A nyomor betegsége

Habár a közelmúltban világszerte csökkent a leprás megbetegedések száma, a fertőzés elleni harcot a modern orvostudomány minden erőfeszítése ellenére egye­lőre nem sikerült megnyerni. Évente még mindig 200 ezer embert fertőz meg a Mycobacterium leprae baktérium, kétpercenként diagnosztizálnak egy-egy új esetet. 

– Legfontosabb küldetésünk, hogy megszüntessük azt, aminek már nem szabadna előfordulnia, hogy ez a sok ezer éves betegség akár egyetlen embert is érintsen. Borzalmas igazságtalanság, hogy a kórokozó még mindig jelen van az afrikai, ázsiai kontinenseken, hogy embertársaink olyan fertőzésben szenvednek, ami ma már kiváló gyógyszerekkel kezelhető – osztja meg velünk a misszió hitvallását Riskóné Fazekas Márta. A lepra ugyanis megelőzhető lenne a mélyszegénység felszámolásával, a minimálisan egészséges életkörülmények megteremtésével. Védőoltás ugyan még nincs ellene, de a kockázati tényezők – az alultápláltság, a rossz ivóvíz – okozta problémák megoldása után a kórokozó sem tudná felütni a fejét. Erre a legjobb példa Dél-Korea esete, ahol harminc éve még voltak leprabetegek, majd amikor emelkedni kezdett az életszínvonal, a betegség is eltűnt a lakosság körében. Másutt azonban segíteni kell, és ezt a segítséget végezzük mi, akik erre elhívatást kaptunk. Szeretnénk, hogy egyetlen embertársunkról se hangozzék el a diagnózis: „leprás”. 

A nemzetközi Lepramissziót egy ír férfi, Wellesley Cosby Bailey alapította meg 1874-ben. Száz évvel később jutott el a hír Dobos Károly református lelkészhez, hogy Magyarországon is keresnek segítőket, és ő azonnal cselekedni kezdett. Az 1970-es években szerény keretek között kezdődhetett az adománygyűjtés, jelentős pénzbeli támogatásra nem lehetett számítani. Dobos Károly hívására asszonyok ezrei jelentkeztek, hogy szívesen kötnek pamutfonalból sebkötöző fáslikat, ezeket postán küldték el harmadik világbeli leprakórházaknak. Akkoriban ez még nagyon nagy segítség volt. 

– Változnak az idők, ma már luxus lenne kézzel kötött fáslikat küldeni Indiába, nem is lenne értelme. Átalakult a tevékenységünk – magyarázza Riskóné Fazekas Márta, aki 48 éve szenteli életét az ügynek, eleinte önkéntesként, 12 éve pedig a misszió főállású vezetőjeként. – 2001-ben sikerült csatlakoznunk a 150 éves múltra tekintő, londoni központú Nemzetközi Lepramisszióhoz. Kelet-Európából egyedüli tagja vagyunk a 33 tagországot tömörítő szervezetnek. Nem ötletszerűen tevékenykedünk, december tájékán vállaljuk fel a következő évi projektjeinket, és a következő hónapokban ezek megvalósítására gyűjtünk. Négy országra koncentrálunk, hogy ne aprózzuk szét az erőforrásainkat. A világ leprabetegeinek 60 százaléka Indiában él, ott egy vidéki lepramissziós kórház működését támogatjuk, a gyógyító, sebészeti, rehabilitáló tevékenységhez járulunk hozzá.

Kongóban egyrészt a szűrővizsgálatok végzését szorgalmazzuk, hiszen ebből nem lehet eleget végezni. A közép-kongói terület már egész közel áll ahhoz, hogy lepramentes legyen. Folytatjuk továbbá a „tiszta ivóvíz” programot, kutakat létesítünk, hogy ne kelljen akár kilométereket gyalogolniuk asszonyoknak a létfontosságú vízért. Felvilágosító programunk is van Kongóban, ami azt jelenti, hogy iskolákban, egyházakban, egyéb közösségekben gyógyult leprabetegek mondják el, mit jelentett számukra a családtagjaik, falubelijeik, osztálytársaik megvetése, megbélyegzése, milyen könyörtelenségekkel találkoztak. Az őszinte beszélgetések hatására sokan belátják, hogy a megannyi tévhit és sötét babona, ami évezredek óta apáról fiúra öröklődik a leprával kapcsolatban, az teljesen indokolatlan. A harmadik országunk Banglades, ott évek óta 300 leprabeteg gyermek oktatását vállaljuk, akik e nélkül nem járhatnának iskolába, mert nincs kötelező közoktatás. Reményeink szerint ezzel a programmal kiemeljük a jövő nemzedéket a mélyszegénységből. Mianmarban – közismertebb nevén Burmában – a már gyógyult, de mozgássérült leprabetegek rehabilitációjában veszünk részt. Az országban a mozgássérültekkel, rokkantakkal nem foglalkoznak – magyarázza az igazgató asszony, hozzátéve, hogy nem drága pénzen odaküldött szakembereket, hanem helybéli egészségügyi dolgozókat, gyógytornászokat, fiziotera­peu­tá­kat foglalkoztatnak. – Ezzel munkaalkalmat teremtünk és szemléletet is formálunk, hiszen rendkívül előremutató, hogy a helyiek gondoskodnak azokról a betegekről, akikkel a társadalom sokáig egyáltalán nem törődött. 

Bizonyosak vagyunk abban, hogy az emberiség fájdalmainak megoldásához a magunk eszközei­vel nekünk, magyaroknak is hozzá kell járulnunk – olvasható a Lepramisszió honlapján, Kalkuttai Teréz anyát is idézve: „Ha fájlalod, hogy nem tudsz segíteni az egész világ nyomorúságán, segíts egyetlen emberen!” A segítség elsődleges eszköze esetükben az adomány, mert abból tudják céljai­kat megvalósítani, de önkéntes tevékenységre is szívesen fogadnak jelentkezőket. 

További információkat a https://www.lepramisszio.hu/ oldalon olvashatnak.