Ha lemerülnek az elemek

Óriásit fordult az életem, amikor 2012-ben daganatos betegségben elvesztettem az édesanyámat. Annyira váratlanul jelentkeztek nála a tünetek, hogy mire orvoshoz került, már nem tudtak rajta segíteni. Megviseltek a történtek, lelkileg és fizikálisan is. Ekkoriban a munkahelyemen is változások történtek, ami újabb terhet tett a vállamra – meséli a bölcsészvégzettségű Moravcsik Andrea, aki kormányfőtanácsosként határon túli magyarok, leginkább erdélyiek ügyeivel foglalkozott. – Egészségi állapotom már korábban kezdett megromlani. Éreztem, hogy a bal kezem a szokásosnál is ügyetlenebb, remegett és begörcsölt a bal gyűrűsujjam. Elmentem a háziorvosomhoz, aki azzal a felkiáltással, hogy „Andika, ez Parkinson lesz!”, tovább küldött a neurológiára, ahol azt mondták, agorafóbiám van, ami azt jelenti, hogy rettegek a nyílt téri helyzetekben. Sokat olvastam külföldi szaklapokban a Parkinsonról, rá is vágtam azonnal, ez lehetetlen, hiszen vígan használom a tömegközlekedést. Erre az orvos depresszióra változtatta a „diagnózisát” és a pszichiátriára irányított. Egy évig jártam oda, kísérleteztek rajtam, de egy fikarcnyit sem javult az állapotom. Alig tudtam kikecmeregni az ágyból, a székről is csak segítséggel bírtam felállni, a helyváltoztatás sem ment egyedül. Nagyon megijedtem. A férjem kerített egy kerekesszéket, azzal vitt be újra a neurológiára, ahol ugyanaz az orvos végre kimondta, hogy Parkinson-kóros vagyok és beutalt a lakóhelyemhez közeli kórház sürgősségi osztályára. Két év telt el, mire 2014-ben elkezdődhetett a kezelésem, de ezért senkit nem kárhoztatok. 

Andrea átfogó és alapos kivizsgálására végül a budapesti neurológiai klinikán került sor, melynek végére egyértelművé vált, hogy Parkinson-kórban szenved, ami egy progresszív neurodegeneratív betegség. Jelenleg nem gyógyítható, viszont körültekintő módon megállapított gyógyszeres kezeléssel enyhíthetők a tünetei. Nagyon fontos a mozgás is, riportalanyom átlépve a kezdeti nekikeseredésen, megtalálta a neki legmegfelelőbb mozgásformát. Ajánlott a torna, a jóga, a tánc, a tai-chi, a chi-kung, a pingpong, a nordic walking, de egyik sem illett a habitusához, mígnem a külföldi terápiák sorában felfigyelt a bokszra.

– Kérdés volt számomra, hogy találok-e valakit, aki egy ötvenöt éves nővel akar bokszolni – kezd élete újabb fejezetének felidézésébe az asszony. – Egyik barátnőm összehozott Dömsödi Renáta kétszeres világbajnok ökölvívóval, aki amerikai edzősködésének évei alatt sajátította el a Parkinson-kórosoknak kidolgozott, a tengerentúlon elterjedt és hatásos bokszterápiát, hogy hazatérve itthon is bevezethesse, csakhogy nem talált hozzá jelentkezőket. Ez nem „valódi” bokszolás, azért húzunk bokszkesztyűt, hogy javítsuk a reflexeinket és egyensúlygyakorlatokat végezzünk. Először 2017-ben mentem le a bokszterembe. Arra a pillanatra is emlékszem, amikor először álltam fel a kerekes­székből és magamtól tudtam megtenni hét-nyolc métert. Azóta is kitartóan járok oda. Négy éve pedig felfedeztem a soproni Neuro Rehabilitációs Intézetet, ahová félévente megyek rTMS-terápiára.

A soproni gyógyközpont tevékenységének célja a neurológiai tünetek befolyásolása, a mozgássérültek életminőségének javítása, az önellátás és a munkaképesség elérése. Komplex terápiával befolyásolni tudják a stroke utáni mozgás, beszéd- és nyelészavart, bénulást, egyensúlyzavart, sőt a kognitív funkció zavarát és a depressziót is. Dr. Málly Judit intézetvezetőé a szó: 

– A Parkinson-kór tüneteit elsősorban gyógyszerekkel csökkentjük. A transz­kra­niá­lis mágnes stimulációval (TMS) a betegség előrehaladását tudjuk lassítani. A TMS-kezelés hatását elsőként írtam le harminc évvel ezelőtt egy angol szaklapban. Továbbá nagyon fontos az egyensúly javítása, hisz az elesések jelentősen rontják az életminőséget. De ugyanúgy rontja az életminőséget a kognitív funkció romlása (figyelem, memória, döntéshozatali képesség) is. Ezeket a soproni Neurorehabilitáción már komputerasszisztált, modern eszközök alkalmazásával tudjuk hatásosan befolyásolni. 

A soproni központban meghatározott napirend alapján végzik a terápiás munkát, délelőtt és délután is több órán át. A siker nyitja a jó csapatmunka. A rehabilitációt sokan azonosítják a tornával, holott a betegségek tüneteinek befolyásolására ma már számtalan módszer áll rendelkezésre a soproni Neurorehabilitáción is. A neurológus doktornő állandó kapcsolatban van a betegeivel, konzultál a munkatársaival és közösen beszélik meg a tapasztalatokat, a további teendőket. Hozzá telefonon is bármikor lehet fordulni.

– A Parkinson-kór gyógyítására nincs csodaszer – mondja dr. Málly Judit. – Viszont azok, akik rendszeresen járnak hozzánk félévente egyhetes kezelésre, esetükben a betegség rosszabbodása jelentősen lelassul. 

Moravcsik Andrea tapasztalatai is kedvezőek a soproni rehabilitációról. Többször megfordult már ott. Általában akkor megy, amikor „lemerülnek az elemei”. Olyankor szinte vonszolja magát, nincs jól. A fizikai romlás hatására a mentális állapota is rosszabbodik. A kezelés során mindent a legjobb tudása szerint csinál, máshogy nem is lenne érdemes. Már a hét közepén érzi a pozitív változást, jobb az általános állapota, megnő a járássebessége, stabilabb az egyensúlya. Mindezek a közérzetén is sokat javítanak. A parkinsonosok állapotát így jellemzi: „A betegség kútjában vagyunk, a tanárnő ledob egy kötelet, s a mi döntésünk, hogy belekapaszkodunk-e.” Andrea mozgalmas életet él, férje kíséretében sokat van szabadban, külföldre is kirándul, sőt már tandemrepülésre is vállalkozott. Szervezett egy Facebook-csoportot, ahol szakembereket is megszólaltat, külföldi szakcikkek fordítását adja közre, és ha kell, erőt önt elkeseredett sorstársaiba. Arra biztatja őket, hogy találjanak maguknak hobbit, mozogjanak sokat és figyeljenek oda az étkezésükre. Mindezt azért, hogy minél hosszabb ideig maradjon elfogadható élete a Parkinson-kórral élő embernek.