. 07. 09. csütörtök2009. 07. 09.
Teherként cipelt kilók

Világjelenség az egyre több elhízott gyerek – nincs ez másként hazánkban sem. A kövér felnőttek mintegy harmada csecsemőkorban is túlsúlyos: olykor már gyermekkorukban 15-20 kilogrammos súlytöbbletet hordoznak, és ez „ránehezül” egész életükre. Magyar középiskolások körében végzett, kiterjedt vizsgálat kiderítette, hogy a tanulók 15 százaléka túlsúlyos, ami nem csak testi, de lelki teher is számukra. A tizenéves korszak az ember fejlődésének egyik legérzékenyebb időszaka; a kigömbölyödött gyerek nevetséges, gúny tárgya a gyerekközösségben, lelke egy életre sérülhet. S a baj nem jár egyedül – már ilyen korban kimutathatók a későbbi betegségek előjelei, mint például a megnövekedett vérnyomás, a zsíranyagcsere zavarai, a nagyobb koleszterinértékek, s bizony már most fölütheti a fejét a kettes típusú cukorbetegség is. Minden amellett szól tehát, hogy betegségként kezeljük a kövérséget.

Genetikai okok vagy környezeti (szülői) hatások teszik azzá inkább a kövér embert? Harminc százalékban a gének – tudtuk meg Fekete György gyermekgyógyász professzortól, aki a Quintess Médiaklub vendégeként beszélt a gyermekkori elhízás veszélyeiről. Genetikai vizsgálatokkal a hajlamok mutathatók ki egyes rendellenességekre nézve, de hogy ebből kialakul-e a betegség, az döntően (hetven százalékban) attól függ, kap-e a gyerek olyan – szokásokban, szülői életmintában testet öltő – megerősítéseket, hogy ez bekövetkezzen. A környezeti hatások döntő szerepére jó példa az árvaságra jutott egypetéjű ikrek sorsának nyomon követése, akiknél a genetikai állomány azonosnak tekinthető. Ha az ikerpár egyike normális testalkatú gondviselők környezetében él, slank marad, ha azonban kövér, keveset mozgó felnőttek adják számára a mintát, maga is elhízik.

Számos étkezési és életmódbeli szokás a nemkívánatos környezeti hatásokat erősíti – figyelmeztetett a professzor. A gyorséttermek élelmiszer-kínálata, a chipszek, hamburgerek egyoldalú fogyasztása, rendszeres nassolás a televízió vagy a számítógép képernyője előtt ülve mind-mind feneket, túlsúlyt növelő hatások. És a megfelelő terápia? Nem lehet elégszer elmondani: a sport, a mozgás, de nem egyedül, hanem lehetőleg a család minden tagjával együtt, közös kirándulások, kerékpározások, mozgásos játékok formájában. És persze a kiegyensúlyozott, zöldségben-gyümölcsben gazdag, zsírszegény táplálkozás.
Valló László

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek