Víz mélyén szabadon

Az elmúlt egy héten vezetett háromezer kilométert, hét napból ötön végzett búvármerülést, dolgozott elsüllyedt második világháborús roncs, valamint kőkorszaki leletek feltárásán. Dániel búvárrégész, és Dániában az aarhusi Moesgaard Museum kurátora. Az előbbi (is) szenvedélyszakma a számára, amely nyitott, sokrétű embert kíván. Ő éppen ilyen. Gyermekkora óta szereti a történelmet, sosem riadt vissza a kalandoktól, a víz már fiatalon a lételemévé vált. 

Háromévesen úszni tanult. Hatesztendősen vízilabdázott, amely sport iránti szeretet végig­kísérte eddigi életét. Tinédzserként kezdett vitorlázni kisebb vízi járművekkel elsőként a Ve­lencei-tavon, a Balatonon, később Dániában két-­három árbócosokkal, történelmi vagy viking hajókon hasította a tenger hullámait. Mellette snowboardozott, hegyikerékpározott. Azokon a na­­pokon is kosárlabdameccset játszott, vízilabdaedzésen járt, mielőtt „derült égből villámcsapásként” kórházba került. 
Kamaszként, tizenhat és fél évesen alakult ki 1-es típusú diabétesze. Az életerős, tevékeny fiú egyszeriben fáradékony lett, gyengélkedni, betegeskedni kezdett, kellő folyadékfogyasztás mellett szüntelen szomjúság gyötörte. Szülei rosszat sejtve vérvételi vizsgálatra vitték, amely egyből kimutatta a magas vércukorszintet. Nem telt sok időbe, míg lelkileg elrendezte magában, hogy együtt kell élnie a betegséggel. A diagnózis után jobban odafigyelt az étkezésre, szigorúan betartotta a diétát, míg a testmozgás – amely kifejezetten segíti a vércukorszint rendben tartását – mindig az élete részét jelentette. 
Az akkori kezelőorvosa nem javasolta, hogy folytassa a számára sokat jelentő extrém sportok űzését. Majd rátalált dr. Pánczél Pálra. A belgyógyász-diabetológus maximálisan támogatta őt abban, hogy ne adja fel az álmait. Például segített kiváltania a vitorlázáshoz szükséges sportengedélyt. 
Főhősünk a német nyelvű budapesti gimná­zium elvégzését követően Írországban ókori és középkori történelem, kultúra szakon folytatta a tanulmányait, közben egy évet ösztöndíjjal Svájcban töltött. Nyaranta vízimentőként dolgozott a Német Vöröskeresztnél. A sok testmozgással, éles helyzetekkel járó feladata elvégzésében a diabétesz sosem gátolta. Ahogyan a hegy- és jégmászásban, snowbordozásban sem, amely sportoknak akkoriban hódolt. Sőt a cukorbetegségéből előnyt is kovácsolt: az eddigieknél még nagyobb elővigyázatossággal, más szemléletmóddal – a feladatok, a biztonságos megoldások, a rendelkezésre álló eszközök folyamatos mérlegelésével – vágott bele az új kalandokba. 
Ötvözve a víz szeretetét a történelem iránti érdeklődésével, Dániában tengeri régésznek tanult tovább. Az első merülésénél tudta, hogy ez az ő útja. Idővel elvégezte az iparibúvár-iskolát, és különféle tanfolyamokat, amelyek jogosítványt jelentettek az egyre nagyobb hajók irányításához. 2015 óta űzi a hivatását, javarészt a Balti-tengeren. 
Minden napja egy új, izgalmas kihívás. Búvársisakján kattan a zár, végighalad a biztonsági ellenőrző listán, megnyitja az oxigénpalackját, s akkor tudatosul benne, hogy most a víz alá merül. Búvárlift vagy -harang viszi a mélybe. Amikor a szállítóeszközből kiszáll, szabadesésben merül alább pár métert a sötétben, amíg földet nem ér. Ott, a tenger mélyén másik világ tárul fel előtte, amely a nyugalmat, a szabadságot jelenti számára. 
A búvérrégészetben persze némi komplikációt jelent a diabétesz. A hideg vízben, a megközelítőleg harminc méter mélységben végzett több­órás régészeti feltárás fizikailag megterheli a testet, mentálisan magas fokú koncentrációt igényel. Dániel merülés előtt mindig megméri a vércukorszintjét, és a biztonság érdekében kevesebb gyors hatású inzulint ad vagy csokoládét eszik. 
„Persze szüntelen motoszkál bennem a gondolat: vajon hogyan áll a vércukorszintem? Évekkel ezelőtt ugyanakkor elhatároztam, hogy nekem a kiegyensúlyozott élet a legfontosabb. Ez nem jelenti azt, hogy nem törődöm a számokkal, de már nem görcsölök rajtuk. Az előírtnál némileg magasabb érték nem tart vissza, hogy például elinduljak kajakozni. Hiszen a sportolás élménye vagy a szenvedélyből végzett hivatásom jóval többet ad: jól érzem magam a bőrömben” – taglalja a harmincöt éves fiatalember, aki egyébként sikeres versenyvitorlázó, tapasztalt hegymászó, sarki expedíciós. 
Eddigi élete legnagyobb kalandjai között említi, amikor egy sarkkutató vitorlással hajózott Grönland nyugati partjánál a 78. szélességi fokon túlra. Három és fél hónapot töltött a tengeren egymást érő jéghegyek között, távol a civilizációtól. A hűtött inzulint itt is nagyon pontosan adagolta, hiszen a segítség több száz kilométerre volt. A másik extrém élménye, amikor 2015-ben Ománból Kuvaitba vitorlázott, érintve az összes arab-félszigeti országot. Egy expedíció részeként idén kutyaszánon háromszáz kilométert tett meg a hófödte mezőkön. Hét hónapja viszont egy egészen új kaland vette kezdetét az életében: megszületett a gyermeke… 

Szülei, felesége szerető támogatására számíthat, hogy azt csinálja, amit igazán szeret. Legutóbb jelentkezett a Magyar Hunor Űrhajós Programba. Be is került a legjobb huszonöt közé. Tovább nem sikerült jutnia, de nem a cukorbetegsége miatt. Nem csügged, sőt, makacs meggyőződése, hogy igenis, ő lesz az első diabéteszes űrhajós. Jelenleg is együttműködik egy külföldi kutatóközponttal, és tesz azért, hogy egyszer valóban feljusson a csillagok közé. Nem csak maga miatt csinálja. Szeretné kitaposni az utat sorstársainak, hogy a betegség senkinek se jelenthessen akadályt az álmok megvalósítá­sában.
 

Merülés előtt megméri a vércukorszintjét
 

Dalicsek Dániel kisgyermekként kezdett vitorlázni, ma már gyakorlott kapitány