Hívnak a színek és a formák

A kiállítást az a szándék hívta életre, hogy senki se érezze magát egyedül a problémájával. Közel hatvan ember az alkotásán és személyes történetén keresztül me­­sél arról, hogy miként bontakozik ki és ölt formát, színt egy adott érzés festék, pasztellkréta, kivágott újságlaprészletek segítségével. A mű­­vészeti produktumok lehetőséget teremtenek a tudatalatti elfedett tartalmának kibontakozásához, értelmezéséhez. Ugyanakkor a saját érzetekről, megélésekről való párbeszédben ott rejlik a feloldás, a gyógyulás ereje. A tárlat a Safe­Space (jelentése: biztonságos tér) művészetterápia workshopjain ké­­szült képekből született. A kezdeményezés, illetve a kiállítás életre hívója Takács Dalma művészetterapeuta, eredeti szakmája szerint újságíró, aki csaknem húsz éve küzd pánikbetegséggel. 

Kezdetben csak a stresszes élethelyzetek, például egy vizsgaszituá­ció okoztak számára szorongást. Majd a pszichoszomatikus tünetekkel, szédüléssel, gyomorgörccsel, émelygéssel járó probléma átlagos, hétköznapi körülmények között is felütötte a fejét. A mentális betegséget szociális fóbia, elszigeteltség kísérte; idővel a pániktól való félelem elhatalmasodott az érzelmein. Ezek miatt egy időben az is gondot jelentett Dalma számára, hogy kimozduljon a lakásból. 
A helyzetet tovább nehezítette, hogy tíz-húsz éve a pánikrohamról beszélni még tabunak számított, azt a társadalom hisztiként, fi­­gyelemfelhívási szándékként értelmezte. Fordulópontot hozott a kaposvári születésű lány életébe, amikor az egyetemi tanulmányai miatt felköltözött Budapestre. Bekerülve nagyobb közösségekbe megtapasztalta, hogy mások is küzdenek mentális problémával, amelyről lehet nyíltan beszélni. 
A Corvinus Egyetemen kommunikáció és média szakot végzett angol nyelven. Több éven át szabadúszó újságíróként dolgozott. Fő ér­­deklődési köre a mai napig a kultúra, de idővel rátalált egy másik, hozzá közel álló területre, a pszichológiára. Vonzották az olyan témák, amikor például a művész az alkotásai által reflektál egy adott mentális problémára. A szorongással együtt járó pánikbetegsége bár az évek alatt enyhült, de nem szűnt meg. Egy női magazinban megírta a történetét. A cikk nagy visszhangot kapott, s ez megerősítette őt abban, hogy az élettől kapott hátrányából előnyt kovácsoljon. Elsőként művészette­rápiás képzést végzett, majd auto­gén­tréning-vezetőnek tanult. A négy éve útjára indított projektjén a saját maga is megtapasztalt két módszertant alkalmazza. 
A SafeSpace a „Szorongok, tehát vagyok” nevű foglalkozással indult el, majd a problémakör fokozatosan kitágult: mára stresszoldással, identitáskereséssel, énképformálással is dolgoznak az alkalmakon. A leggyakoribb témák jelenleg a nőiséggel, testképpel való viszonnyal, a megfeleléssel, a szexualitás megélésével, az önismerettel, -elfogadással kapcsolatosak. Dalma bárkinek szívesen segít, de hangsúlyozza: a művészetterápia nem helyettesítheti, legfeljebb kiegészítheti a pszichoterápiás folyamatot. Továbbá csak azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyekben személyes tapasztalatokat szerzett, és hitelesen tud velük kapcsolatban kommunikálni. 

A művészetterápia izgalmas, hatékony eszköztárat ad az ember kezébe, amelyet bármikor elővehet – magyarázza. A részvételhez nem szükséges előképzettség, csupán kellő nyitottság, és az a szándék, hogy az illető akarjon foglalkozni a belső megéléseivel. 
Az egyalkalmas workshopokon és rendszeres csoportfoglalkozásokon a résztvevők beszélgetnek, kieresztik a gőzt, elmélyednek egy problémában, miközben közösen alkotnak. Rajzolnak, festenek, gyurmáznak, vagy épp Fodor Ákos haikuival (jelentése: japán jellegzetes versforma) dolgoznak. A te­rápiavezető többnyire témaötletet ad, de konkrét feladatot szándékosan nem határoz meg. 
A cél az, hogy ösztönösen tudjunk kapcsolódni a lelki tartalmunkhoz, illetve a kreativitásunkhoz. Jobb, ha megfigyeljük ön­­magunkban, melyik szín, forma hív minket, és azok milyen érzéseket, gondolatokat váltanak ki bennünk – magyarázza. 

A hozzá érkezők legszívesebben kollázstechnikát használnak – ezekből számos kép született, amelyeket megtekinthetünk a tárlaton. Mellette láthatunk olyan alkotásokat, amelyeket endometriózissal érintettek készítettek, s találkozhatunk különleges, megérintő történetekkel. Például megnézhetjük, milyen színekben nyilvánulnak meg annak a nőnek az érzései, aki a párjával nagyon vágyott egy kisbabára, de sokáig nem akart érkezni a gyermekáldás. Részt vett a művészetterápián, s mialatt a tárlaton is ol­vasható sorokat jegyezte, már a csöppséget ringatta karjaiban. 
Végignézve a kifüggesztett hatvan képet, mindannyian találhatunk benne olyat, amely megszólít bennünket, s azonosulni tudunk a benne rejlő gondolattal. Azt üzenik, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Elindíthatnak a fájdalom feldolgozásának, a gyógyulásnak az útján, miközben azt is üzenik, hogy legyünk empatikusabbak egymással, embertársaikkal.