Hova álljunk a tablettacsatában?

Vérre menő küzdelmet folytatnak a kórokozók és a gyógyszerek – megelőzik, kicselezik egymást. Néha a medicinákkal is túllövünk a célon, és bizony a mellékhatásra kapkodjuk be a következő pirulát… Az antibiotikumok diadalútja azzal kezdődött, hogy 1928-ban Sir Alexander Fleming Petri-csészéjében rálelt a kékeszöld penészgombára, mely nem tűrte maga körül a bacilusokat. Az új csodaszer, a penicillin egy sor, korábban halállal fenyegető betegséget megszelídített, és úgy tűnt, visszaszorította a tébécét. Ám amikor a gyógyszerkutatók elégedetten hátradőlnek, kiderül, hogy a kórokozók nem adták fel: mára a tuberkulózis olyan törzsekkel támad, melyek dacolnak az antibiotikummal. Az orvosok riadót fújtak, hogy ne szedegessük nyakló nélkül a gyors gyógyulással kecsegtető pirulákat. Az utóbbi öt évben ugyanis egyre több baktérium vált rezisztenssé (azaz ellenállóvá) az antibiotikumokkal szemben. Ha ez így folytatódik, az ember olyan kiszolgáltatottan fogadja majd a „harcedzett” kórokozók rohamát, mint Fleming zseniális felfedezése előtt.

Antibiotikum Aranyszabályok címmel idén akciót kezdett az Országos Alapellátási Intézet, hogy figyelmeztessen az ötletszerű és indokolatlan gyógyszerezés veszélyeire. A kampány sorra veszi az antibiotikum okozta gyakori mellékhatásokat: puffadás, hasmenés, hányinger, hasmenés. Eközben a hazai gyermekorvosi rendelőkben megforduló lázas páciensek több mint felének antibiotikumot írnak fel, holott csak minden tizedik csemete szenved baktérium okozta fertőzéstől. Sokszor a szülő harcolja ki a receptet, biztos, ami biztos alapon. Máskor a torokfájással bajlódó férj a feleségének felírt tabletták maradékát kapkodja be, nehogy betegállományba kényszerüljön.